John Gribbin: A tudomány története 1543-tól napjainkig

 

A természettudomány legfőbb vonása annak tudatosítása, hogy nincs kitüntetett helyünk a Világegyetemben. Ez a folyamat a XVI. században Nikolausz Kopernikusz munkásságával vette kezdetét, aki felvetette, hogy nem a Föld a Világegyetem középpontja. A folyamat újabb lendületet kapott, amikor a XVII. század elején Galilei távcsöve segítségével perdöntő bizonyítékot szolgáltatott amellett, hogy a Föld valóban egyike a Nap körül keringő bolygóknak. Az ezután következő évszázadokban a csillagászati felfedezések újabb hullámai bebizonyították, hogy amint a Föld is csak egy közönséges bolygó, éppúgy a Nap is átlagos csillag (egyike a Tejútrendszernek nevezett galaxis sok százmilliárd csillagának), maga a Tejútrendszer pedig csak egy közönséges galaxis (egyike a látható Világegyetem sok százmilliárd galaxisának). Sőt, a XX. század végén még az is felvetődött, hogy talán maga a Világegyetem sem egyedi.

Mindeközben a biológusok hiába fáradoztak az élő anyagot az élettelentől megkülönböztető, valamiféle "életerő" kimutatásán, amiből azt a következtetést kellett levonni, hogy az élet nem más, mint meglehetősen bonyolult kémiai folyamatok összessége. Az emberi test biológiai vizsgálatának egyik mérföldköve Andreas Vesalius De humani corporis fabrica (Az emberi test szerkezetéről) című könyvének megjelenése volt. A történész számára szerencsés, véletlen egybeesésként a könyv éppen 1543-ban jelent meg, vagyis pontosan ugyanabban az évben, amikor Kopernikusz végül kiadta De revolutionibus orbium colestium (Az égi pályák körforgásáról) című könyvét. Ez a véletlen egybeesés az 1543. esztendőt méltán teszi a természettudomány először Európát, majd az egész világot átalakító forradalmának kezdő évévé.

A tudomány történetében bármiféle kezdő dátumot természetesen csak önkényesen lehet választani, s beszámolóm földrajzilag is csak egy behatárolt területtel foglalkozik, és korlátozott időtartamot fog át. Célom az, hogy körvonalazzam a nyugati természettudomány fejlődését a reneszánsztól (nagyjából) a XX. század végéig. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem foglalkozom az ókori görög, a kínai és az iszlám természettudósok és filozófusok eredményeivel, akik pedig oly sokat tettek azért, hogy a kutatás fennmaradt abban az időszakban is, amelyet Európában "sötét" középkornak szoktak nevezni. Egyúttal azt is jelenti azonban, hogy a Világegyetem, és benne elfoglalt helyünk megértésének lényegét alkotó világkép alakulásának összefüggő történetét mondjuk el, amelynek térben és időben jól meghatározott kezdete van. Kiderült, hogy az emberi élet semmiben nem különbözik bolygónk bármely más élőlényének az életétől. Amint a XIX. században Charles Darwin és Alfred Wallace munkássága nyomán kiderült, az emberi lények amőbákból történő létrejöttéhez semmi másra nincs szükség, csak az evolúció természetes kiválasztódás által hajtott folyamatára, valamint rengeteg időre.

Az említett példák mindegyike rávilágít a történelemről való mesélés egy további sajátosságára. Magától értetődően a kulcsfontosságú eseményeket azon személyek munkásságához kapcsolódva írjuk le, akik meghatározó szerepet játszottak a természettudományban - Kopernikusz, Vesalius, Darwin, Wallace, és a többiek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tudomány egy sor pótolhatatlan zseni munkájának az eredményeképpen fejlődött volna, akiknek valamilyen különleges meglátásaik voltak a világ működéséről. Akadnak zsenik, de természetesen ők sem pótolhatatlanok. A tudomány lépésről lépésre fejlődik, és mint Darwin és Wallace példája igazolja, amikor az idő elérkezett, két vagy több egyén egymástól függetlenül megteheti ugyanazt a lépést. Csak szerencse kérdése - vagy történelmi véletlen -, melyikük nevére fog az utókor valamilyen új jelenség felfedezőjeként emlékezni. Az emberi zsenialitásnál sokkal fontosabb a műszaki fejlődés, ezért nem meglepő, hogy a tudomány forradalmának kezdete "véletlenül" egybeesik a távcső és a mikroszkóp feltalálásával.