Az ember keze is benne volt az óriáskenguruk kihalásában

Az óriáskenguruk maradványainak tanulmányozása alátámasztani látszik, hogy az ember felelős az úgynevezett megafauna 46 ezer évvel ezelőtti kihalásáért.

A paleontológusok már régóta vitatkoznak azon, hogy mi okozhatta az utolsó jégkorszak végén a nagytestű állatok tömeges kihalását, különös tekintettel az ausztrál megafauna olyan képviselőire, mint az erszényes oroszlán, a vízilóméretű vombat, vagy a két méter magas kenguru, a Procoptodon goliah.

A kihalást magyarázó lehetséges okok között előkelő helyet foglalnak el a növénytakarót elpusztító tűzvészek, ahogy a száraz, csapadékszegény éghajlat is. Az óriáskenguruk maradványainak tanulmányozása nemrégiben arra derített fényt, hogy a kenguruk leginkább a szikes talajok növényével, az igénytelen labodával táplálkoztak.

Tavaly ausztrál és amerikai kutatók elvégezték a Tasmániában talált fosszíliák eddigi legprecízebb kormeghatározását, kiderítve, hogy sok faj kétezer évvel túlélte az ember letelepedését. Ebből a tudósok arra következtettek, hogy a megafauna végzetét a vadászat okozhatta.

A tudósok két módszert ötvöztek - egyrészt alkalmazták a radiokarbonos kormeghatározást, másrészt vizsgálták a Procoptodon goliah fogain az elfogyasztott táplálék és víz "mikrolenyomatát". A különböző forrásokból származó víz és élelem elfogyasztása kimutatható mennyiségű részecskék lerakódását eredményezi a fogakban. Olyan, mint a fogakba "vésett" étlap. Emellett, az apró megkopások a fogakon rávezethetik a kutatókat arra, hogy mit rágott előszeretettel a vizsgált állat.

A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az óriáskenguruk leginkább labodacserjével táplálkoztak. Mivel a tűz nem igazán terjed a labodával benőtt területen, s az igénytelen növény jól tűri a szárazságot, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a vadászat lehetett a Procoptodon goliah végzete.

A megafauna halála

Ausztrália területét évmilliókon keresztül különös állatvilág népesítette be (orrszarvú méretű erszényesek, 7 méter hosszú gyíkok és fákon élő, ragadozó oroszlánok). Mintegy 45 ezer évvel ezelőtt azonban - körülbelül akkor, amikor az emberek megérkeztek a területre - Ausztrália nagy termetű állatai elkezdtek fokozatosan eltűnni. A megafauna 90%-a halt ki néhány évezred lefolyása alatt.

A kihalás kiváltó okai máig homályba burkolóznak, és éles vitákat váltanak ki a szakemberek között. Egyesek szerint a legutolsó jégkorszak során az ausztráliai állatok nem tudtak alkalmazkodni a hidegebb és szárazabb éghajlathoz. Mások viszont az emberekre hárítják a felelősséget. Véleményük szerint az ősi telepesek okolhatók a kihalás miatt, akik levadászták az állatokat, az élőhelyeiket pedig felégették.

Larisa DeSantis, a Floridai Egyetem kutatója, a cikk társszerzője szerint azonban egy vizsgálatból még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hasonló vizsgálatokat kell elvégezni az ausztrál megafauna más képviselőinek különböző térségekből származó fosszíliáival

"Amennyiben egymástól függetlenül hasonló következtetésekre jutunk két igen különböző környezetben -Tasmánia esőerdeiben és Ausztrália száraz belső területein -, nem az lesz a kérdés, hogy az embert terheli-e a felelősség az erszényes oroszlán kihalásáért, hanem az, hogy hogyan vitte ezt végbe" - magyarázta DeSantis.

Az amerikai és ausztrál kutatók vizsgálataikról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of the National Academy of Sciences) számoltak be.