A vámpír denevér nem felejt

A vérszívó, más néven vámpír denevérek ragaszkodnak ismerőseikhez, bár a vonzalom meglehetősen egyoldalú: a kizárólag más állatok vérével táplálkozó vámpírok pusztán a lélegzetvételük hangjáról képesek felismerni korábban már "megcsapolt" áldozataikat.

A világ egyetlen, kizárólag vérrel táplálkozó denevérfaja Közép- és Dél-Amerika esőerdeiben honos. A rőt vérszívó denevérek (Desmodus rotundus) hallása annyira kifinomult, hogy különbséget tudnak tenni potenciális áldozataik lélegzetvételének hangzása között, és ezt a tudásukat a táplálékszerzésben is kamatoztatják - mutattak rá német kutatók.

A müncheni Ludwig-Maximilians-Universität zoológusai kísérletükben arra keresték a választ, milyen pontos a vámpírok hallása. Három különböző embertől származó lélegzetvételek hangját játszották le nekik, amelyeket három, marhavért adagoló etetőhöz kapcsoltak. A denevérek hamar megtanulták az összefüggéseket, és 100 százalékos pontossággal képesek voltak a hangokat a megfelelő etetővel azonosítani. "A vérszívó denevérek rendkívül intelligens és különösen gyorsan tanuló állatok" - vélekedik Daniel Riskin, a Cornell Egyetemen a vámpír denevérek viselkedését kutató professzor.

A vérszívó denevérek táplálkozási stratégiája látszatra talán egyoldalú élősködésnek tűnhet, valójában azonban magukra a denevérekre nézve is veszélyes művelet. Az éj sötétjében érkezve az apró testű emlősnek saját termeténél akár ezerszer nagyobb állatot kell becserkésznie. A vérszívó nem a levegőből támad, áldozatától távol ereszkedik alá, és a földön kúszva közelíti meg a kiszemelt prédát. Mivel táplálékának elfogyasztása nem igényel erős rágófogakat, a denevérfajok közül a vérszívó denevérnek van a legkevesebb foga, pontosan 20. Ezekkel tárja föl a sebet, majd miután teletömte bendőjét vérrel, ahogyan jött, a földön poroszkálva távozik. A képesség, amellyel éjszakánként ugyanahhoz a korábban már felnyitott sebhez talál vissza, a vámpírt sok vesződségtől kíméli meg, és már bevált, tápláló élelemforrással kecsegteti.

A denevérek között megfigyelték már, hogy egyes egyedek "kihallgatják" mások hangjeleit, mások társaikat követve jutnak el a táplálékforráshoz, ám a hallás utáni memorizálásra ez az első megfigyelt példa.