1998-ban az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia a NASA kérésére felállított egy szakértői bizottságot, hogy megvitassa a problémát. A bizottság Az igen kisméretű mikroorganizmusok mérethatárai címmel közölte megállapításait.
Ahhoz, hogy egy élőlény önfenntartó funkciókat végezhessen és szaporodni tudjon, kellenek bizonyos "felszerelések", amelyek viszont helyet igényelnek. Például egy-egy komplett riboszóma, a fehérjék előállításához nélkülözhetetlen sejtalkotó 25-30 nanométer átmérőjű (egy tipikus modern sejtben akár több ezer is lehet belőlük). Hasonló szempontokat figyelembe véve a bizottság 18 szakértője azt a végkövetkeztetést vonta le, hogy a 200 nanométeres érték jelezheti azt a mérethatárt, amely alatt valami nem tekinthető élőnek, legalábbis nem az általunk ismert értelemben. Legalább ekkora méret kell ugyanis ahhoz, hogy az általunk ismert élethez szükséges kémia folyamatok megvalósulhassanak.
A fent említett bizottság ugyanakkor hagyott egy kiskaput is a nanobaktériumok számára, elképzelhetőnek tartva, hogy a legősibb egysejtű organizmusok egykor akár az 50 nanométeres tartományt is elérhették. Az élet ezen egyszerű formái talán az evolúció korai szakaszában létezhettek, s nem - vagy nem minden tekintetben - a mai biokémiát és genetikát használták. Mint ahogyan az más égitestek feltételezett élőlényei, például a marsi baktériumok (?) esetében is lehetséges.
Simon Tamás