Megtalálták a tumorsejtek egyik védelmezőjét

Brit kutatók eredményei szerint egy fehérjemolekula kulcsszerepet játszik abban, hogy egy rákos sejt hogyan reagál a kemoterápiás szerekre, és ez magyarázatot ad arra, hogy egy részük miért éli túl a terápiát.

Már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy bizonyos gének képesek megakadályozni a sejtek olyan jellegű átalakulását, amely daganatok képződéséhez vezet. Innét kapták nevüket is: daganatelnyomó (tumorszupresszor) gének. Az első tumorszupresszor gént 1970-ben találták meg, s azóta több mint egy tucatot fedeztek fel. Közülük talán legismertebb a p53 jelzésű, amely a genetikai állomány, vagyis a DNS-molekulák épségének megőrzésében játszik kulcsszerepet. A p53 "élet és halál ura" a sejtben: ha úgy dönt, hogy a sejtek genetikai állománya egy elfogadható és már nem kijavítható szintnél komolyabban megsérült, akkor a sejtet öngyilkosságba kergeti. A szervezet így előzi meg olyan káros mutációk felhalmozódását, amelyek tumorsejtek képződéséhez vezetnének.

A p53 olyan gén, amely más gének működését serkenti. Ez úgy valósul meg, hogy a p53 által kódolt fehérje, a p53-fehérje a DNS-molekula megfelelő szakaszaihoz kapcsolódik, s ott elindítja bizonyos gének információtartalmának átírását, vagyis a fehérjeszintézis első lépését (szaknyelven ún. transzkripciós faktorként működik; a transzkripció a DNS információtartalmának átírása a fehérjeszintézishez szükséges RNS-re).

Ha a genetikai anyagot (DNS-állományt) károsodás éri - például valamilyen roncsoló vegyi anyag, sugárzás, vagy éppen hibás másolás hatására -, akkor a sejtmagban megnő a p53-fehérje mennyisége. Ez két utat nyithat a sejt számára a vészhelyzetből való kitörésre. A p53 más gének aktiválásán keresztül vagy nyugalmi állapotba viszi a sejtet, ahol megtörténik a DNS kijavítása, vagy - súlyos sérülés esetén - öngyilkosságra készteti.

Normális körülmények között, amikor a sejtek szaporodása rendezett körülmények között zajlik, nincs szükség a p53-as fehérjék jelenlétére a sejtmagban, ugyanis gátolhatnák a normális sejtnövekedést. A sejt úgy oldja meg ezt a helyzetet, hogy a sejtmagban képződő p53-fehérjéket folyamatosan a sejtplazmába (a sejtmagon, vagyis a DNS-állomány "székhelyén" kívülre) továbbítja, a sejten belüli transzportfolyamatok segítségével. Az így "kiszórt" fehérjék aztán a citoplazmában lebomlanak.

Simon Tamás