A Mars sarkvidéki területén landolt Pheonix leszállása után figyelt fel néhány kutató azokra a világos, folt jellegű alakzatokra, amelyek a leszállólábak felületén jelentek meg. Milliméteres, illetve centiméteres pöttyöknek mutatkoztak, amelyek eredetileg nem voltak rajta az űreszköz fémből készült teleszkópjain.
A szonda az északi marsi nyár idején landolt, amikor a bolygó légkörében maximális a vízgőz koncentrációja. A vízpára pedig dér formájában ki is csapódhat a felszínre, mint azt a küldetés későbbi részében meg is örökítették.
A Phoenix különböző fémfelületei azonban másként viselkedtek a Marson, mint az elszórt szikladarabok. A landolás után viszonylag melegek voltak, és hőmérsékletük később is eltért a környezetüktől. Egyrészt a szonda fűtötte saját magát, ugyanakkor árnyékot is vetett maga alá.
Talán ezzel, valamint a landoláskor felverődött anyaggal kapcsolatban jelentek meg a leszállólábakon a világos foltok, amelyek fagyott vízjégből állhattak. Hasonló elgondolást itthon Vizi Pál és kollégái (KFKI) vetettek fel az első felvételek alapján, az amerikai szakemberektől függetlenül.
Egy friss közlemény szerint azonban nem kizárt, hogy a lábakra tapadt H2O egy része folyékony állapotban volt. A feltételezés egyik alapja, hogy a Phoenix sok perklorátot talált a felszín alatt. Utóbbi anyag jelentősen csökkenti a víz fagyáspontját, amely így nulla Celsius-fok alatt is folyékony maradhat. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a fagyáspont csökkenésének mértéke pontosan mekkora. A leszállóhelyen a hőmérséklet maximálisan -20 és -30 Celsius-fok közelében volt - ezen a hőmérsékleten megfelelő koncentrációjú sókkal elképzelhető a folyékony állapot.
Az alábbi képen látható egyik leszállóláb világos foltjai között az egyik akár vízcsepp is lehet. Ennek kedvez kerekded alakja - amennyiben a "benne" látható sötét vonalas szerkezet a szonda alsó részének és lábainak a tükröződése. Sajnos a kép felbontása nem elég nagy ahhoz, hogy ezt egyértelműen megállapíthassák, a közelében mutatkozó többi apró csepp pedig még kisebb méretű.
A csepp alakú képződmény változott az idő előre haladtával. A három felvétel a küldetés 8., 31. és 44. marsi napján (sol) készült (NASA/JPL-Caltech/University of Arizona/Max Planck Institute)
A földi labormérések alapján a Phoenix leszállóhajtóműve a felszín legfelső 1-2 milliméter vékony rétegét olvaszthatta meg. A landoláskor szétrepülő nedves csomók egy része pedig rátapadhatott a leszállólábra. Ha ezekben sok perklorát volt, azok talán a nap melegebb óráiban olvadt állapotban tartották a H2O molekulákat.
A fenti elgondolásnak kedvez, hogy az idő előre haladtával az apró csepp növekedni látszik, talán egyre több H2O-t sikerült magához kötnie a légkörből. Ugyanakkor más szakemberek nem látnak elég bizonyítékot arra, hogy folyékony víz lehetett a cseppben. Szerintük fagyott jég alkotta, és a rá kifagyó újabb jégrétegek miatt növekedett.