Az IgNobel-díjat 1991 óta évente osztják ki a Harvard Egyetemen. Az Annals of Improbable Research (AIR) magazinban olvasható alapszabály szerint olyan kutatásokkal lehet elnyerni, amelyeket nem lehet, vagy nem érdemes megismételni.
"A szokatlan teljesítményekért szokatlan díjak járnak" - gondolta Marc Abrahams, az Ig-Nobel-díj szellemi atyja, az AIR kiadója. Az itteni díjkiosztás nem is emlékeztet az ünnepélyes stockholmira. Persze nem csak díjátadás történik itt: tréfás 30 másodperces előadásokat is tartanak. Az időkorlát betartására bika külsejű döntőbírók, vagy szemtelen elemisták ügyelnek. Némelyik Ig-laureátusnak minden előzetes figyelmeztetés nélkül egy-egy minioperában kell bizonyítania énekesi talentumát.
A mindenféle életkorú és társadalmi helyzetű nézőkből álló, bolondosan öltözött publikum teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Diákcsoportok szavalókórusokat harsognak, vagy egész széksorok ugranak fel, és hangos rivalgással elhagyják az 1200 nézőt befogadó, zsúfolásig megtöltött termet.
Svédországból a díjazottak egy bőröndnyi pénzzel térnek haza. A Harvardon csak műanyag zacskót kapnak, benne mindenféle semmiséggel: régi címkék, filteres tea, sárga műanyag kacsa, cigarettacsikkek, vagy egy tekercs ragasztószalag. A díjazottaknak a szállást és az útiköltséget is a saját zsebükből kell fizetniük. Meglepő, de majdnem mindegyik kitüntetett eljön a díjátadásra.
Az AIR szerkesztőiből, tudósokból és Nobel-díjasokból álló bizottság dönti el, hogy az eléjük kerülő jó tízezer publikáció közül melyik tíznek a szerzőjét jutalmazzák. Mindenki mindenkit javasolhat, akár saját magát is. Így tettek azok a norvég kutatók is, akik A sör, a tejföl és a fokhagyma hatása az orvosi piócák étvágyára című tanulmányukkal javasolták magukat Ig-Nobel-díjra, amit meg is kaptak. Hogy végül ki lesz a díj tíz boldog nyertese, azt a bizottság egy éppen a szerkesztőség előtt elhaladó járókelő bevonásával dönti el - olvasható a Természet Világa egy korábbi számában.