A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország

Új gyűrű született a Jupiternél

Vágólapra másolva!
Új gyűrű született a Jupiter körül, feltehetőleg két hold ütközésekor keletkezett törmelékanyagból. A Himalia hold pályája közelében mutatkozó anyag az elmúlt hét év során szóródott ki.
Vágólapra másolva!

A Plútó felé tartó New Horizons-űrszonda 2006 szeptemberében haladt el a Jupiter mellett. A közelítés során az óriásbolygó több holdját is megfigyelte, így a 170 kilométer átmérőjű Himaliát is megpróbálta fotózni. A kérdéses irányban az űreszköz LORRI nevű detektora egy sávot azonosított. Az alakzat egy törmelékfelhőnek tűnik, amely gyűrű formájában veheti körül a planétát.

Keletkezésének időpontját nehéz meghatározni. Annyit tudni róla, hogy a Galileo-űrszonda megfigyeléseinek idején még nem mutatkozott nyoma, tehát 2003-ban feltehetőleg még nem létezett - eszerint legfeljebb hét évvel ezelőtt történt az esemény, amely kialakította. Az elnyúlt képződmény viszonylag keskeny alakja is arra utal, hogy nemrég keletkezett.

Feltehetőleg egy kisebb objektum ütközött a Himalia holddal vagy egy hozzá közeli pályán keringő másik égitesttel - a Himaliahoz hasonló útvonalon ugyanis több égitest is mozog a Jupiter körül. Az eseményben talán a korábban felfedezett S/2000 J11 jelű hold vett részt, amelyet azóta nem találnak - elvileg akár szét is robbanhatott. Mindezek felett a megfigyelések alapján a bolygó körül kevesebb mutatkozik a 16 kilométernél kisebb holdakból, amelyeket akár ütközések is szét porlaszthattak, bár erre bizonyíték egyelőre nincs.

A kataklizma sok törmelékanyagot termelt, ez alkothatja a gyűrűre emlékeztető képződményt. Egyelőre nem tudni, hogy az új gyűrű teljesen körbeéri-e az óriásbolygót, vagy csak egy nagy ívdarabot alkot körülötte. Hasonló alakzat a Szaturnusz körül is mutatkozott, ahol a Phoebe holdba történt becsapódás lökött ki gyűrűt alkotó törmeléket, mint arról korábban beszámoltunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!