Az életre szóló kapcsolatra esküszünk

A kései családalapítással, lanyhuló gyermekvállalási kedvvel és a házasságról alkotott nézetekkel foglalkozó sorozatunk harmadik részéből kiderül, különbözünk-e mi, magyarok a nyugat-európaiaktól.

A kulturális magyarázat hívei azt mondanák, hogy Magyaroszágon is lezajlóban vannak azok a változások, amelyek Nyugat-Európában és az USA-ban jellemzőek, ám mi e tekintetben 10-15 év lemaradással követjük a Nyugatot. Ha ez igaz, akkor azt jelentené, hogy nemcsak a gazdasági-társadalmi értelemben vett modernizálódás ment végbe, hanem ugyanolyan jelentős változások következtek be az emberek gondolkodásmódjában a nemi szerepeket, a család funkcióit és az értékrendet illetően.

Az érvelés első szépséghibája az lehet, hogy ez még Nyugaton sem állja meg a helyét maradéktalanul, hiszen a kutatások azt látszanak igazolni, hogy a fiatalok családalapításának elmaradásában legtöbb esetben nem a saját értékrendjük tükröződik, hanem külső hatások. A másik szépséghiba az, hogy Magyarországon viszont egész bizonyosan nem hódított tért olyan mértékben az individualizáció és az elköteleződéstől való tartózkodás, mint esetleg a jóléti államokban.

Ez az értékváltozás nem érhető tetten a magyar női generációk gondolkodásában. A kutatások meggyőzően bizonyítják, hogy még mindig tartja magát a tradicionális családkép és nemi szerep-megítélés. A nők másodlagosnak tekintik az otthonon kívül végzett munkát, és a reprodukciós funkciót helyezik előtérbe.

A magyar társadalom még mindig igen gyermekcentrikus. Egy kutatás adatai szerint a megkérdezett nők kevesebb, mint ötöde vallotta azt, hogy a karrier legalább olyan fontos, mint a család. Igaz ugyan, hogy 15 éve nőtt azok aránya, aki anyagi kényszer nélkül akarnak a család rovására a munkában sikeresek lenni, de a legtöbb feleség és anya továbbra is csak anyagi- és nem karrierszempontok miatt tartja fontosnak a munkavégzést (Szerepváltozások, TÁRKI, 2001).

Érdekes módon a konzervatív szereposztást, úgy tűnik, a nők még mindig inkább követik, mint az erősebb nem. Minden negyedik harmincas az egyedülállók számát gyarapítja, azonban míg a férfiak független agglegényként élik az életüket - nem ritka, hogy az édesanyjukkal együtt élnek -, addig a nők ekkorra nem annyira a szingli életformát követik, hanem inkább elvált, gyereket egyedül nevelő anyák. A párkapcsolati értékpreferenciák különbözőségét jól mutatja az, hogy a harmincas éveit taposó szingli - a férfiakkal ellentétben - itthon még nem annyira elterjedt jelenség, és hogy a nők között több a tradicionálisan hamar házasodó.

Huszonévesek

Felvetődik a kérdés, mi a helyzet a huszonéves generációval? Ők már más értékeket követnek, s a házasodási gyakorlat is napról-napra változik. Hogy a magyar fiataloktól sem idegen - a gyermekvállalástól függetlenül - a házasodás gondolata, azt egy felmérés támasztja alá, amelyben kiderül, hogy az élettársi kapcsolatban élők csupán alig kétötöde nem tervezte, hogy összeházasodik a későbbiekben (Bukodi, KSH, 2002). Akik egyáltalán nem helyezték ezt kilátásba, fő indokként azt hozták fel, hogy "a boldogsághoz nem szükséges a papír", és csak elhanyagolható részük nyilatkozott úgy, hogy "meg kell maradni függetlennek" - ez utóbbiak többnyire magasabb iskolázottságú, önálló életvitelű fiatalok. Ez nem jelenti azt, hogy a diplomások átrendezik a házasodási szokásokat (egyelőre szűk kisebbségük vallja ezt a nézetet), de általánosságban elmondható, hogy a hajlandóságuk nem csökkent, sőt, úgy tűnik, hogy a magasabb képzettség és kulturális tőke jobb esélyekkel képes indítani őket a házasság piacán.

Összességében tehát a fiatalok továbbra is életre szóló, közös gyermekkel megerősített kapcsolatra esküsznek, és csupán a párok 8%-nál volt tapasztalható a liberális, individualista beállítottság.