Vadon élő és fogságban tartott delfineknél is megfigyelték már azt a viselkedést, amikor az állatok a fejük tetején elhelyezkedő légzőnyílásukon át kifújt levegőből gyűrűt készítenek, és azzal játszanak. Az állatok lökdösik őket, kisebb gyűrűket képeznek belőlük, és gyakran örvényeket keltenek körülöttük, hogy azok elforduljanak. Ha megunták a játékot, akkor pedig egyszerűen csak szétharapják őket.
A delfinek rendkívül játékos emlősök, és a velük foglalkozó kutatók szerint a régóta ismert, de egyébként ritkán tapasztalt viselkedést az állatok egymástól tanulják el, s így szórakoztatják saját magukat. Természetesen normál légzéskor is fújnak ki buborékokat, ám ahhoz, hogy szabályos gyűrű keletkezzék, az állatoknak is el kell sajátítaniuk a megfelelő technikát, és gyakorolniuk kell.
A gyűrű titka, hogy a buborék alatt nagyobb a nyomás, mint felette, ezért a közepén kilyukad, s olyan lesz, mint egy fánk. Ahogy a víz átáramlik a lyukon, örvényeket hoz létre a buborék körül, s így jön létre a gyűrű.
Hogyan csinálhatunk mi is ilyen buborékgyűrűt? A módszer hasonlít ahhoz, mint amikor cigarettafüstből fúj valaki karikát. Töltsük meg a szánkat levegővel, merüljünk víz alá, és csücsörítsünk a szánkkal: hirtelen engedjünk ki egy kis levegőt! Ha jól csináltuk, akkor a levegő gyűrűt képez.
Az utóbbi időben több kérdés is felmerült a delfinekkel való helyes emberi bánásmóddal kapcsolatban. Számos modern kori delfin agya jelentősen nagyobb, mint az emberé, ha pedig a két faj testtömegét is figyelembe vesszük (ez a relatív agyméret), akkor a delfinek agya közvetlenül az emberi agy után következik. A delfinagy azonban nemcsak tömegében, hanem azoknak az anatómiai arányoknak az alapján is közvetlenül utánunk sorolható be, amelyekből az elmebéli képességekre következtetnek a kutatók. Bár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a delfinek lennének a Földön a második leginkább intelligens faj, sok olyan etikai kérdést vet fel, amelyek alapján újra kellene gondolnunk a delfinekhez fűződő viszonyunkat. |