Az ember őse már 3,6 millió évvel ezelőtt két lábon járt

Bemutatták a 3,2 millió éves emberelőd, Lucy párját, melynek maradványaira Etiópiában találtak rá. A Kadanuumuu névre keresztelt lelet idősebb Lucynél, és bizonyítja, hogy az emberősök már a Homo nemzetség kialakulása előtt is két lábon jártak.

A 3,6 millió éves leletre Etiópia Afar-régiójában bukkantak rá még 2005-ben, körülbelül egynapi járásnyira attól a helytől, ahol 1974-ben Lucyt megtalálták. A kutatók a "Kadanuumuu" (kah-dah-nuu-muu), afar nyelven a Nagy Ember nevet adták neki. Ez a második részleges Australopithecus afarensis csontváz, amit az antropológusok megtaláltak. Kadanuumuu egy hímnemű emberelőd (hominida) volt, és már a mai emberhez hasonló biztonsággal közlekedett két lábon.

A kutatók Lucy maradványai alapján korábban úgy gondolták, hogy az A. afarensis még nem járt teljesen felegyenesedve, s ezt elsősorban kis méretével (120 centiméter) magyarázták. Kadanuumuu azonban körülbelül 160 centiméter magas lehetett, és a lábai, illetve a karjai hosszának aránya is nagyjából megfelel a mai ember végtagarányainak. A kutatást vezető Yohannes Haile-Selassie, a clevelandi Természettudományi Múzeum muzeológusa szerint a csontok egyértelműen igazolják, hogy a két lábon járás már jóval a Homo nemzetség megjelenése előtt kialakult. (A Homo fajok körülbelül 2,2 millió évvel ezelőtt jelentek meg, első tagjuk az "ügyes ember", a Homo habilis volt.)

Kadanuumuu csontjai között az antropológusok egy közel teljes lapockacsontot és több bordacsontot is találtak, melyek további új információval szolgáltak a legidősebb Australopithecusokkal kapcsolatban. A leletek alapján úgy tűnik, hogy az emberős mellkasa és lapockája sokkal inkább hasonlított a ma élő emberéhez, mint a csimpánzokhoz. Erős medencecsontja és hosszú lábai pedig lehetővé tették a két lábon járást, sőt az is könnyen lehet, hogy a híres tanzániai Laetoli lábnyomokat is egy A. afarensis hagyta.

A csontváz legelső feltárt darabja, egy singcsont maradvány

Az emberfélék másik sztárja

2009 októberében mutatták be azt a ritka leletet, amely az A. afarensiseknél 1 millió évvel korábban, 4,4 millió évvel ezelőtt élt, így viszonylag közel állt az emberfélék családjának születéséhez. Az Ardipithecus ramidus vagy becenevén Ardi egy kapocs lehet az emberfélék és az afrikai emberszabású majmok közös őse, valamint a két lábon járó emberelőd között. Ardi és társai agytérfogata a ma élő csimpánzokéhoz volt hasonló. Ardi - aki egy női egyed volt - körülbelül 120 centiméter magas és 50 kilogramm lehetett, és valószínűleg a hím egyedek sem voltak sokkal nagyobbak. Viszonylag kis arckoponyája és fogainak mérete alapján a faj körében minimális lehetett a szociális agresszió.

Csontjai alapján mozoghatott a fákon is, de nem alkalmazta a mai csimpánzokra és gorillákra jellemző függeszkedést (hozzájuk képest ügyetlenebb lehetett). Ugyanakkor a talajon nem a majmokra jellemzően, az ujjhátak bütykein ("négykézláb") haladt, hanem valamiféle kezdetleges két lábon járással. Fogai alapján nem szakosodott a kemény héjú táplálékok (csonthéjas termések) feltörésére, ellentétben későbbi Australopithecus-fajokkal.

A kutatók mindezek alapján azt a következtetést vonják le, hogy az emberfélék és az afrikai emberszabású majmok közös őse kevésbé volt csimpánzszerű, inkább egy olyan kevésbé specializálódott forma, amelyből mind az emberfélék, mind a majmok egy erős specializációhoz vezető evolúciós úton indultak el.

Az emberré válás folyamata 6-8 millió éve kezdődött Afrikában. Ekkor élt az a máig ismeretlen közös ős, amelyből kialakultak az ősi emberfélék (Hominidák), illetve a mai emberszabású majmok ősei. Az Ardipithecus ramidus faj részlegesen megőrződött példánya 4,4 millió éve élt. Korábbról is vannak töredékes Hominida-leletek. Az Ardipithecus után jönnek a valószínűleg belőlük kialakult Australopithecusok, amelyek kihaltak. Míg az emberféléktől viszonylag sok lelet van, addig a mai gorillákhoz és a csimpánzokhoz vezető útról gyakorlatilag semmi. Ezt egyelőre nem tudják megmagyarázni a kutatók.

Az ábra megtekintése nagyobb méretben

Forrás: PNAS