Az író és a csillagok

Sajnos az sem garancia az örök életre, ha az ember látja a jövőt. Egy igazi nagy vizionárius hagyott itt bennünket: Arthur C. Clarke, az író, a tudós. Az emberbarát. Még halálában sem tagadta meg sci-fi-írói énjét: a világ nagyobbik fele március 18-án szerzett tudomást március 19-én bekövetkezett elhunytáról. Noha ez ügyben természetesen csak az időzónák okolhatók, valahogy ez az apró részlet is illik folyton a jövőt fürkésző életéhez.

A tudós és ismeretterjesztő Clarke

Clarke az "Igazi Hard SF-vonalat" képviselte. Tudósból, kutatóból lett író. Műveinek alapja nem a fantázia volt, hanem a tudomány ismerete és szeretete. Ezekre az alapokra építette műveit, amelyekben továbbgondolta a tudomány, a technika és az emberiség fejlődését.

Mindössze 13 éves volt, amikor csatlakozott a Brit Bolygóközi Társasághoz (British Interplanetary Society), amelynek később két cikluson át is az elnöke volt. A második világháború után a kitűnő hírű King's College-ban szerzett matematikából, majd később fizikából diplomát.

1945-ben publikálta Extra-terrestial Relays (Földön kívüli relék) című cikkét, amelyben lefektette a geostacionárius pályán keringő távközlési műholdak elméleti alapjait. Az ötlete az volt, hogy ha jó magasan a felszín felett Föld körüli pályára állítunk egy műholdat, az mindig egy adott földi pont felett fog maradni, mivel a keringési sebessége meg fog egyezni a Föld forgási sebességével. Olyan spekuláció volt ez, amelynek alkalmazása csak huszonöt évvel később valósulhatott meg, de enélkül ma már elképzelhetetlenek lennének mindennapjaink.

1954-ben Clarke egy levelet írt Dr. Harry Wexlernek, az Amerikai Tudományos Szolgálat Időjárási Főosztálya vezetőjének, melyben az időjárás-előrejelző műholdak ötletét vetette fel. Ma már természetes, hogy a tévében műholdfelvételeken követhetjük, milyen az időjárás, és ezek alapján jelzik előre, milyen idő várható.

Az űrlift

Clarke legnagyobb ötlete még megvalósítása vár. Az űrlift építéséről részletesen olvashatunk Arthur C. Clarke Az éden szökőkútjai című regényében, a jövőbeli alkalmazásáról pedig 3001. Végső űrodisszeájában. Még Ciolkovszkij vetette fel a kérdést, lehetne-e egy elég magas épületet építeni, ahonnan elérjük el a világűrt. Gyorsan meg is válaszolta a kérdést, hogy nem. Valamikor az 1960-as években egy amerikai cég kiszámolta, hogy egy acélból épült torony maximum hat, egy alumíniumtorony maximum tíz kilométer magas lehet. Ennél magasabb építmény összerogyna a saját tömege alatt.

Ezután megfordult az elképzelés: ne a tornyot építsük felfelé, hanem a kábelt engedjük lefelé egy Föld körüli pályán keringő űrállomásról. Mivel egy liftre nem lehet csak úgy futtában "felugrálni", ahogy a kábel elszáguld a felszín felett, egyetlen pálya jöhet szóba, a geostacionárius. Itt az űrállomás látszólag a felszín ugyanazon pontja fölött lebeg. Csak ki kell húzni a kötelet és mehet a szállítás.

Az űrlift sokak szerint forradalmasítaná az űrkutatást. Kétévente tartanak űrlift-konferenciát, amelynek állandó meghívott vendége volt Clarke. Az utolsó alkalommal már nem az elméleti kérdésekkel, hanem a megvalósítási tanulmányokkal foglalkoztak.

Clarke nagyon sokat tett a tudomány népszerűsítéséért. Ő közvetítette a tévében az Apollo-11, az Apollo-12, és Apollo-15 holdraszállását. Minden lehetséges fórumon felszólalt, rendszeresen interjúkat adott, dokumentumfilmek állandó vendége volt. Két önálló dokumentumfilm-sorozat is fűződik a nevéhez. Az egyiket a magyar televízió is bemutatta a nyolcvanas években, Arthur C. Clarke csodálatos világa címmel. Ma is emlékezetes a szarongot viselő szikár úr, aki a tengerpart homokjában sétálva, a napernyője alatt elmélkedik a tudományról és a jövőről.

Szerelmese volt a világűrnek. Sejtette, hogy kevés az esélye arra, hogy személyesen tapasztalja meg a súlytalanság élményét. Azonban az ötvenes években felfedezte a búvárkodást, és ráébredt, hogy a víz alatti világ a világűrhöz hasonló közeg. Ezért is költözött 1956-ban Sri Lankára, hogy szeretett új világához minél közelebb legyen.

Kilencvenedik születésnapján dolgozószobájából egy videoüzenet küldött tisztelőinek. Őt hallgatva érezni lehet, hogy erősen foglalkoztatja az elmúlás gondolata, talán már tudta, hogy eljött az ideje. Beszédében három kívánságát fogalmazta meg: a tiszta energia elterjedését, a tartós békét Sri Lankán, és a földönkívüli élet bizonyítékának megtalálását. "Mindig is hittem abban, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban. Az emberek arra várnak, hogy a földönkívüliek hívjanak bennünket, jelt adjanak. Azt azonban nem tudjuk kitalálni, hogy ez mikor következik be. Remélem, inkább előbb, mint utóbb" - mondta.

Életének és munkájának "emlékműve" még sok millió évig állni fog, pontosabban keringeni a Naprendszerben: a 4923-Clark kisbolygó eonokig fogja hirdetni a tudomány, az SF és Clarke nagyszerűségét.

Kovács T. Mihály