A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
09:00VívásAnna Marton-Katherine Paredes
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Mégis megyünk a Marsra - másik rakétát építhet Amerika

Vágólapra másolva!
A Holdra nem, de a Marsra indulhat küldetés, az Orion űrhajó kisebb formában épül meg, a nagy Ares hordozórakéta helyett pedig olcsóbb változat készül. Barack Obama elnök csütörtöki bejelentése szerint a Constellation programnak egy csökkentett változata valósulhat meg. 
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke leállította a nagyratörő Constellation programot, ezzel együtt az újabb holdraszállást és az Ares hordozórakéta fejlesztését. A változás komoly ellenállásba ütközött, mivel sokak szerint visszaveti az ország gazdasági erejét, és az USA elveszítheti vezető szerepét az űrtevékenységben.

A várakozásoknak megfelelően azonban enyhült a radikális terv. Obama magyar idő szerint csütörtökön este jelentette be a NASA jövőjével kapcsolatos új javaslatot. Ezek szerint az alábbi tervek határozhatják meg a NASA munkáját a következő években.

Orion űrhajó "light"

Noha a Bush-féle Constellation program továbbra sem valósul meg, az Orion űrhajó egyszerűbb formában elkészül, és a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódva mentőcsónakként működik majd - emellett létrehozása a technológiai fejlesztést is segíti. Az Orion legénység nélkül is indulhat majd az űrállomáshoz, akár valamelyik már ma is meglévő hordozórakétával.

Mindezek révén az űrrepülőgépek nyugdíjazása után előbb lesz képes az Egyesült Államok ismét embert juttatni a világűrbe, mint az eredeti Constellation program szerint. Ugyanakkor kérdéses, hogy pontosan miként oldják majd meg az amerikai legénység rendszeres szállítását az űrállomás és a Föld között.

Új hordozóeszköz

A hold- és marsutazáshoz is tervezett Ares hordozórakéták helyett egy szerényebb rakéta fejlesztése indulhat meg, amely két évvel korábban készülhet el, mint eredetileg tervezett nagyobb társa. Ennek megalkotására a következő öt évben több mint 3 milliárd dollárt fordítanak majd. Ezzel párhuzamosan - részben ehhez kapcsolódóan - még további 6 milliárd dollárt költenek (részben a technológiai fejlesztésekkel kapcsolatban) mintegy 2500 munkahely fenntartására, amelyek eredetileg a Constellation programot szolgálták volna.

Forrás: NASA

Fantáziarajz egy korábbi tervről: az ARES-1 hordozórakéta a Kennedy Űrközpont módosított, 39B jelű indítóállásán (NASA)

Nemrég néhány NASA szakember és több űrhajós nyílt levelet küldött Barack Obama amerikai elnöknek. Ebben aggodalmukat fejezték ki, hogy a Constellation program törlésével sok ezer mérnök kerülne ki jelenlegi munkaköréből, ami végül komoly technológiai visszaesést okozna az országnak.

Az űrrepülőgépek három hátralévő küldetése után 7000-9000 munkahely szűnt volna meg a NASA-nál, így a floridai űrközpont létszáma felére esett volna. Az új terv nagyjából kompenzálja mindezt: egy 40 millió dolláros "segélycsomag" kifejezetten rövid távon nyújt támogatást a kellemetlen helyzetbe kerülő mérnököknek. A magánűrhajózásnak az eredeti Obama terv szerinti támogatása mellett még közel 2 milliárd dollárt kívánnak kifejezetten a Kennedy Űrközpont fejlesztésére fordítani.

Új célpontok

Nem változott, hogy számos robotokkal végrehajtott küldetés lesz a NASA programjában. Az elérendő helyszínek között több a Holdnál távolabb lévő objektum szerepel a 2025 utáni időszakban (bár pontosan egyelőre nem nevezték meg ezeket), és a lépésenként végrehajtott program végcélja továbbra is az emberes marsutazás megvalósítása.

Az elnök kiemelte, hogy míg a költségvetés egyéb tételeinél a válság miatt befagyasztották az összegeket, a NASA esetében most 6 milliárd dolláros emelés történik a következő öt évre. Ismét hangsúlyozta, hogy a magánszektor mindig is szoros kapcsolatban állt a NASA-val, az új program ezt csak elmélyíti. Fontos pontként említette még, hogy a technológiai fejlesztések továbbra is fontos részét képezik a programnak. "We want major breakthroughs!" - említette Obama, azaz igazi áttöréseket akar az országnak.

A hivatalos változat szerint az új terv ambiciózusabb a Constellation programnál - bár egyelőre nem tudni róla sok részletet. Kidolgozói szerint a program révén "megnyílik a Naprendszer" - ugyanakkor ennek az új tervnek is meg kell kapnia a szenátus jóváhagyását, hogy életbe lépjen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!