Ajánlások világutazóknak - malária

Megérkezett a tavasz, utazni vágyunk, tervezgetünk. Úticélunk egészségügyi, járványügyi helyzetéről, az utazás előtt kötelező vagy ajánlott védőoltásokról már a tervezgetés elején érdemes tájékozódni. Cikksorozatunkban a legfontosabb trópusi betegségekről, valamint az utazás előtt javasolt teendőkről lesz szó. Sorozatunk első részében a maláriáról olvashatnak.

Az emberi malária első megjelenési helyéről nincsenek hiteles feljegyzések. Európában először Görögországban Kr. e. az V. század után jelentkezhetett, ahová feltehetően forró égövi rabszolgák, vagy katonák hurcolták be. A kór a történelem valamennyi korszakában jellemző nyomot hagyott.

A betegség neve a latin eredetű "mal aria", azaz rossz levegő kifejezésből származik, mivel a régóta ismert betegségről sokáig úgy tartották, hogy a mocsarak kigőzölgéséből származik. A középkor babonás idejében istencsapásnak vélték, gyógymódját ördögűzésben és bűbájos talizmánok hordásában látták.

Az újkor nagy felfedezései a maláriakutatásban is előrelépést hoztak. Peruban 1638-ban felismerték az ősidők óta népi gyógyszerként használt kininkéreg jótékony hatását. Ekkor kezdődött a váltóláz természetrajzi okának fürkészése, amelyet számos tévedést követően csak a XIX. században fejtettek meg. A betegséget okozó egysejtű mikróbákra 1880-ban, algíri munkája során bukkant rá a francia sebész, Laveran. A Plasmodium három faját (P. malariae, vivax, falciparum) a XIX. sz. végén fedezte fel Golgi és olasz kutatótársai, a Plasmodium ovalet pedig 1922-ben Stewens írta le. A kinin 1840-ben Európába is eljutott, amelyből 1924-ben az első szintetikus gyógyszert, a Plasmochint, 1930-ban pedig az Atebrint állították elő. A II. világháború végén már ismerték a chloroquint, ami mind a malária megelőzésére, mind a gyógyítására alkalmasnak bizonyult.