Bolygónk jövőjéről döntenek az eddigi legfontosabb klímakonferencián

180 ország 10 ezer előadója, aktivistája és újságírója részvételével december 3-án megkezdődött az ENSZ klímakonferenciája az indonéziai Balin. A Föld éghajlatának változásáról valaha is rendezett legjelentősebb tanácskozás célja és feladata, hogy kidolgozzon egy egyértelmű és meggyőző tervezetet, amely majd a 1997-es Kiotói Egyezmény örökébe léphet, megoldási javaslatot nyújtva olyan problémákra is, amelyekre tíz évvel ezelőtt nem gondoltak. Az új nemzetközi egyezményt az ENSZ főtitkára elengedhetetlennek nevezte, s a világ legnagyobb környezetszennyező országait - köztük az Egyesült Államokat, Kínát és Indiát - egyformán csatlakozásra szólította fel.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy kezdünk kifutni az időből ahhoz, hogy megfelelő választ adhassunk a klímaváltozásra. A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) pár héttel ezelőtti állásfoglalása szerint az energia termeléssel összefüggő széndioxid-kibocsátás minden valószínűség szerint a 2005-ben mért 27 gigatonnáról 42 gigatonnára, vagyis 56 százalékkal növekszik 2030-ra. Mások még nagyobb emelkedést jósolnak, sőt hangsúlyozzák a széndioxid-intenzitás (az a kibocsátási szint, ami szükséges ahhoz, hogy fenntartsuk a gazdaság teljesítőképességét egy adott szinten) újbóli növekedését.

Az ENSZ 2005. február 16-án életbe lépett Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez (UNFCCC) csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben 141, köztük 38 fejlett ipari ország kötelezettséget vállalt arra, hogy a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest átlagosan 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatás kialakulásában szerepet játszó gázok, mindenekelőtt a szén-dioxid kibocsátását.

Sajnos, ma már a Kiotói Egyezményt leginkább a kudarc szóval együtt emlegetik. Szakértők szerint a kiotói vállalás egyrészt már nem elég a globális klímaváltozás megfékezéséhez. Másrészt 2006 decemberéig 169 állam csatlakozott az egyezményhez - ám ők együttesen a világ széndioxid-kibocsátásának csupán 61,6 százalékáért felelősek. Az arány azért ilyen alacsony, mert a világ (akkori) legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, az Egyesült Államok, valamint a szintén nagy szennyező Ausztrália nem írták alá a jegyzőkönyvet. Más nagy kibocsátók, mint például India vagy Kína (utóbbi a Nemzetközi Energiaügynökség szerint ma már a legnagyobb széndioxid-kibocsátó, túlszárnyalva az USA-t) csatlakoztak ugyan, ám részükre olyan engedményeket tartalmazott a dokumentum, melyeknek köszönhetően egyelőre nem kötelesek visszafogni emissziójukat.

Érthető hát, hogy sokan vitatják az egyezmény hatékonyságát, de azt a bírálóknak is el kell ismerniük, hogy e nélkül a globális klímaváltozás elleni harc nem tartana ott, ahol ma tart, és Balitól is kevesebbet várhatnánk.

Várakozások

Az ENSZ Balin megrendezésre kerülő konferenciájára készülők névsora is jelzi: nagy a tét. A részt vevő 180 ország magas rangú delegációja mellett jelen lesz a megállapodást sürgető Ban Ki Mun ENSZ főtitkár csakúgy, mint az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barosso. Magyarországot Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter képviseli - mondta el az [origo]-nak dr. Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Stratégiai Főosztályának vezetője.

A konferencia időzítése politikai szempontból többet ígér, mint tíz évvel ezelőtt Kiotó. Mind Ausztráliában, mind az Egyesült Államokban, ahol jelentős erőket képviseltek a kiotói egyezményt ellenzők, új, a klímaváltozást is érintő politika van kibontakozóban. Ez jó alapot biztosíthat egy új nemzetközi egyezmények, amelynek egyértelmű feladata, hogy felülmúlja Kiotót azáltal, hogy az eredeti egyezménynél sokkal ambiciózusabb és kiterjedtebb elképzeléseken alapszik.

Amellett, hogy meg kell találni a helyes egyensúlyt a kiotói célok és a friss megközelítések között, a Balin kialakított koncepciónak le kell fednie majd olyan területeket is, amelyeket a megelőző egyezmények képtelen voltak elérni, és át is kell értékelnie sok mindent. Az egyik nagyon fontos kérdés az emisszió-kereskedelem (lásd keretes írásunkat). Az emisszió-kereskedelem rendszerét, mint a szennyezés-kibocsátás csökkentésének mechanizmusát tesztelni kell. Sokak szerint kétséges, hogy az emisszió-kereskedelemmel lehet kezelni az üvegházhatású gázok és egyben a globális felmelegedés problémáját. Az ő véleményük az, hogy nem kellene teljesen elvetni, ám teret kell adni más megközelítéseknek: ilyen lehet például a szénadó (az üzemanyagok elégetése után a levegőbe kerülő széndioxid-mennyiség alapján kiszabott adó) kivetése, amely talán a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének költségeit hasonló mértékben tudná növelni, mint a széndioxid-kvóta meghatározása - így motiválhatná az országokat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére.

Emisszió-kereskedelem

Az emisszió-kereskedelem a széndioxid-kibocsátási kvóták kereskedelmét jelenti. A Kiotói Jegyzőkönyvben az aláíró országok vállalták, hogy átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását. Minden ország számára meghatározták, hogy mekkora mennyiségű szén-dioxidot bocsáthat ki egy évben. A megengedett összkibocsátást ezután kibocsátási egységek formájában szétosztották az adott országban működő üzemek között. Az állam az ország számára rendelkezésre álló kvótamennyiség 98,5 százalékát az év elején ingyen szétosztja a létesítmények között, a többi (1,5 százaléknyi) egységet pedig eladhatja pénzért, aukció formájában a vállalatoknak. A vállalatok kvótamennyiségük ismeretében dönthetnek, hogy eladják-e a kvótafeleslegüket, míg hiány esetén kvótát kell vásárolniuk másoktól, akár külföldről. A vállalatok dönthetnek, hogy eladják-e a kvótafeleslegüket, vagy - hiány esetén - kvótát kell vásárolniuk másoktól, akár külföldről.

A rendszer kisebb széndioxid-kibocsátásra ösztönzi a szereplőket, azok pedig, akik korszerűsítik technológiájukat, plusz bevételhez juthatnak fölös kvótáik eladásával.

Magyarország a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium adatai szerint a 2005-2007-es, első vállalási időszakban 30,2 millió tonnával egyenértékű mennyiségű kvótát osztott ki évente. A 2005-ös tényleges emisszióról szóló hitelesített adatok alapján a vállalatok csupán körülbelül 26 millió tonnányi üvegházgázt bocsátottak ki, így számos vállalat értékesíthette kvótafölöslegét azok számára, amelyeknek hiányuk volt.

Az új egyezménynek számításba kell vennie olyan járulékos faktorokat is, amelyeket Kiotó nem érintett - ilyen például a légiszállításból származó szennyezés kérdése, illetve az erdőpusztítás jelentős hatása.

Füstölgő nagyágyúk: Kína kontra USA

Balin nagyon sok fog múlni azon, hogy a két legnagyobb szennyező, Kína és az USA milyen stratégiát választ. Kína számára bizonyos mértékű kísértést jelenthet, hogy a szegény országok védelmezőjeként helyezkedjen szembe az "arrogáns" és gazdag országokkal. Míg az Egyesült Államok érvrendszerének fontos része Kiotó ellenében, hogy a fejlődő országoknak kell megtenniük az első lépéseket a kibocsátás csökkentésével kapcsolatban - s különösen érvényesnek tekinti ezt Kínára nézve, amely 2007-ben valószínűleg lekörözte az USA-t az országra jutó összkibocsátásban -, Kína előre láthatóan azzal érvel majd, hogy az egy főre jutó kibocsátása még mindig sokkal kevesebb, mint egyes fejlődő országoké vagy akár magáé az USA-é.

Szmog Hongkongban

A két nagyhatalom vitájában kedvező jelnek mutatkozik, hogy Peking tudatában van annak a fenyegetésnek, amelyet a klímaváltozás gyakorol az ország fejlődésére. Az erőszakos szénkitermelés dacára Kína tudja: energiaegyensúlyát fenn kell tartania, és ennek érdekében változatnia kell eddigi politikáján. Elemzők szerint a bali találkozó segíthet Kínának abban, hogy olyan globális hatalomként léphessen fel, amelyik inkább vezetésre termett, mintsem mások követésére.

Ezzel szemben az amerikai delegáció kilátásai már kevésbé ígéretesek. Tárgyalóik, köztük ideológusok, várhatóan bármit megtesznek majd, hogy elbagatellizálják azt a szerény haladást, amit Kiotó óta a világ többi része produkálni tudott. Az USA azzal az indokkal utasította el a kiotói követeléseket, hogy a jegyzőkönyv aláírásával a fejlett országok versenyhátrányba kerülnének, és új megállapodás kidolgozását sürgette, amelynek részese Kína és más szennyezők is. Az amerikai fél állásfogalását ugyanakkor komolyan befolyásolhatja Bush elnök azon vágya, hogy elnökségét valamivel pozitívabb képet festve fejezze be, mint ahogy azt elkezdte 2001 márciusában, amikor is bejelentette az USA kivonulását a Kiotói Egyezményből.

A kiotói célok és az EU

Az Európai Unió felel a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának megközelítőleg 14%-áért. A Kiotói Jegyzőkönyv értelmében az EU-t akkor (1997-ben) alkotó 15 ország ambiciózus célt tűzött ki, amikor vállalták, hogy 2012-re 8%-kal az 1990-es szint alá mérséklik a kibocsátást. A jegyzőkönyv az EU-hoz 2004 óta csatlakozott 12 országra vonatkozóan is meghatározott különálló célkitűzéseket, kivéve Ciprust és Máltát. Az '97-es 15 EU-tagállam összkibocsátása 1,5%-kal csökkent az 1990-es szint alá 2005 végéig, míg a 27 tagállam együttes kibocsátása 7,9%-kal volt alacsonyabb.

Az EU további önkéntes vállalása, hogy 2020-ra legalább 20%-kal az 1990-es szint alá csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Ajánlat: Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter az Unió klímapolitikájáról a Mindentudás Egyetemén