"Csak abban bízom, hogy végre észhez térünk" - Jane Goodall-lal beszélgettünk

Töretlen kitartással járja a világot, hogy mindannyiunkat személyes cselekvésre buzdítson bolygónk élővilágának védelmében, támogatja a radikális aktivizmust, bár úgy véli, az ő ereje a meggyőzésben van. Sejti, miben hibázott Dian Fossey, s elárulta, hogy olykor vágyakozva gondol a Tanganyika-tó partján a csimpánzok között eltöltött évekre. Jane Goodall főemlőskutató fél évszázada kezdte meg munkáját Afrikában, s mára már világméretű humanitárius és környezetvédelmi szervezetet működtet. Február 11-én este telt házas előadást tartott az ELTE-n; előtte a budapesti állatkertben beszélgettünk vele.

- Az említett Dian Fossey önnel egy időben végezte kutatómunkáját a közép-afrikai hegyi gorillák között. Amint az a Gorillák a ködben című könyvéből,és az ebből készült filmből is kiderül, Fossey fiatalon életét vesztette: brutálisan meggyilkolták az orvvadászok. Önnek soha nem volt konfliktusa a helyiekkel?

Soha, és ebben is nagy része van édesanyámnak, aki kezdettől fogva támogatta gombéi munkámat. Eljött velem Afrikába, rögtön a megérkezésünk után afféle orvosi sátrat állított föl, és hozzálátott a környező falvak lakóinak gyógyításához. Úgy nevezték őt, a fehér boszorkány. Dian abban mindenképpen hibázott, hogy helyi férfiakat fogadott föl őrnek, de nem engedte közel őket a gorillákhoz. Azt gondolta, ha az állatok hozzászoknak az őrök látványához, nem fognak tartani az orvvadászoktól sem. Hiába mondtam neki, hogy ha a mi csimpánzaink tökéletesen meg tudják különböztetni az őröket a vadászoktól, biztos, hogy a gorillák is képesek lennének erre. Csak adj munkát az orvvadászoknak, és máris megszelídíted őket. Ráadásul azzal, hogy mi Gombéban bevontuk a helyieket a munkánkba, lassan egész falvak tették magukévá az ügyünket. Ha ezt Dian megtette volna, talán még ma is élne.

- A remény gyümölcsei című könyvében áttekinti azon emberi vétkeinket, amelyeket nap mint nap elkövetünk az élővilág ellen.

Iszonyatos munka volt ebben a töménységben szembesülnöm a globális problémákkal: a modern mezőgazdaság nagyüzemi léptékű vegyszerhasználatával, a genetikailag módosított szervezeteket forgalmazó multinacionális cégek gátlástalanságával, az embertelen állatgyárakkal, a tengeri élővilág kizsákmányolásával, az energia, az ivóvíz és az élelmiszer mértéktelen pazarlásával. Mostanában egy új könyvön dolgozom, amely azokat az eseteket veszi számba, amikor sikerült egy fajt visszahoznunk a kihalás széléről. Ezt írni sokkal vidámabb feladat.

- Globális problémáinkat áttekintve legutóbbi nyilatkozatában James Lovelock, a 20. század egyik legismertebb ökológusa megdöbbentően pesszimista jövőképet vázolt fel. Ön inkább az optimisták táborához húz?

Egyszerre érzem magam optimistának és realistának. Sokan mondják, hogy a remény elveszett, már nincs időnk megmenteni bolygónkat. Én azt mondom, igenis van remény, ha belátjuk, nincs mire várnunk, csak cselekednünk kell. Ezt a belátást segíti a Jane Goodall Intézet - ráébreszti az embereket, hogyan tesszük tönkre a Föld élővilágát, hogy mi magunk okozzuk a klímaváltozást. Ugyanakkor csak mi hozhatjuk helyre a hibát: mindennapi fogyasztási szokásaink, életmódunk megváltoztatásával és közösségi munkával képesek vagyunk változásokat előidézni. Csak el kell érnünk a kritikus tömeget, és csodákra vagyunk képesek.

- Sokat hallunk a fenntarthatóságról, csak keveset teszünk érte.

Amikor a politikusok fenntartható fejlődésről beszélnek, mindig a gazdaság meg nem torpanó fejlődésére gondolnak, arra, hogy az emberiség folyamatosan többet és többet fogyaszt, vízből, energiából, élelmiszerből és egyéb javakból. Mi arról beszélünk, mi az, ami ökológiailag fenntartható. Arról, hogy a környezet kárára történő nyerészkedést egyszer s mindenkorra be kell fejeznünk. Végre meg kell értenünk, hogy a mai abszurd és ész nélküli gazdasági növekedésnek véget kell vetni, mert képtelenségekre épül és tökéletesen fenntarthatatlan. Ha elfogadjuk, hogy a világon mindent ez mozgat, az remek, csak akkor mind meghalunk!

Azzal nem sokra megyünk, ha mindent multinacionális vállalatok irányítanak, rossz minőségű árut, élelmiszert termelnek, és ezzel terítik be a piacot, miközben a kistermelők nem tudják eladni a terményeiket. Ha a korszerű állattartás nevében kínozzuk és hormonnal tömjük a csirkéket, disznókat, marhákat Európában, majd olyan olcsón adjuk el őket Afrikában, hogy az ottani kistermelők egyszerűen képtelenek versenybe szállni. Csak abban bízom, hogy végre észhez térünk.

Jane Goodall január 11-én az ELTE-n tartott előadására alulbecsülték az érdeklődést a szervezők: a hallgatóság két előadótermet is megtöltött, sokan be sem jutottak

- Könyveiben több példát is bemutat arra, miként képes egyetlen ember szembeszállni hatalmas multinacionális vállalatokkal, hogy a földjét, a megélhetését védje. Például a kanadai farmer, Percy Schmeiser, aki sikerrel pereskedett a Monsanto nevű, genetikailag módosított vetőmagokat forgalmazó mamutvállalattal. Mit gondol a radikális aktivizmusról?

Feltétlenül támogatom. Magam sajnos soha nem vettem részt efféle megmozdulásban. Nagyon szeretnék, de nem tehetem, mert azonnal bezárulnának előttem a döntéshozók, például az amerikai szenátorok ajtói, akik nem fogadják például a radikális aktivista állatvédő PETA képviselőit sem. Így nem marad más számomra, mint meggyőzőnek lenni anélkül, hogy radikális lennék.

- Mit tanácsolna az [origo] olvasóinak, hogyan válasszanak olyan életmódot, amely ökológiailag is üdvös?

Azt tanácsolnám, hogy minden egyes döntésüknél fontolják meg, milyen hatással van választásuk bolygónk élővilágára. Ugyanis a fogyasztás minden egyes lépése egy döntés arról, milyen termelést támogatunk - egy az állatokat megnyomorító csirkeüzemet vagy egy biogazdát. Támogatjuk-e egyáltalán az állattartást, vagy - mivel az embernek alapvetően nincs szüksége rá - vegetáriánusok leszünk. Vég nélkül vásároljuk-e a ruhákat nem törődve azzal, hogy ezzel éhbérért dolgoztatott bangladesi gyermeket kizsákmányolását legitimáljuk. Ha mindezt sikerülne szem előtt tartani, garantálom, hogy egyetlen hét alatt megváltozna velünk az élet.