Jégkorszaki óriások a Bakony-hegységben - új kiállítás Zircen

Jégkorszaki óriások a Bakonyban címmel új állandó kiállítás nyílt a Bakonyi Természettudományi Múzeumban. A zirci tárlaton láthatók azok a mamutcsontvázak is, amelyek tavaly kerültek elő Csajág határában, de a mamutok mellett a jégkorszakra jellemző egyéb állatok, például őstulkok, gyapjas orrszarvúk, óriás szarvasok maradványai is megjelennek. A szolnoki múzeum munkatársai eközben jelenleg is folytatják feltáró munkájukat Jászfelsőszentgyörgy határában, ahol először találtak mamutmaradványokat az Alföldön.

A tavalyi év egyik hazai őslénytani szenzációja volt a Balatonakarattyát és Balatonfűzfőt elkerülő út építésénél talált két mamut. Egy felnőtt és egy fiatal egyed csontváza került elő, melyek elnevezésére pályázatot írtak ki. A beérkezett javaslatok alapján végül a Tonna és Mázsa név került a tekintélyes méretű állatok "anyakönyvébe". A mamutok nem voltak ritkák Magyarországon, hiszen eddig mintegy 500 lelőhelyről ismerjük többnyire töredékes maradványaikat. Gyakoriságukat igazolja a legújabb lelet is, amelyet a közelmúltban találtak meg Jászfelsőszentgyörgy határában. A 16 ezer éves állatnak eddig az agyarát és a koponyájának egy részét emelték ki, de a különböző geofizikai mérések alapján akár a teljes csontváz előkerülhet a föld alól.

A tízezer éves csajági mamutok rekonstruált csontvázai szeptember 7-e óta a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállításán tekinthetők meg. Emellett számos további nagyméretű ősállat maradványát is láthatják az érdeklődők, melyek szintén a Bakony területén élték mindennapjaikat a földtörténeti múltban. A kiállítás fő látványosságát persze a két gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) alkotja, amelyek csaknem 200 ezer éven keresztül kóboroltak a Kárpát-medence területén.

A mamutok Afrikában jelentek meg mintegy 4 millió évvel ezelőtt, azután észak felé vándoroltak és elterjedtek egész Eurázsiában. A felnőtt egyedek mérete elérhette az 5-6 tonnát, így egy-egy példány elejtése bőséges lakomát biztosított őseink számára. Főleg fogaik, végtagcsontjaik és hatalmas agyaraik tartoznak a gyakori maradványok közé. A csordában élő, növényevő állatok folyamatosan vándoroltak az ún. mamutsztyeppek területén. A vastag szőrtakarójuk mutatja, hogy az állatok sikerrel alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz. Ez kiváló tulajdonság volt a jégkorszak során, ám az utolsó eljegesedést követő felmelegedés miatt előbb fokozatosan északra szorultak, majd 10 000 évvel ezelőtt eltűntek a Föld felszínéről. Kihalásukban az éghajlatváltozás mellett lényeges szerepet játszott az egyre fokozódó vadászat is.

A korábbi felfogástól eltérően az elefántok nem a mamuttól származnak, de közös ősök sora köti össze őket: a mamutok és a két ma élő elefántfaj családfája mai tudásunk szerint megközelítőleg 6 millió évvel ezelőtt ágazott el.

A barlangi medvék (Ursus spelaeus) a hazai barlangi üledékek leggyakoribb nagygerinces maradványai közé tartoznak. A barlangokat a ma élő medvékkel ellentétben nem csak a téli álom idején, hanem állandó lakóhelyként használták. Bár a 8-900 kilogrammot is elérő állatok a ragadozókhoz tartoztak, növényeket is gyakran fogyasztottak.

Hasonló lelőhelyekről ismertek a barlangi hiéna (Crocuta crocuta spelaea) maradványai. Jelentősen nagyobb volt a ma élő foltos hiénánál, súlya akár 80 kg is lehetett. Erőteljes állkapcsával és módosult fogazatával a legvastagabb csontokat is könnyen összeroppantotta. Bár a jégkorszakban élt, elkerülte a szélsőségesen hideg területeket.

A 3,5 méter hosszú, 3 tonnás gyapjas orrszarvú (Coelodonta antiquitatis) magányosan vándorolt a hideg tundrákon és sztyeppeken. A fején lévő két szarv közül a nagyobbik akár 1 méternél is hosszabb lehetett. Speciális fogazata a fűfélék és a fiatal hajtások fogyasztására alkalmazkodott. A kopás ellen az erős fogcement és a fogzománcon lévő taréjok védték az állatot. A két rétegből álló szőrtakaró a hideg ellen megvédte őket, ám a későbbi felmelegedés számukra is végzetesnek bizonyult.

Az ősbölények (Bison priscus) szintén termetes állatok voltak, 3 méteres hosszúsággal és 2,5 tonnás súllyal. A szőrtakaróval fedett patás állatok nagyon gyorsan mozogtak, egyes becslések szerint 40-50 km sebességgel futottak a hideg sztyeppéken. Akár ezres létszámú csordákba verődve éltek a pleisztocénben, majd a felmelegedés előrehaladtával fokozatosan eltűntek.

Barlangi hiéna koponyája

Az óriásszarvas (Megaloceros giganteus) hatalmas agancsainak a szélessége akár 3,5 méter is lehetett. A sztyeppéken és erdős sztyeppéken élt, és fűfélékkel, valamint fiatal fák és bokrok hajtásaival táplálkozott. Maradványainak időbeli és térbeli elterjedése arra utal, hogy kortársaival szemben nem volt nagyon érzékeny a hőmérséklet változására. Valószínűleg nem a felmelegedés, hanem az emiatt bekövetkező vegetációváltozás miatt halt ki mintegy 7700 évvel ezelőtt.

A szarvasmarha őse, az őstulok (Bos taurus) csak a XVIII. században tűnt el. A barna, bozontos szőrrel borított bikák oldalra, majd előre és felfelé görbült szarvakkal rendelkeztek.

Az őslovak (Equus caballus) maradványai szintén nem ritkák a pleisztocén lelőhelyeken. A csoportokban élő vadlovak a nyílt füves területeken éltek, és fűfélékkel táplálkoztak.

Először találtak mamutot az Alföldön

Az elmúlt hetekben folytatott ásatások során a felszínre hozták a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamut első csontjait: egyik agyarát és koponyájának egy darabját. A talaj felszínéhez legközelebb többnyire az állat agyara és koponyája helyezkedik el, így ezek a leletek már néhány napos kutatás után elérhetők voltak - magyarázta a feltárási munkákat vezető régész, dr. Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich Múzeum szakembere. A mamut csont- és agyarmaradványaira, amelyet a természetes és mesterséges talajerózió hozott felszínre, Kerékgyártó Gyula amatőr régész bukkant rá. A szakemberek nagy pontossággal meg tudták állapítani a mamut helyzetét és fekvését. A mamut feltárása Jászfelsőszentgyörgy szinte egész lakosságát izgalomba tartja, a kutatóknak ételt és italt visznek, éjjel a helyi polgárőrök őrzik az ásatás helyszínét.

A lelet tudományos jelentősége abban áll, hogy a Tisza hordalékában már korábban is találtak mamutcsont-darabokat, ám a Kárpát-medencéből 10-12 ezer évvel ezelőtt eltűnt állat teljes csontvázát az Alföldön még nem sikerült a felszínre hozni.