Takács Zoltán már minden kontinensre eljutott. Expedícióira általában magányosan, egy hátizsákkal, egy fényképezőgéppel és egy szövetminták gyűjtésére alkalmas eszközzel indul. A legtávolabbi esőerdőkben, sivatagokban és korallzátonyokon kutat a veszélyes mérgeskígyók után, hogy méreg- és DNS-mintát gyűjtsön tőlük. Védték már katonák a kalózoktól a Fülöp-szigeteken, menekítették már ki a polgárháborús Laoszból helikopterrel, és túlélt 7 kígyómarást, valamint egy köpködő kobra támadását.
A jelenleg a Chicago Egyetemen dolgozó kutató gyógyszerésznek tanult a budapesti Semmelweis Egyetemen és a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen (UCLA), majd doktori fokozatát a Columbia Egyetemen szerezte meg. Egyetemi tanulmányait követően több, a kígyóméreg gyógyászatban történő használatára irányuló kutatásban vett részt, és ő indította el az első kígyókkal foglalkozó, herpetológia kurzust a Columbia Egyetemen. Jelenleg elsősorban kobrákkal foglalkozik, azt kutatva, hogy miért nem ártalmas a mérgeskígyók számára a saját mérgük.
A National Geographic Emerging Explorers nevű programja olyan fiatal, tehetséges felfedezők, kutatók, fényképészek támogatására jött létre, akik már bebizonyították, hogy milyen kiemelkedő személyiségek szakmájukban. Az ösztöndíjra jelentkezni nem lehet, a kiválasztott kutatók egy csoportja tesz javaslatot a National Geographic-nek, és a nyertesek csak a nyilvános eredményhirdetéskor értesülnek arról, hogy jelöltek voltak. Az ösztöndíj értéke 10 000 amerikai dollár (körülbelül 2,2 millió forint).
A kutatót hamarosan egy részletesebb írásunkban is bemutatjuk.
* * *
Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.