A nyelvem csak egy kukac - utánzás az élővilágban

A természetes szelekció azoknak az élőlényeknek kedvez, amelyek a leginkább összehangoltan képesek élni a környezetükkel. Ebbe beletartozik az is, hogy külső megjelenésükkel mennyire tudnak alkalmazkodni élőhelyükhöz, illetve életmódjukhoz. Az élőlények jelentős részénél - legyenek ragadozók vagy zsákmányállatok - nagyon fontos szerepet tölt be az álcázás. A ragadozók azért igyekeznek álcázni magukat, hogy könnyebben jussanak zsákmányhoz, a prédaállatok pedig azért, hogy ne váljon belőlük ennivaló. Az álcázás egyik legelterjedtebb formája a mimikri.

Csali a szájban - agresszív mimikri

Az agresszív mimikri éppen az ellentétje a védekező utánzásnak. Itt már az igazi "báránybőrbe bújt farkasokkal" találkozhatunk: ragadozó vagy parazita élőlények igyekeznek minél megtévesztőbben hasonlítani valamilyen ártalmatlan élőlényre, hogy ne ijesszék el potenciális zsákmányukat vagy gazdaszervezeteiket.

Mivel az élelem főszerepet játszik az élővilágban, nem csodálkozhatunk, hogy az agresszív mimikri leggyakoribb formái azok, amikor a ragadozók önmagukat vagy valamilyen testrészüket csábító ínyencfalatnak álcázzák. Ilyenkor azután a becsapott élelemkeresőből lesz a zsákmány. A tengeri horgászhalak (Lophiidae) általában a hátúszó módosult sugarából alakult "horgászbotot" tartanak a szájuk elé. Az úszósugáron még bőrlebenyből álló "csalit" is lebegtetnek. A mélytengeri horgászhalak világító csalit használnak - az áldozat a csalira összpontosítva egyenesen beúszik a horgászhal szájába. Hasonló trükköt vet be a Közép-Amerikában honos, zavaros vizű folyókban és tavakban élő keselyűteknős (Macrochelys temminckii) azzal a különbséggel, hogy neki egyenesen a tátott szájában található egy halra emlékeztető csalinyúlvány.

Keselyűteknős (Macrochelys temminckii) csalijával

A megtévesztés magasiskoláját mutatják be azok a fajok, amelyek más fajok szexuális jelzéseit használva csalogatják magukhoz áldozataikat. A Dél-Amerikában honos lasszóvető vagy bolapókok (Mastophora) nem szőnek hálót, hanem a Psychodidae családba tartozó éjjeli lepkék szexferomonjaihoz hasonló anyagot állítanak elő. Mindegyik pókfaj más-más lepkefaj feromonjával csalja magához a lepkéket, így minden póknak jut elegendő zsákmány. A szentjánosbogarak között is vannak "alattomos" fajok. A szentjánosbogarak között párzáskor a hímek repülnek, a nőstények pedig a fajra jellemző fényjelekkel hívják magukhoz őket a földön. Ezt használják ki Photuris nembe tartozó ragadozó szentjánosbogarak, amelyek képesek a Photinus nembe tartozó nőstények fénykódjait utánozni, s így magukhoz csalni más fajok szereleméhes hímjeit.