Az ünnepek evolúciós eredete

Az év végi időszak a zsidó-keresztény kultúrkörben az ünnepek, az emberek közötti társas kapcsolatok megerősítésének ideje. Ilyenkor rég látott rokonok, ismerősök találkoznak ismét, és megajándékozzák egymást. Decemberben az emberek idegeneknek is szívesebben segítenek, nem csoda hát, hogy sok jótékonysági szervezet év végére időzíti adománygyűjtő rendezvényét. Vajon hogyan alakultak ki az ünnepek és a hozzájuk kapcsolódó magatartásformák, és mi lehet a funkciójuk az emberi csoportok életében?

Az ajándékozás evolúciója

A karácsonyi időszaktól elválaszthatatlan az ajándékozás szokása, amelynek evolúciós eredete kettős. Gyökerei az egalitariánus csoporttársadalmak kialakulásának időszakába nyúlhatnak vissza. Christopher Boehm, a Dél-kaliforniai Egyetem antropológusa számos modern kori vadászó-gyűjtögető nép szokásait vizsgálta, és úgy találta, hogy a csoportok fontos összetartó tényezője a vadászzsákmány egyenlő megosztása. A törzs tagjai nem rátermettségük és vadászszerencséjük szerint részesednek a zsákmányból, a leölt állatokból mindenki egyenlő adagot kap, csak a kisebb vadakat és a gyűjtögetett bogyókat, gyümölcsöket osztják szét a családon belül. A jó vadászok ezzel együtt hosszabb távon szaporodási előnyhöz jutnak, több utódjuk születik, hiszen ők és családjaik nagy tekintélyre tesznek szert a közösségen belül, és párválasztáskor előnyt élveznek társaikhoz képest.

A zsákmánymegosztás tehát altruista, önzetlen aktus a sikeres vadászok részéről. Az állati csoportokon belül altruista viselkedés csak rokonok között jöhet létre, illetve előfordul az is, hogy viszonossági alapon segítenek egymásnak az egyedek. Minthogy az emberi csoportok létszámának növekedésével a tagok rokoni kötelékei egyre lazulnak, a rokonszelekciós elmélet kevéssé szolgál az önzetlen cselekedetek magyarázatául. A segítségnyújtás e formáit pszichológiai altruizmusnak nevezzük, az emberek sok esetben cselekedeteikkel a közösség minden tagjának segítenek, tudva azt, hogy ők vagy családjuk is számíthatnak társaik hasonló segítségére. E mechanizmus lehet annak hátterében, hogy az emberek gyakran hajlandók életüket áldozni a közösségért, és sok esetben idegenek gyermekeit gondozzák (amely gyerekekkel feltételezhetően nem állnak genetikai rokonságban). A nagyfokú szociális vonzódás számos más humánspecifikus viselkedésforma kialakulását is elősegítette, ilyenek a szánalom, a gyász, a szomorúság, az empátia és a szimpátia. Karácsony idején az emberek különösen érzékenyek más emberek elesettségére, érzelmileg azonosulnak nehéz helyzetükkel. Ez az azonosulás az empátia, amely alapjaiban egy szinkronizációs mechanizmus - az emberek átveszik mások emócióit, ők is szomorúságot éreznek, vagy együtt örülnek vele. A szimpátia abban különbözik az empátiától, hogy az emberek anélkül mutatnak együttérzést társuk irányába, hogy érzelmileg azonosulnának vele.

Kulagyűrű és jamgyökér

Az ajándékozási szokások másik funkciója eredetileg a szociális kapcsolatok, kötelékek megerősítése, és a csoporton belüli presztízs kivívása lehetett. A Pápua Új-Guinea mellett fekvő Trobriand-szigetek törzseinek komplex ajándékozási rendszere a kulagyűrű, amelyet Bronislaw Malinowski lengyel antropológus írt le először az 1920-as években. A törzsfőnökök értékes tárgyakat, ékszereket ajándékoznak egymásnak, a tárgyakat a megajándékozott pedig csakhamar továbbajándékozza. Mind ajándékozónak, mind megajándékozottnak lenni hatalmas megtiszteltetés, az illető tekintélye sokat nő ezáltal a közösségben. Az ajándékozási ceremóniákon elmondják az ajándékok történetét, felidézve korábbi birtokosait, a tárgy értéke annál nagyobb, minél hosszabb a hozzá kapcsolódó történet. Az ajándékok évtizedek muúltával érnek körbe a szigeteken, visszajutva egy korábbi birtokoshoz. A továbbajándékozás gyakorlata a hiedelmek által is biztosított: a törzsfők úgy hiszik, hogy aki túlzottan hosszú ideig megtartja a tárgyat, azt balszerencse éri.

A Trobriand-szigeteken a kulagyűrű mellett egy másik ajándékozási rítus is kialakult. A szigetek lakói számára a jamgyökér az egyik legfontosabb táplálékforrás. A termés betakarítása után a földművesek kupacokba halmozzák az általuk termelt jamgyökeret a házuk előtt. A falu elöljárói ezután végigjárják a portákat, és elbírálják a termés minőségét. A termelőket megdicsérik ismerőseik előtt, így társadalmi presztízsük emelkedik. A jamgyökérből pénzben mérhető bevétele egyik termelőnek sem származik, hiszen az elbírálást követően a milamala ünnepségsorozaton rituálisan elajándékozzák a teljes termést. Az elajándékozott termés mennyiségével bizonyítja a termelő saját földművesi kvalitásait, nagy megbecsülést szerezve ezzel a közösségben. Ehhez a szokáshoz kapcsolódott a gyarmati időkben a krikett. A falvak lakói csak akkor hívják ki a szomszéd falut egy krikettmeccsre, ha gazdag volt a jamgyökértermés.

Ugyan ki számolja?

A világon sok kultúrában kialakultak hasonló, az egyének vagy a törzsek gazdagságát, nagyvonalúságát kifejező ajándékozási népszokások. Az észak-amerikai kwakiutl indiánok körében elterjedt a potlach lakoma hagyománya. A törzsek rendszeresen lakomára hívják a környékbeli törzsek tagjait. Az ünnepség megrendezése rendkívül költséges, a legjobb minőségű ételeket tálalják fel, sőt, értékes tárgyakat pusztítanak el látszólag értelmetlenül. Eközben a vendégeket finoman bosszantják, sajnálkoznak amiatt, hogy ők szegények és biztosan nem engedhetnének meg maguknak ilyen fényűzést. A vendégek a következő alkalommal igyekeznek túltenni vendéglátóikon, és még gazdagabb ünnepséget rendezni. A költségek gyakran igen megterhelők a közösség számára, csak azok a törzsek engedhetik meg maguknak, amelyek valóban tehetősek, így e ceremónia megbízható jelzése a jólétnek.

Potlachra gyűlt indiánok - 1904, Sitka, Alaska

Marshall Sahlins, a Chicagói Egyetem antropológusa kimutatta, hogy szinte minden kultúrában jellegzetesen különböznek a rokonok közötti és az ismerősök közötti ajándékozási szokások. A legtöbb ember nem várja el, hogy rokonai pontosan viszonozzák a nekik adott ajándékokat, viszont késztetést érez arra, hogy az ismerőseinek a korábban kapott javakkal egyenértékű tárgyakat ajándékozzon. Ez a szokás jelenleg is él. A disznóvágások után illő az ismerősöknek komatálakat ajándékozni, és amikor a család számba veszi, hogy kiknek kell juttatni a kóstolóból, felidézik, hogy a múltban kiktől, mennyi kolbászt, hurkát kaptak. Ezzel szemben a rokonoktól nem feltétlenül várnak el viszonzást.

Amint láttuk, a rítusok, ünnepek fontos szerepet töltenek be a közösség életében. Hasonlóan más közös akciókhoz, együttesen végzett tevékenységekhez, a szertartások is növelik a törzs összetartását, a csoportkohéziót. A természeti népek ajándékozási szokásai azt hivatottak kifejezni, hogy a csoport tagjai saját javaik adományozásával hajlandók szükséget szenvedő társaiknak segíteni, ezzel megbecsülést vívva ki maguknak és családjuknak.

Felhasznált irodalom

Boehm, C. 1997. Impact of the human egalitarian syndrome on darwinian selection mechanisms. American Naturalist, 150, 100-134.
Csányi, V. 1999. Az emberi természet. Budapest, Vince
Jonaitis, A., ed. 1991. Cheifly Feasts: The Enduring Kwkaiutl Potltach. Seattle, AMHH
LeVine, R. A. & Campbell, D. T. 1973. Ethnocentrism: Theories of Conflict, Ethnic Attitudes, and Group Behavior. New York, Wiley
Radcliffe-Brown, A. R. & Forde, D. (eds.) 1970. African Systems Of Kinship and Marriage. Oxford, Oxford University Press
Soeling, C. & Voland, E. 2002. Toward an evolutionary psychology of religiosity. Neuroendocrinology Letters, 23, 98-104.
Young, M. 2004. Malinowski: Odyssey of an Anthropologist, 1884-1920. New Haven, Yale University Press.