Szaturnusz: a gyűrű új meglepetései

A Cassini-űrszonda káprázatos ultribolya képei új információkkal szolgálnak a Szaturnusz gyűrűjének anyagi jellemzőiről és kialakulásáról.

A Szaturnusz körül július 1-jén pályára állt Cassini-űrszonda elkészítette az eddigi legjobb felvételeket a gyűrűről az emberi szem számára nem látható ultraibolya tartományban is. Az adatok alapján a korábbiaknál mintegy tízszer részletesebb képeket állíthattak össze a kutatók, ahol a legkisebb megfigyelhető részletek kb. 100 km szélesek.

A jobbra látható hamisszínes képet az ultraibolya-tartományban felvett adatokból állították össze, amelyben a piros szín a porban, a kék pedig a jégben gazdag területeket jelzi. A képek előzetes elemzése alapján a gyűrűrendszer külső tartományaiban nő a jeges alkotórészek aránya. A belső piros területek a belső gyűrűknek (D, C, B), illetve a Cassini-résnek felelnek meg. Ezután következik a jégben kifelé egyre gazdagabb A gyűrű. A gyűrűrendszer széle felé (pontosabban az A gyűrű külső szélén) látható vékony piros sáv az ún. Encke-rés, amelynek ritkás anyaga főként porból áll. Ezután a szintén jeges F, G és E gyűrűk tartománya következik.

A fenti anyageloszlást már a pályára állás után két nappal nyert optikai- és infravörös megfigyelések is megmutatták. Ezekből kiderült, hogy a B és A gyűrű közötti Cassini-rés több port tartalmaz, mint jeget. A por jellemzői ráadásul igen hasonlítanak a Phoebe nevű hold sötét árnyalatú anyagának összetételére. A sötét szemcsék jelenléte azt látszik alátámasztani, hogy a gyűrűrendszer egy hold széttöredezéséből alakult ki. A megfigyelésekből az is kiderült, hogy a gyűrűket alkotó szemcsék mérete a Szaturnusztól távolodva nő.

Az ultraibolya mérésekre visszatérve, a Cassini meglepő növekedést talált az atomos oxigén mennyiségében a gyűrűrendszer peremén. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a közelmúltban valamilyen test összeütközhetett a gyűrűkkel, és ennek következtében szabadul fel az extra oxigén. Bár atomos oxigént korábban itt nem észleltek, jelenléte nem meglepő, mert - akárcsak a Hubble-űrtávcső által korábban kimutatott ún. hidroxilgyökök - a jeget alkotó vízmolekulákból szabadulhat fel.