John Gribbin: A tudomány története 1543-tól napjainkig

 

E helyzet alól csupán egyetlen kivételt tudok említeni, bár ebben az esetben sokkal inkább kivételesnek minősíteném a helyzetet, mint azt a legtöbb tudománytörténész teszi. Newton egyértelműen különleges eset volt, tudományos eredményeinek roppan széleskörű volta miatt éppúgy, mint rendkívüli tisztánlátása miatt, amellyel rögzítette azokat az alapelveket, amelyek betartásával a tudománynak működnie kell. Mindamellett, még Newton is közvetlen elődeire támaszkodott, elsősorban Galileo Galileire és René Descartes-ra, és ha ezt figyelembe vesszük, akkor az ő személyes eredményei természetes következményei voltak az őt megelőző tudósok munkásságának. Ha Newton meg sem született volna, akkor ez a körülmény legfeljebb néhány évtizeddel vetette volna vissza a tudomány fejlődését. De mindössze néhány évtizedről van szó. Edmond Halley vagy Robert Hooke valószínűleg éppúgy előállhatott volna a gravitáció híres, fordított négyzetes erőtörvényével. Gottfried Leibniz ténylegesen Newtontól függetlenül fedezte fel a differenciál- és integrálszámítást (sőt, nála jobban oldotta meg a feladatot); végül a fény Christiaan Huygens által kidolgozott, kiváló hullámelméletét azért szorították háttérbe, mert Newton a rivális részecskeelméletet támogatta.

Ez sem tarthat vissza azonban attól, hogy elmondjam személyes véleményemet is a tudomány történetének szereplőiről, köztük Newtonról. Amikor kiválasztottam azokat az egyéneket, akiket részletesen is bemutatok a könyvben, nem akartam teljességre törekedni. Ugyanígy nem feltétlenül akartam a bemutatott tudósok életének és munkásságának minden részletére kitérni. Olyan történeteket választottam, amelyek történelmi összefüggéseiben mutatják be a tudomány fejlődését. Talán egyes történetek vagy személyek ismertebbek, mások (legalábbis remélem) kevésbé azok. Az emberek és életük jelentősége azonban abban áll, hogy sorsukban tükröződik annak a társadalomnak a képe, amelyben ezek a tudósok éltek. Ha például megvizsgáljuk, hogy egy meghatározott tudós munkássága miként következik másokéból, akkor talán érzékeltetni tudom azt, miként befolyásolta a tudósok egyik generációja a következő generációt. Ez persze fölvetheti az "első ok" kérdését, miképpen indult el egykor ez az egész folyamat. Ebben az esetben azonban könnyű megtalálni az első, kiváltó okot.

A nyugati tudomány azért indult fejlődésnek, mert kialakult a reneszánsz. Amikor viszont a fejlődés elindult, lendületbe hozta a technikai fejlődést is, hogy az egész folyamat önfenntartóvá váljék. Az új tudományos eszmék műszaki fejlődést generáltak, a fejlettebb technológia viszont olyan új eszközökkel látta el a kutatókat, amelyek segítségével egyre pontosabban tudták elméleteiket ellenőrizni. Az első lépést a technológia tette meg, mert gépeket próbálkozás útján is létre lehet hozni, anélkül, hogy igazán értenénk, milyen elmélet áll az illető gép működésének hátterében. Amikor azonban a tudomány és a technika karöltve fejlődik, akkor a haladás rohamossá válik.