A mai űrhajón kívüli munkán a feladat a Discovery hasi oldalán lévő két kilógó réskitöltő elem (lásd korábbi cikkünkben) eltávolítása volt. Miután tegnap az űrhajósok új feladatukat megismerték, eleinte nem tudták megítálni, biztonságos-e a művelet, ezért hosszasan tárgyaltak a földi elemzőkkel. Miután megbizonyosodtak a munka kivitelezhetőségéről, nekiláttak az előkészületeknek. Ez nagyszerű példája annak, ami még a holdutazások környékén jelent meg az űrhajózásban, mégis keveset hallunk róla. Nem mindig értenek ugyanis teljesen egyet a földi irányítók az űrhajósokkal. A váratlan helyzetekben, amelyekre nem lehet előre felkészülni, közös megbeszélések során döntenek.
A két kilógó hézagkitöltő elemet azokon a fotókon azonosították, amelyeket az űrállomásról készítettek a közeledő és lassan körbeforduló Discoveryről. Mint arról múltkori cikkünkben írtunk, egy ilyen kilógó elem azzal okozhat problémát, hogy az egyenletes, lamináris áramlást megbolygatja, és turbulenssé teszi a visszatérés során. A lamináris és turbulens áramlás közti átmenet idővel mindenképpen bekövetkezik, de nem mindegy, milyen magasságban. Normál esetben ez akkor történik, amikor az űrrepülőgép 10-szeres hangsebességre lassul. Az átmenet helye az űreszközön hátulról közelít előre: tehát az orr-részen marad meg legtovább a lamináris áramlás.
A Columbia katasztrófáját az okozta, hogy a sérült és egyenetlen felület miatt magasan, 18-szoros hangsebességnél történt az átmenet a turbulens áramlásba. Emellett a turbulens áramlás nem is fokozatosan jelentkezik, hanem aszimmetrikusan, először a felületi egyenetlenség helyén, így komoly erőhatást fejt ki az űrrepülőgép szerkezetére.
A mai, eredetileg 7 órásra tervezett űrséta eredeti célja az ESP-2 jelű platform rögzítése volt a Quest modul külső felületére. A robotkar ezután helyzetet váltott, és felvette a javításhoz szükséges pozíciót, hogy Stephen Robinson leszedhesse a kiálló elemet a hasi részről. A művelet egyik lehetséges veszélyforrása az volt, hogy az asztronauta sisakjával vagy eszközeivel véletlenül megsérti az űrrepülőgép hővédő csempéit. Ezek a csempék elméletileg stabilak, de ettől függetlenül igen óvatosan kellett végezni minden mozdulatot mind az űrhajósnak, mint a robotkarnak. Akárcsak egyéb, az űrben végzett szerelési munkák esetében, maga a konkrét feladat itt sem volt bonyolult, azonban sok biztonsági szabályt kellett közben betartani.
Robinsonnak mindkét kiálló részt egy-egy könnyed kézmozdulattal sikerült kihúznia, magyar idő szerint 14:45-kor és 14:55-kor. Ha ez mégsem így történik, akkor egy egyszerű fogó, végső esetben pedig egy fémfűrész segítette volna a felesleges rész eltávolítását. Robinson még az űrséta előtt a szkafanderrel kapcsolatban adott hangot aggodalmának: amiatt aggódott, hogy kiálló fémsisakjával megüti a Discovery hasi részét. Az asztronauta aztán - aki szabadidejében repülőgépeket is javít a Földön - valójában könnyen megbirkózott a feladattal. A második nem kívánatos elem eltávolítása után közelről is megörökítette a sérült részeket.
A fenti "hasi probléma" mellett a Discovery orr-részén is gondok lehetnek. Az új vizsgálatok szerint a korábban jelzettnél több, akár 25 sérülés is lehet az űrrepülőgépen. Ezek egyike a parancsnok ablaka mellett van, itt szintén kiáll egy szigetelőelem. Mivel az űrrepülőgépnek visszatéréskor főleg az orra és a hasa melegszik, a felső részen lévő hiba nem jelent a fentiekhez hasonló gondot. Ugyanakkor a sűrűbb légrétegekben, ahol nagy a légellenállás, ez letörhet, és megütheti a Discovery hátrébb lévő részeit. A kérdéses elem közel fél méter hosszú és 10 cm széles. Sorsával kapcsolatban egyelőre nem döntöttek a földi szakértők, de a BBC csütörtöki cikke szerint fontolóra vették ennek a sérülésnek a javítását is.