A 90-es éveket az "Agy Évtizedének" nevezték. Egy újabb évtized elteltével visszatekintve, beváltotta-e a program a várt reményeket?
Olyan szinten beváltotta, hogy a figyelem egy kicsit az agykutatás felé fordult. Azt azonban elismerik a programot elindító amerikai kutatók is - köztük számos Nobel-díjas -, hogy mindez nem járt pénzeszközök átcsoportosításával. Sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Minden politikus, az egész amerikai szenátus lelkesen támogatta, de azután egy árva fillérrel sem kapott többet az agykutatás, mint korábban. Pedig az agy betegségei egyre nagyobb terhet jelentenek a társadalomra.
Voltak-e újabb próbálkozások több erőforrás mozgósítására?
Részese voltam egy nemzetközi teamnek, amelynek tagjai több cikket is publikáltak erről. Az egyik ilyen tanulmányban* megpróbáltuk felmérni az agy- és elmebetegségek összes költségét egy évre vonatkozóan. A végeredmény szerint 2004-ben Európában 386 milliárd euróba kerültek az agy- és elmebetegségek, ami 35%-a az összes betegségre jutó költségnek. Ugyanakkor az agy betegségeire szánt összeg mindössze 8%-a az összes betegség kutatására szánt összegnek. Ez egy óriási ellentmondás, amit fel kell oldani. Ezzel az eredménnyel, és az általunk javasolt megoldással elmentünk Janez Potoenikhoz, az Európai Unió Tudományügyi Miniszteréhez, aki maximálisan támogatott bennünket. Összehívtunk európai parlamenti képviselőkből egy elég jelentős stábot, akik hajlandóak voltak lobbizni az agykutatásért az Európai Parlamentben. Mindez még 2005-ben volt, én akkor az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke voltam és így vettem részt ebben a kampányban. Tavaly augusztusban pedig egy újabb tanulmányban** körvonalaztuk azt, hogy mik a fő akadályai a hatékony gyógyításnak és ezeket az akadályokat milyen reményekkel, milyen módszerekkel próbálja jelen pillanatban az agykutatás legyőzni. Igen sok betegségnél felvázoltuk, hogy jelenleg hol tartunk, és hogy merre visz az út tovább. Mindezzel végül sikerült elérnünk, hogy az EU most indult 7. Keretprogramjában az agykutatás külön prioritásként van kiemelve. Eddig mindig össze volt mosva az összes többi betegséggel, most pedig van egy olyan "kalap", ami csak az agy- és elmebetegségek kutatásának támogatására szolgál, és egy másik, ami az összes többi betegségére.
Ennyi elegendő volt a döntéshozók meggyőzéséhez?
Nem csupán ennyi. Azért sikerült meggyőzni őket, mert azt ígértük, hogy ha az agy betegségeire költött éves összegnek csupán az egy tized százalékát, tehát ha "csak" 400 millió eurót költenénk agykutatásra, akkor körülbelül két tized százalékkal lehetne csökkenteni a betegségek éves költségeit. Ez 100%-os megtérülése lenne a befektetésnek! Ilyen megtérülése semmilyen befektetésnek nincs az Európai Unióban.
Mire alapozták ezt a merész ígéretet?
Arra a tényre, hogy az agybetegségek alapmechanizmusainak feltárásában jó néhány esetben nagyon közel járunk ahhoz, hogy egyrészt jelentősen elősegítsük a megelőzést, másrészt a kutatások olyan új gyógyszercélpontokat jelölnek ki, melyek lehetővé tennék a gyógyszergyáraknak új típusú, hatékonyabb vegyületek fejlesztését. Tehát a megelőzés, a gyógyítás megkönnyítésétől, hatékonyabbá tételétől és egyéb más terápiák bevezetésétől várjuk azt, hogy ha 400 millió eurót belepumpálnak az agykutatásba, akkor az eredmények révén legalább 800 millióval csökkenne egy évben az agybetegségek költsége. Ez azért is nagy jelentőségű, mert az európai populáció öregszik. A szív és érrendszeri betegségek gyógyítása, a rák kezelése és korai diagnózisa olyan szintre fejlődött az elmúlt évtizedekben, hogy a civilizált világban sokkal tovább élnek az emberek. Így viszont lényegesen nagyobb eséllyel kapnak olyan idegrendszeri eredetű betegségeket, amelyeket ma még nem tudunk gyógyítani. Ezek azért is veszélyesek, mert amíg egy infarktusban relatíve hamar meg lehet halni, addig például Alzheimer-kórral nagyon sokáig lehet élni, és ez igen nagy terhet jelent nemcsak a betegnek, hanem a családnak és a társadalomnak is. Lehet, hogy lelketlennek tűnik, hogy az ember a költségekkel spekulál, de ha csak a száraz tényeket és a kíméletlen valóságot nézzük, akkor az agykutatásba befektetni már ezért is igen fontos.
*Cost of Disorders of Brain in Europe, European Journal of Neurology, Volume 12, Supplement 1, June 2005
** Consensus document on European brain research, Journal of neurology neurosurgery & psychiatry, Volume 77, Supplement 1, August 2006
Freund Tamás Freund Tamás 1959-ben született Budapesten. 1983-ban kapott diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1990-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. sz. Anatómiai Intézetének ösztöndíjasaként, majd tudományos munkatársaként tevékenykedett. 1990-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének osztályvezetője, 1994-től igazgatóhelyettese volt, 2002 óta az intézmény igazgatója. Többször volt vendégkutató az Oxfordi Egyetemen. 2002-ben az Európai Idegtudományi Társaság elnökévé választották, 2004-ben az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke lett. 2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Neurobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Freund Tamás tevékenységét egyebek mellett Bolyai-díjjal (2000) és Széchenyi-díjjal (2005) ismerték el. |
Cikkünk második felében röviden ismertetjük a Freund Tamás által említett tanulmányok egyes megállapításait, sorra véve a 12 leggyakoribb agybetegséget.