Nem kínai hamisítvány a most talált vedlő dinoszaurusz

A kínai Liaoning tartományban talált két fiatal Similicaudipteryx maradványa arra utal, hogy a korai tollak változatosabbak voltak a maiaknál, de később az evolúció egy részüket kiselejtezte.

Az utóbbi években számos tollas dinoszauruszt találtak a különböző jura és alsó-kréta korú kőzetekben, ám az igazán kiváló állapotú leletek ezek között is nagyon ritkák. Még ritkábbak a kültakaró maradványokkal rendelkező fiatal példányok, amelyek alapján következtetni lehetne a korai tollak egyedfejlődés közbeni változására. A Nature legújabb számában kínai szerzők a Liaoning tartományban található, alsó-kréta Yixian Formációból ismertetnek két fiatal theropodát, amelyek lehetővé teszik az ilyen irányú vizsgálatokat. (A theropodák nagy része húsevő volt, két lábon járt, és jelentős részük tollakat is viselt.)

Mindkét példányra a helyi farmerek bukkantak rá munka közben, majd később a Tianyu Természettudományi Múzeum birtokába kerültek. Mivel a korábbi években számos Kínából származó tollas dinoszaurusz és korai madár leletet manipuláltak a gyűjtők, a paleontológusok alaposan átvizsgálták a maradványokat, hogy megbizonyosodjanak a valódiságukról. Megállapították, hogy bár a példányok összetörtek a kőzetből történő kiszabadítás során, a darabokat korrekt módon, módosítások nélkül ragasztották össze.

A két állat az Oviraptorosauridákhoz tartozik (melyek fogatlanok voltak, csőrrel és sokszor magas papagájszerű fejjel), azon belül is a Similicaudipteryx nemzetségbe, méretben azonban jóval kisebbek a csoport eddig ismert példányainál. A kisebbik állat combcsontja 38 milliméter hosszú, míg a közeli rokon Caudipteryx esetében 120 milliméter a legkisebb ismert maradvány combcsontja. A nagyobbik példány ettől jóval nagyobb (140 milliméteres combcsontja van), de még ez is a felnőttkor elérése előtt pusztult el. A leletek valódi jelentőségét az adja, hogy a korai és késő fiatal korú állatokon a kültakaró nyomai is megőrződtek.

A kutatók azonban a két példányon meglepően eltérő szárnytollakat és faroktollakat találtak, ami azt sugallja, hogy radikális morfológiai változások történtek a korai tollak egyedfejlődése közben. A fiatal példányon csak elsődleges szárnytollak voltak, míg a nagyobbon az elsődleges mellett már másodlagos szárnytollak is megfigyelhetők, vagyis ezek az egyedfejlődés során, később jelentek meg. Ez eltér a mai madaraktól, hiszen például a kiscsibe már kikeléskor rendelkezik másodlagos tollakkal. Egy másik fontos egyedfejlődéssel történő változás a leleteknél a tollak relatív méretében jelentkezik, a fiatal példányon ugyanis a szárnytollak lényegesen kisebbek a faroktollaknál, míg később sokkal kevésbé jelentős a méretkülönbség.

A Similicaudipteryx felnőtt és fiatal példányának rekonstrukciója

A két tolltípus eltérő sebességgel növekedett, valószínűleg azért, mert ahogy az állat közeledett a felnőttkorhoz, megnőtt a szárnytollak funkcionális jelentősége. További érdekes különbség, hogy a fiatalabb példányon mind a szárnytollak, mind a faroktollak a végükön szalagszerűek, míg az idősebb példányon már teljesen kifejlett kontúrtollakat láthatunk. Ilyen változást egyetlen ma élő madár tollazatánál sem ismerünk, mivel ezeknek a tollaknak az általános morfológiája alig változik egyedfejlődés közben.

A két különböző toll alaktípus jelenléte arra utal, hogy a Similicaudipteryx levedlette a tollait növekedés közben, de az is elképzelhető, hogy esetleg az eredetileg megjelent toll alakult át jelentős mértékben. A két lelet egyben azt is megerősíti, hogy a korai tollak a kifejlődés tekintetében változatosabbak voltak, mint a maiak. Néhány kifejlődés során tapasztalható tulajdonság és az ennek eredményeképpen létrejövő morfotípusok egy része azonban eltűnt a tollak további evolúciója során.