A képen látható, éjszaka megfigyelt és lefényképezett jelenség a légkörben lebegő, illetve onnan lefelé hulló apró jégkristályokkal, valamint a rajtuk bekövetkező fénytükröződéssel lehet kapcsolatban. Hasonló tünemény a Nap és a Hold korongja felett gyakran látható, amikor mintha egy-egy oszlop nyúlna felfelé az égitestektől. Utóbbiakat az úgynevezett halojelenségek csoportjába sorolják. A képen látható képződmények pontos eredete bizonytalan; nem kizárt tehát, hogy a városi fények és az alacsonyan lebegő jégkristályok kölcsönhatásából származik. (Forrás: Astronomy Picture of the Day, Aigar Truhin)
2009: A csillagászat nemzetközi éve ![]() Az ENSZ és az UNESCO döntése értelmében 2009 A csillagászat nemzetközi éve (International Year of Astronomy 2009, IYA2009). Az időpontválasztás alapja, hogy Galileo Galilei 400 évvel ezelőtt kezdte a távcsövet csillagászati célra használni, ami a világképünket gyökeresen átalakító felfedezésekhez vezetett. A nemzetközi év célja, hogy a csillagászat szerepére és jelentőségére felhívja a nagyközönség figyelmét, és egyben ez az eddigi legnagyobb szabású összefogás az amatőr- és szakcsillagászok között. Az eseménysorozathoz több mint száz ország csatlakozott, köztük sok a fejlődő állam. Magyarországon az ELTE Csillagászati Tanszék, az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) koordinálja a rendezvényeket. A kapcsolódó eseményekről, tudnivalókról a www.csillagaszat2009.hu honlap számol be, a rendezvényekről csillagászati programajánló ad áttekintést, illetve a Polaris TV sugároz élő közvetítést. |