Egy éve, hogy az Egyesült Államok űreszközök követését végző katonai szervezete (United States Space Surveillance Network, US SSN) jelentést adott arról, hogy a déli sarkvidék felett egy 32 éve indított amerikai Thor Burner 2 hordozórakéta összeütközött a 2000 márciusában felrobbant kínai CZ-4-es rakéta roncsának egyik elemével. A radarmérések szerint a Thor Burner rakétáról három kisebb darab szakadt le. Az eset tipikusnak, sőt, egyre gyakoribb jelenségnek mondható: mivel a Föld körüli űreszközök száma folyamatosan nő, az ütközéseknek is egyre nagyobb a kockázata - figyelmeztetnek a NASA szakemberei.
Jelenleg több száz "közeli találkozást" (ahol a megközelítési távolság 1 km-nél kevesebb) regisztrálnak naponta, ráadásul az ütközésekkor szaporodó roncsok is növelik a további űrütközések esélyét. Egy kisebb ronccsal való ütközés is komoly veszélyt jelenthet, hiszen akár egyetlen centiméteres roncsdarab -, hamivel több ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguld -, tönkre tehet egy műholdat. Becslések szerint - s ezt egyesek a legoptimistább forgatókönyvnek tartják - az így gyarapodó roncsok száma 50 év múlva meghaladja majd a bolygónk légkörébe visszatérő, s ott elégő hulladék mennyiségét. Az űrbéli hulladékokról az első adatokat az Amerikai Egyesült Államok légvédelmi hatósága (NORAD) szolgáltatta. Eszerint 1957 óta, amikor az első mesterséges holdat pályára állították, mintegy 20 ezer 5 cm-nél nagyobb objektum került Föld körüli pályára.
Az űrroncsok elsősorban azokat az objektumokat veszélyeztetik, amelyek a Földtől 900-1000 km-es magasságban keringenek - a navigációs, kommunikációs, illetve az időjárás-előrejelzésben alkalmazott műholdakat egy részét. Ebben a sávban történik a nagy ütközések 60%-a. Az űrrepülőgépek és a Nemzetközi Űrállomás ez alatt a sáv alatt, körülbelül 400 km-es magasságban helyezkednek el.
Általános gyakorlat, hogy miután egy műhold letöltötte szolgálatát, az irányítók alacsonyabb pályára állítják, és idővel elég a Föld légkörében. Ez történt például 2005 őszén a NASA felsőlégkör-kutatási műholdjával (Upper Atmosphere Research Satellite, UARS). A műholdat, amely az Antarktisz feletti ózonlyukról évek óta folyamatosan végzett megfigyeléseket, idő előtt kivonták a forgalomból. Az űreszközök megsemmisítéséről jelenleg egy meglehetősen megengedőnem túl szigorú szabály van életben, amely szerint nem lehet az űrben egyetlen szerkezet sem a küldetésének lejártát követő 25. év után.