Óriásmadár élt a hobbitok szigetén

A gólyák rokonságába tartozó, kihalt óriásmarabut fedeztek fel az indonéz Flores-szigeten, amely egykor az emberszerű hobbitoknak nyújtott otthont. A kutatók szerint kérdéses, hogy ők vadásztak a náluk közel kétszer nagyobb marabukra, vagy fordítva.

A Flores-sziget akkor vált híressé, amikor 2004-ben felfedezték a hobbitoknak becézett, Homo floresiensis névre elkeresztelt kistermetű faj maradványait, amely közeli rokonságban állt a mai emberekkel. Az alig 1 méter magas faj csak 8000-12 000 évvel ezelőtt halt ki a szigeten. Valószínűleg egy korábbi emberfaj (talán a Homo erectus) leszármazottja volt, amely több mint 1 millió évvel ezelőtt érte el a délkelet-ázsiai szigeteket. A faj rendszertani helyzetéről és életmódjáról a felfedezés óta folynak a viták, így érthető módon a kísérő fauna ismerete is kulcsfontosságú lehet a H. floresiensis evolúciójának megértésében.

A most vizsgált fosszilis madárcsontokat, nevezetesen négy lábcsontot a Liang Bua-barlangban találták meg, a barlangnak ugyanazon részén, ahonnan a hobbitok is előkerültek. A csontok méretük miatt tűntek ki a többi kisebb madárcsont közül. Nagytermetű prédamadarak felbukkanása nem ritka a szigeteken, de a gigantikus marabu mégis meglepte a paleontológusokat. Az óriásmadár leírása a Zoological Journal of the Linnean Society című lapban jelent meg. A felfedezés a leideni Naturalis Természettudományi Múzeum valamint a jakartai Nemzeti Archeológiai Központ kutatóinak munkáját dicséri.

A Leptoptilos robustus névre hallgató új marabufaj a kutatók becslése szerint 1,8 méter magas és 16 kilogramm súlyú volt, így magasabb és sokkal nehezebb lehetett, mint a ma élő gólyafajok. A 20-50 ezer éves üledékekben talált csontok egyetlen példányhoz tartoztak. Szárnycsontok ugyan nem kerültek elő, de a paleontológusok feltételezése szerint az óriásmarabu ritkán, vagy egyáltalán nem repült. A lábcsontok mérete és súlya, valamint a csontok falvastagsága azt sugallja, hogy a mára kihalt madár olyan nehéz volt, hogy egész életét a talajon tölthette. Mivel a Flores-sziget soha nem kapcsolódott az ázsiai szárazföldhöz vagy más szigetekhez, a faj valószínűleg repülni tudó ősökből fejlődött ki.

A Flores-sziget izolációja kulcsfontosságú szerepet játszott faunájának evolúciójában. Sok faj ugyanis óriás, vagy éppen ellenkezőleg, törpe növekedést mutat a szigeten. Az óriásmadár a legutolsó a sorban az itt felfedezett extrém méretű szigetlakók között. A sziget ugyanis a kis alkatú emberek mellett otthonul szolgált törpe elefántoknak (Stegodon florensis), óriás patkányoknak (Papagomys armandvillei) és hatalmas gyíkoknak is. Vagyis a szigeten a nagyobb emlősök (elefántok, főemlősök) határozott méretcsökkenést mutatnak a szárazföldekhez képest, míg a kisebb emlősök és a madarak jelentősen megnövekedtek.

A gólya 1,8 méteres magassága a hobbitok alig 1 méteres alacsony termetével összevetve érdekes problémát vet fel. Vajon a hobbitok vadásztak a marabukra, vagy pont fordított volt a helyzet? Direkt bizonyítékok ugyan eddig nem kerültek elő, de feltételezik, hogy a H. floresiensis a szigeten élő állatokra vadászott. A modern marabu főleg dögöket eszik, de elkapnak halakat, békákat, valamint kistermetű emlősöket és madarakat is. A fiatal hobbitok nem voltak nagyobbak, mint a szigeten élő óriáspatkányok, amelyek bizonyára szerepeltek a gólyák étrendjében. Így, bár konkrét bizonyíték nincs a kutatók kezében, erősen kétesélyes a kérdés.

Egyelőre azt sem tisztázták egyértelműen, hogy miért haltak ki a szigeten az óriásgólyák, a törpe elefántok vagy éppen a hobbit emberek. Mindannyiuk csontjai egy vastag vulkáni hamuréteg alól kerültek elő, elképzelhető tehát, hogy egy hatalmas vulkánkitörés miatt tűntek el, még mielőtt a modern ember képviselői megérkeztek volna a szigetre. Körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt az éghajlat is jóval nedvesebbé vált a korábbinál, ami szintén hozzájárulhatott a kihalási eseményekhez.