Megtalálták a vízi király maradványait

Különös pingvin-ősmaradványra bukkantak Peruban amerikai kutatók. A madár majdnem kétszer olyan magas, mint a ma élő legnagyobb pingvinfaj, és megmaradtak a tollai, sőt még azok színezetére is következtetni lehet. A tollak elemzése rávilágíthat arra, hogyan alakult ki a mai pingvinek tollazata az evolúció folyamán.

A Texasi Egyetem és az Észak-Carolina Állami Egyetem paleontológusai egy 36 millió éves pingvin fosszilizálódott maradványait ásták ki az Egyenlítő közelében. A vízi királynak (Inkayacu paracasensis) elnevezett új faj 1,5 méter magas lehetett, azaz majdnem kétszerese a ma élő legnagyobb pingvinnek, a császárpingvinnek (Aptenodytes forsteri).

A felfedezés igazi szenzációja, hogy az ősi pingvin tollai jó állapotban megmaradtak. Ez igen ritka, az első fosszilis madártollakat 2008-ban írták le. Az óriáspingvin tollainak vizsgálatával még azt is meg lehetett határozni, hogy a tollazata vörösbarna és szürke volt, ellentétben a mai pingvinek fekete-fehér "frakkjával".

"A felfedezés előtt semmilyen adatunk nem volt az ősi pingvinek tollazatáról, színéről és úszószárnyuk alakjáról" - mondta a Science folyóiratban megjelent beszámoló vezető szerzője, Julia Clarke, a Texasi Egyetem paleontológusa. Az ősmaradványból kitűnik, hogy az uszonyok és a tollak alakja - ami olyan hatékony úszókká teszi a pingvineket - már korán kialakult az evolúció folyamán. A ma élő pingvinek színezete viszont jóval újabb "találmány".

Az Inkayacu testtollai

A többi madártól eltérően és a mai pingvinekhez hasonlóan az Inkayacu szárnytollainak alakja jelentős mértékben módosult: a tollak sűrűn fekszenek egymásra, így merev, keskeny uszonyt alkotnak. A testtollak szára széles, ami hozzájárul az áramvonalas külső létrehozásához.

A madártollak bizonyos színeit a melanoszómáknak (lásd keretes írásunkat) nevezett parányi struktúrák mérete, alakja és elrendeződése szabja meg. A kutatók összehasonlították a fosszíliából kinyert melanoszómákat a mai madarak tollazatában lévőkkel, és ennek alapján sikerült rekonstruálniuk az ősi pingvin színezetét. Kiderült, hogy az ősmaradványban lévő melanoszómák nagyobbak, mint a mai pingvinekben lévők. Ebből és más sajátosságokból arra következtettek, hogy az óriáspingvin nem fekete-fehér, hanem vörösbarna-szürke színezetű lehetett.

Melanoszómák az ősmaradványokban

A Yale Egyetem paleontológusai 2008-ban egy 100 millió éves, szabad szemmel láthatóan is sávozott, brazíliai eredetű madártoll vizsgálata során kezdték el alaposabban tanulmányozni az 1-2 mikrométeres, egyenes kolbászkákra emlékeztető alkotórészeket, melyek csak a tollak sötét színű sávjaiban fordulnak elő (a mikrométer a milliméter ezredrésze). Arra következtettek, hogy a melanoszómáknak nevezett pigmenttartalmú sejtszervecskék maradványaira bukkantak. A kutatók megvizsgálták egy ma élő madár hasonló mintázatú tollát is, és ugyanolyan pálcika alakú melanoszóma-szerkezetet találtak az elektronmikroszkópos vizsgálatok során. A melanoszómák alakja, mérete és elrendeződése attól függően változik, hogy milyen színek alapjául szolgálnak, így a különböző színezettségű mintázatok azonosíthatóvá válnak. 2008-ban azonban még csak a sötét és világos sávok közötti különbséget tudták kimutatni, ám a tényleges színeket még nem tudták meghatározni.

A kutatók úgy vélik, hogy a melanoszómák változása nem a színváltás szükségessége miatt játszódhatott le, hanem a tollak ellenálló képességét növelték a későbbi pingvineknél. A kisebb, különlegesen elrendezett melanoszómák, valamint a bennük lévő fekete festékanyag, a melanin révén a vízi életmódhoz alkalmasabb tollazat jött létre az evolúció folyamán.

Forrás: Science/AAAS