A Nap tudományos képe - a nap tudományos képe

Csillagunk látszólag fehér fénye valójában a szivárvány összes színét tartalmazza, és ha sugárzását például egy prizmával vagy törött üvegdarabbal hullámhosszak szerint szétbontjuk, ezt magunk is megfigyelhetjük. Az eltérő hullámhosszú, azaz eltérő színű sugarak eltérő mértékben törnek meg, és a fénytörés eredményeként egy színes sáv keletkezik - akárcsak például egy vízcsepp által a szivárvány esetében.

A színképekben a színek azonban nem teljesen folyamatosak, egyes szakaszoknál sötét hézagok vannak. Ezek azon hullámhosszaknál mutatkoznak, amelyeket egy-egy atom, illetve annak a megfelelő elektronjai elnyelnek. Az ilyen elnyelési (vagy abszorpciós) színképvonalak az ujjlenyomatokhoz hasonlóan árulkodnak az elnyelő anyag jellemzőiről.

A Nap felszínének, tehát a fotoszférának a színképe (spektruma) a felszínen, illetve a felette található gázanyagról hordoz információt. Arról van szó tehát, hogy a felénk induló napsugárzás egyes hullámhosszai még a Nap saját anyagában elnyelődnek, ezeken a helyeken látjuk a sötét elnyelési vonalakat. Mivel ezek egy adott kémiai elemre jellemzők, azonosíthatjuk a Nap (illetve ilyen módszerrel más égitestek) anyagi összetételét. Ezzel a módszerrel fedezték fel például 1870-ben a héliumot is, amelyet később a Földön is megtaláltak.

Az alábbi színképfelvételt a McMath-Pierce Solar Obszervatóriumból készítették, amely a teljes látható tartományt lefedi, a vöröstől (fent) az ibolyáig (lent).

A Nap színképe a látható tartományban, sorokra törve. A sötét vonalaknak megfelelő hullámhosszú sugárzást egyes elemek nyelték el. A kép nagyméretű változatának letöltése (Nigel Sharp (NSF), FTS, NSO, KPNO, AURA, NSF)