Megszületett az állatkert különleges kis orrszarvúja

Vágólapra másolva!
Megszületett a Fővárosi Állat- és Növénykert várva várt orrszarvúja. A hajnali ötkor világra jött apróság az első olyan orrszarvú a világon, amely fagyasztva tartósított hímivarsejtek felhasználásával, mesterséges úton fogant. A kicsi jól van, s ha minden rendben halad, a látogatók körülbelül szombattól már az állatházban kihelyezett kivetítőn keresztül láthatják.
Vágólapra másolva!

Ismét anya lett Lulu, a budapesti állatkert nőstény szélesszájú orrszarvúja. A borjú ma hajnalban 4 óra 57 perckor jött a világra. Lulu vemhessége így 16 hónapig és 8 napig tartott, ami normálisnak számít, és csupán egy héttel tér el az anyaállat előző vemhességének 16 hónap és 15 napnyi hosszától. Bár az ellésre már október elején felkészültek az állatkert munkatársai, a ma hajnali esemény mégis kissé váratlanul jött. Az orrszarvúaknál ugyanis általános tapasztalat, hogy a kicsi világra jövetele előtt 12-24 órával az anyaállat viselkedése már egyértelműen utal a közelgő ellésre. Ehhez képest tegnap este Lulunál még semmi jele nem volt annak, hogy reggelre már világra jön a kis orrszarvú - áll az állatkert közleményében.

A születés után egy-két órával a kicsi magabiztosan állt a lábain, és azóta már az emlőket is keresni kezdte, kora délutánig azonban még nem sikerült anyatejhez jutnia. A gondozók és az állatorvosok most arra várnak, hogy a kicsi szopni kezdjen. Természetesen a szakemberek felkészültek arra az esetre is, ha a kis orrszarvút mesterségesen kell nevelni, ám mindenki abban bízik, hogy erre nem lesz szükség. Lulu mindenesetre példás anyaként viselkedik az aprósággal.

Annak érdekében, hogy az anya-utód kapcsolat megszilárdulását semmilyen külső tényező meg ne zavarja, a kert munkatársai szigorú zárlatot vezettek be az "orrszarvú szülőszoba" környékén. Az orrszarvúakhoz az állatkerti munkatársak közül is csak az oda beosztott gondozók, illetve az állatorvosok mehetnek közel, de ők is csak akkor, amikor ez feltétlenül szükséges. Egyébként monitoron követik nyomon az eseményeket, ugyanis a "szülőszobát" előzetesen több ipari kamerával is ellátták. Az orrszarvúaknak otthont adó épületet a mai napon lezárták a nagyközönség elől. A későbbiekben ezt a zárlatot feloldják, ám a kis orrszarvút egy darabig ezután is csak az állatházban kihelyezett monitoron láthatják a látogatók - monda el az [origo]-nak Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője.

Forrás: Budapesti Állat- és Növénykert

Lulu és az új jövevény

Az orrszarvú borjú nemét most még nem tudják, így természetesen nevet sem kapott. A hagyományok szerint várhatóan L-betűs nevet keresnek neki, hiszen az anyaállatot Lulunak hívják, márpedig az a szokás, hogy az anyaállat és a kicsi nevének kezdőbetűi megegyeznek. A kicsi súlyát sem tudni pontosan, ám a szakemberek 50-60 kg-ra becsülik a születési tömeget.

Filmünk a még vemhes Luluról

A kis orrszarvú születése világra szóló jelentőségű. Déli szélesszájú orrszavúakat (Ceratotherium simum simum) ugyan már az 1970-es évek óta szaporítanak állatkerti körülmények között, csakhogy ebben az esetben a kicsi nem természetes pároztatás, hanem mesterséges termékenyítés útján fogant. A világ első mesterséges termékenyítésből született orrszarvúja - Lulu előző borja - 2007. január 23-án született Budapesten. A mostani kicsi is ilyen módon fogant, ám a termékenyítéshez úgynevezett kirokonzervált, azaz fagyasztva tartósított hímivarsejteket használtak fel. Ennek a módszernek a használatával először született kis orrszarvú, Lulu borja tehát az első "krio-orrszarvú" az egész földkerekségen. Az apa egyébként nem budapesti hím, hanem a Colchesteri Állatkert Simba nevű, 39 éves orrszarvúja.

Forrás: MTI/Fővárosi Állat- és Növénykert
Forrás: MTI/Fővárosi Állat- és Növénykert

Lulu előző ellése

Lulu 2007. január 30-án hozta világra előző borját.

Layla a világ első olyan orrszarvúja, amely mesterséges termékenyítés útján fogant, és egészségesen a világra is jött. Lulu előző ellésének részleteiről korábbi cikkünkben olvashat, és magáról a születés pillanatáról is láthat felvételt.


Fővárosi Állat- és Növénykert

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!