Nyávog és manipulál

A kutya mellett a macska az egyik leggyakoribb háziállat, s egyre többen tartják őket lakásban. A macskatartóknak sokszor gondot okoz, hogy olyasmire bírják rá kedvencüket, amit az éppen nem szeretne. Egy friss vizsgálat szerint fordított helyzetben a macskák sokkal sikeresebbek: kiválóan megtanulták, miként érhetik el, hogy gazdájuk azt tegye, amit ők szeretnének - derül ki a Current Biology szaklap július 14-én megjelenő számából.

Amikor el akarnak érni valamit gazdájuknál, a ravasz állatok egy speciális hangot használnak, amely nyávogásként kezdődik, dorombolásban végződik. A kettő együtt olyan zavaró az ember számára, hogy inkább gyorsan megeteti az állatot, mint hogy tovább hallgassa. A Sussexi Egyetemen dolgozó Karen McComb-ot, a kutatás vezetőjét, aki már korábban is foglalkozott emlősállatok vokális kommunikációjának vizsgálatával, a saját macskája ihlette, mely reggelente rendszeresen kitartó dorombolással ébreszti, és más gazdákkal beszélgetve rájött, hogy nemcsak az ő macskája él ilyen rafinált módszerekkel.

A rejtett zavaró tényező

A kutatók dolgát nehezítette, hogy a macskák az idegen megfigyelők jelenlétében nem voltak hajlandók az élelemkérő hangot kiadni, így végül a gazdák diktafonnal rögzítették macskájuk hangját. Az összegyűjtött hangokat aztán önkéntes jelentkezőknek játszották le, akik attól függetlenül, hogy tartottak-e már macskát, ennek a speciális nyávogásnak a végén hallható doromboló hangot sokkal idegesítőbbnek találták, mint a bármely más szituációban rögzítettet. Megállapították, hogy ezekben a dorombolásokban van egy olyan magas frekvenciájú szakasz, amit az emberek különösen zavarónak találnak. Amikor ezt kivágták a felvételből, a nyávogást máris kevésbé sürgetőnek ítélték a résztvevők.

McComb véleménye szerint ez a szakasz a normál dorombolásban is fellehető, ám a macskák csak akkor kezdték el felerősíteni, amikor rájöttek, hogy milyen hatással van az emberekre. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a fajta nyávogás valami miatt inkább csak olyan macskáknál figyelhető meg, amelyek egyedül élő gazdával laknak.

A macskák szociális élete

A kutya után a házimacska az egyik legkedveltebb társállat, mégsem tudunk túl sokat szociális életükről, természetes életközegükről. A macskák háziasítása körül sok a rejtély, a legrégebbi tárgyi bizonyíték 9500 éves, és Ciprusról került elő, ám egy 2007-es DNS vizsgálat szerint a macskák már nagyjából 100 ezer évvel ezelőtt megjelenhettek az ember mellett a közel-keleti termékeny félhold területén.

Míg a kutyák esetében az ember a vadság alapján szigorúan szelektált, a macskáknál vélhetően csak az volt a fontos, hogy megfogja a rágcsálókat, nem pedig az, hogy szelíd legyen, hiszen a kutyával ellentétben ő nem jelenthetett valós veszélyt az ember számára. Kedvencként való tartásuk, s ezzel együtt a szelekciós szempontok változása nem olyan régre nyúlik vissza, ezzel magyarázható, hogy a kutyákkal szemben kevésbé függnek az embertől, s a köztudatban is sokkal önállóbb állatoknak tartják őket. Ez magyarázhatja azt is, hogy az egyiptomi és a keleti macskafajták miért embercentrikusabbak, hiszen arrafelé jótékony állatként tekintettek a macskákra, és teljesen másképp kezelték őket, mint Európában, ahol a boszorkányok szövetségesének tartották.

Egy olasz kutatócsoport megfigyelései szerint a macskák szociális életét az teszi különlegessé, hogy a dominancia rangsor elvadult macskakolóniák esetében etetéskor teljesen megváltozik. Erre nem nagyon van példa az állatvilágban, kiváltképp nem azon fajoknál, ahol ivari dimorfizmus alakult ki. Más fajokhoz hasonlóan a macskáknál is az tapasztalható, hogy a hímek dominálnak a nőstények felett, és a kölykök a rangsor legalján helyezkednek el. Etetéskor azonban ez a rangsor felborul, s a nőstények minden esetben előbb esznek a táplálékból, mint a hímek.

Abban az esetben, ha kölykök is vannak a csapatban, akkor ők abszolút előnyt élveznek a felnőtt állatokkal szemben. A másik szociális macskafélénél, az oroszlánnál ennek pont ellenkezője tapasztalható, azaz minden esetben a hímek fogyasztanak először a táplálékból (függetlenül attól, hogy ki szerezte), majd a nőstények és végül a kölykök következnek. Az oroszlánok esetében fontos, hogy a hímek mindig erejük teljében legyenek, mert akármikor érkezhet egy rivális hím csapat, hogy megszerezze a nőstényeket. A házimacska szaporodási rendszere azonban olyan, hogy a nőstények több hímmel (poliandria), a hímek pedig több nősténnyel (poligínia) is párzanak, így a hímek között nincs olyan erős konkurencia, ezáltal nincs szükség arra, hogy mindig a lehető legjobb formában legyenek. A nősténynek viszont nagyon fontos az elegendő táplálék, mert ivarzási időszakban valamint utódneveléskor jelentősen megnő az energiaigényük (nagyobb lesz, mint a hímeké), és ilyenkor agresszívabbnak is mutatkoznak a táplálék közelében. A hímnek akkor van a legjobb esélye génjei továbbörökítésére, ha a nőstényt maga előtt engedi enni.

Kutya-macska barátság

Gyakori tévhit, hogy a kutya és a macska azért jönnek ki nehezen egymással, mert vannak olyan testjelek, amelyek a két fajnál ellentétes jelentésűek. A farkcsóválás a kutyánál például örömöt, barátságos közeledést jelent, míg a macska idegességében csapkodja a farkát jobbra-balra. A félreértéseket az eltérő szociális struktúrára vezetik vissza, azonban mindkét faj testbeszéddel, szagokkal, hangokkal, valamint közvetlen fizikai érintkezéssel kommunikál egymással, és kiválóan képes megfigyelés útján tanulni. Egy izraeli kutatócsoport azt is megállapította, hogy ha elég korán kerülnek kapcsolatba egymással, akkor tökéletesen képesek megtanulni és értelmezni egymás jeleit.

A kutatók vizsgálataikban olyan családokat tanulmányoztak, ahol együtt él a kutya és a macska, és figyelembe vették az állatok korát az első találkozáskor, a családba kerülés sorrendjét és az állatok nemét is. Eredményeik szerint a békés kutya-macska együttélés kulcsa, hogy az állatok kellően fiatalok legyenek akkor, amikor megismerkednek a másik fajjal. Úgy találták, hogy ha a kutyák 1 éves koruk előtt találkoznak macskával, akkor a későbbiekben nagyobb valószínűséggel alakul ki a két faj között kölcsönös barátságos viszony. Macskáknál ez a periódus rövidebb, őket még 6 hónapos kor előtt érdemes bemutatni a kutyának, hogy ez a jó kapcsolat kialakuljon.

Döntőnek bizonyult még az is, hogy melyik állat volt az első a családban. Az egyedüli kedvencként tartott kutyákat ugyanis, amelyek addig osztatlan figyelmet élveztek, jobban megviseli egy új családtag érkezése, mint a macskákat, amik általában kevésbé kötődnek az emberhez. Azokban a családokban, ahol a macska volt az első, jobb kapcsolat alakult ki a két állat között.

A vizsgálat során egy, a kutyákra nézve új viselkedésformát is tapasztaltak, az együtt élő kutyák és macskák között ugyanis gyakori volt az orr összeérintése találkozáskor, mely a macskáknál az ismerős fajtársak üdvözlésének módja. A kutatók mindazonáltal kiemelik, hogy a vizsgálatban csak olyan családok vettek részt, ahol együtt élnek az állatok, és azokról az esetekről nincsen információ, ahol nem sikerült összeszoktatni a kutyát és a macskát.