Hogyan legyünk jó szülők?

Nem az alkalmazott nevelési módszerektől lesz valaki jó szülő, hanem attól, hogy a saját életében jól kezeli a feszültségeket, erősíti meg egy új pszichológiai kutatás. Ugyanilyen fontos, hogy milyen a szülők egymással való kapcsolata, és hogyan rendezik a nézeteltéréseiket. Tíz olyan képesség, amelyek jobb szülővé tehetnek bennüket.

Az Amazon.com-on csaknem 40 000 olyan könyvet találunk, amelyek ahhoz próbálnak segítséget nyújtani, hogy miként legyünk jó szülők. A nevelési kézikönyvek száma messze meghaladja a diétás tanácsokat tartalmazó könyvekét, tehát az embereket ezek szerint jobban foglalkoztatják a nevelési kérdések, mint az, hogy ne hízzanak el.

Robert Epstein, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem pszichológia professzora annak próbált utánajárni, hogy mitől lesz jó egy szülő, és mi az, amiben tévednek a tanácsadó könyvek szerzői. Epstein és munkatársai egy online tesztet dolgoztak ki a kutatáshoz, amelyben tíz szülői képesség meglétét vagy hiányát mérték fel. A kutatásban 2000 szülő vett részt, akiket eltérő életkorral, családi állapottal és társadalmi helyzettel lehetett jellemezni.

Saját teljesítményüket értékelték a szülők

A szülői képességeket olyan, már megjelent tanulmányokból gyűjtötték ki, amelyeket korábban mértékadó pszichológiai folyóiratokban közöltek. A kérdőív száz elemet tartalmazott, és a résztvevőknek a listán szereplő állításokat egy ötfokú skálán kellett értékelniük, hogy saját véleményük szerint azok mennyire jellemzőek rájuk. Emellett további, a gyerekek boldogságára vonatkozó kérdésekre is válaszolni kellett, ahol a szülők egy tízes skálán értékelték, hogy saját nevelési képességeik miként hatottak a gyerekekre.

Az értékelést a regresszióanalízisnek nevezett statisztikai módszerrel végezték: ennek során - a rendelkezésre álló adatokból - meghatározható, hogy milyen összefüggések állnak fenn az elemzésbe bevont változók között. Epstein és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy mely szülői tulajdonságok és nevelési módszerek jelzik a legjobban előre, hogy egy adott családban boldogok lesznek-e a gyerekek. A regresszióanalízis során az online teszt mondataira adott pontszámokat párosították össze a gyerekek elégedettségét felmérő kérdéssorban kapott pontszámmal. Az előbbiben többek között ilyen állításokat kellett értékelni: "Bátorítom rá a gyermekemet, hogy saját maga hozza meg a döntéseit", "Mindegy mennyi dolgom van, mindig szakítok rá időt, hogy a gyerekemmel legyek". Az utóbbiban pedig ehhez hasonló kérdések szerepeltek: "Általában véve mennyire boldogok a gyerekeid?", "Mennyire vagy jó viszonyban a gyerekeiddel?"

A három legfontosabb szülői képesség

Az elemzést követően a kutatók összeállították a legfontosabb képességek listáját, melynek tetején természetesen a szeretet és az odafigyelés áll; a legjobb, amit a gyerekeinkkel tehetünk, hogy kimutatjuk az irántuk érzett szeretetünket. Szintén nem okozott meglepetést a gyerekek önállóságra és függetlenségre történő nevelése; a túlféltő, széltől is óvó nevelési stílus nem tette boldoggá a gyerekeket.

A lista második és harmadik helyére két nem várt képesség került. Az egyik a stresszkezelés, a gyermekek szempontjából ugyanis a második legjobb dolog, amit egy szülő tehet, az a stresszes szituációk hatékony megoldása. Azt persze rengeteg kutatás igazolta már, hogy a túlzott stressz negatívan befolyásolja az egészségi állapotunkat (lásd például itt: Az első bizonyíték arra, hogy a stressz csökkentése javítja a géneket). Az viszont már korántsem volt ennyire egyértelmű, hogy a szülők stresszkezelési képessége komoly befolyást gyakorol a gyerekekkel fenntartott kapcsolat minőségére és utódaink boldogságára. Mindez azért is meglepő, mert nem egy konkrét nevelési tanácsról, hanem olyasmiről van szó, ami magukat a gyerekeket közvetlenül nem is érinti.

A harmadik helyen szintén egy olyan képesség szerepel, ami közvetlenül nem függ össze a gyerekekkel. A kutatás szerint jobban tesszük, ha a különféle nevelési tanácsok helyett inkább a párunkkal való viszonyunkra összpontosítunk. Mindegy, hogy elváltunk-e a korábbi házastársunktól, vagy együtt élünk vele, a lényeg, hogy konfliktusainkat békés úton rendezzük. Nem maguk a nézeteltérések jelentik a gondot, hiszen ezek még a legjobb családban is előfordulnak, hanem az, hogy mindezt hogyan kezeljük. A teszteredmények szerint sokat tehetünk a család boldogságáért, ha párkapcsolati problémáinkat nem a gyerekek előtt próbáljuk meg lerendezni. Ha mégis összetűzésbe kerülünk a párunkkal, és ezt a gyerekek is látták, fontos, hogy előttük kérjünk bocsánatot a másik szülőtől - írja Epstein.

Jutalmazás és büntetés: a nevelési stílus nem túl erősen befolyásoló tényező

A függetlenségre való bátorítás a tízes lista negyedik helyére került, az ötödik helyen pedig az szerepel, hogy egy szülő mennyire képes biztosítani a gyermeke számára a tanulási lehetőségeket. A hatodik helyre az anyagi biztonság került (illetve, hogy rendelkezik-e a szülő stabil jövőképpel), és csak a hetedik helyen áll ismét olyan tényező, ami magával a gyerekneveléssel is összefügg. Ez szintén meglepte a kutatókat, az eddig felsoroltakhoz képest ugyanis csak kevésbé befolyásolja a gyermekek boldogságát, hogy megjutalmazzuk-e őket, ha jól viselkednek. Bár a büntetés nevelési hatékonyságát már régóta kétségbe vonják a pszichológusok, még mindig elterjedt az a nézet, hogy a jutalmazás egy alapvetően fontos nevelési feladat. A szülők nevelési stílusa azonban csak kevéssé jelezte előre, hogy milyen lesz a gyerekeikkel fenntartott kapcsolat minősége.

A lista nyolcadik, kilencedik és tizedik helyén a szülők egészsége, a vallásos nevelés és a gyerekeknek nyújtott biztonság áll. A szülő-gyerek kapcsolat szempontjából ezek számítottak a legkevésbé. "A tesztkérdésekre adott pontok alapján azt az általános képet kaptuk, hogy az amerikai szülők a megfelelő oktatást és biztonságot nyújtják a gyermekeik számára, ugyanakkor sokkal kevésbé képesek a stresszkezelésre és a párkapcsolataik ápolására. A nevelési tanácsadó könyvek nem igazán foglalkoznak a két utóbbi tényezővel, annak ellenére, hogy ezek komoly hatással vannak a gyerekekre" - írja Epstein.

A kutató szerint azonban senkinek nem kell elkeserednie, a szülői képességek ugyanis fejleszthetők. Ehhez viszont nem a szülőknek írt kézikönyvekre, hanem saját problémáink hatékony megoldására van szükség. Amellett, hogy házastársunkkal - vagy ha elváltunk, akkor a másik szülővel - minél harmonikusabb kapcsolatot próbálunk meg fenntartani.

Jobb, ha konfliktusainkat nyíltan vállaljuk

"A gyerekek, különösen a kisebbek életében az elsődleges tanulási forma a mintakövetés. A picik gyakorlatilag a kezdetektől az őket körülvevő felnőttektől lesik el a viselkedés és a társas interakciók szabályait, működésmódját. Minél kisebb a gyermek, annál mélyebben vésődnek belé a látott és ezek alapján megtanult mechanizmusok. És mivel a legkisebbeknek szinte kizárólag a szülők jelentik a társas kapcsolatokat, értelemszerűen az ő viselkedésüket fogják lemásolni. Mindezek alapján érthető, hogy a gyereknevelésben a szülők felelőssége különösen nagy a stresszkezelés és a párkapcsolat terén. A szülőktől ellesett minta alapjaiban határozza meg, hogy a gyermekek a későbbiekben hogyan tudják majd kezelni a konfliktusaikat. A szüleik által modellként nyújtott párkapcsolat felnőtt párkapcsolati működésükbe is beleszól majd" - mondta az [origo]-nak Szabados Enikő nevelési tanácsadó, aki többek között gyermekrajzok elemzésén keresztül vizsgálja a gyermekek lelki fejlődését.

A szakember szerint a szülők sokat tehetnek gyermekük egészséges fejlődéséért azáltal, ha konfliktusaikat a családban és azon kívül is nyíltan felvállalják. A gyermek megérzi a feszültséget, a problémák ki nem mondása emiatt nem segíti a stresszhelyzet rendezését. Ehelyett azonban, ha a szülők a problémás szituációkból rövid időn belül hatékony megoldással és megküzdési stratégiával tudnak kijönni, gyermeküknek már az óvodai vagy általános iskolai stresszhelyzetekre vonatkozóan is hatékony helyzetkezelési mintát tudnak szolgáltatni.

"A párkapcsolat témájában szintén fontos, hogy a szülő hiteles modell legyen. A ki nem mondott konfliktusok, a zsörtölődés, a tartós civakodás, a gyermek lelki terrorizálása vagy szétszakítása helyett a konfliktusok nyílt, akár a gyermek előtt történő vállalása és rendezése az előnyösebb. A saját érzések és érzelmek - legyenek akár indulatosak vagy negatívak - kimondása, megélése és a gyermekről való leválasztása mindenképpen a kicsik egészséges lelki fejlődésének és későbbi boldogulásának irányába hatnak" - mondta a pszichológus.

Készült a Scientific American cikke alapján.