Az ember önzetlensége az állatvilágból ered

Az emberi altruizmus, vagy más néven önzetlenség kialakulása a közös utódnevelésre vezethető vissza, állítja néhány kutató a főemlősök vizsgálata alapján. A kölykeiket együtt gondozó főemlősök - például a selyemmajmok - sokkal segítőkészebbek egymással, mint az utódaikat egyedül nevelő majmok, például a csimpánzok.

Az állatvilág más tagjaival összehasonlítva az emberek szociális viselkedése rendkívül fejlett. Általános vélekedés szerint az együttműködésre való hajlam nélkülözhetetlen a kultúra és a technika fejlődéséhez, ami a legegyértelműbb változásokat hozta az evolúciónkban. De honnan ered ez az altruizmuson (önzetlen viselkedésen) alapuló képesség?

Egyes kutatók úgy vélik, hogy eredetileg csak a rokonainkkal viselkedtünk barátságosan. Ez nem szükségszerűen növeli a saját túlélésünk esélyét, de növeli egyes génjeinkét, amelyek közösek a rokonainkéival. Ezek a gének továbbkerülnek a következő generációba, így védve genetikai örökségünket.

A nem családtagokkal szembeni altruizmus abból az elvárásból eredhetett, hogy azok, akikkel önzetlenül viselkedünk, valamikor később viszonozzák majd a szívességünket. Ez egy olyan kapcsolat, amely minkét fél túlélési esélyeit növeli. Újabban megjelent egy olyan elképzelés is, hogy az együttműködési készségünk kialakulásához hozzájárult az a kényszer, hogy szövetségeseket találjunk a háborúskodás legkezdetlegesebb formáihoz.

A csimpánzok nemigen segítenek egymásnak

Ezek egyike sem képes azonban tökéletes magyarázatot adni arra, hogy önzetlenség tekintetében miért különbözünk annyira legközelebbi rokonainktól, az emberszabású majmoktól. A csimpánzokról például ismert, hogy háborúszerű, fosztogató hadjáratokat indítanak a szomszédos közösségek ellen, és kialakítanak kölcsönösen hasznos baráti kapcsolatokat is. Ennek ellenére ritkán mutatnak az emberi viselkedésben megfigyelhetőhöz hasonló jóindulatot fajtársaikkal szemben.

A csimpánzok ritkán segítenek egymásnak

Sőt, a kísérletek szerint a csimpánzok meglehetősen önzők és kicsinyesek. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója, Joan Silk ketrecbe zárt csimpánzoknak lehetővé tette, hogy a jutalomfalatokat maguk, valamint a szomszédos csimpánzok elé is odahúzhassák. Nagyon kevés választotta ez utóbbi megoldást, még akkor se, ha a társuk kérte az ennivalót. Úgy tűnik, semmi sem motiválja őket arra, hogy segítsenek egymásnak.

Mi a közös a selyemmajmokban és az emberben?

Nem mindegyik főemlős viselkedik azonban ilyen önzően. Két svájci kutató, Carel van Schaik és Judith Burkart, a Zürichi Egyetem munkatársai selyemmajmokkal ismételték meg az előbbi kísérletet. Ezek a majmok szinte mindig segítettek társuknak. Mi lehet a közös bennük és az emberekben, ami nincs meg a csimpánzokban? A kutatók egyetlen jelentős átfedést találtak: az emberek és a selyemmajmok is közösen nevelik utódaikat.

Az egy csoportba tartozó felnőtt selyemmajmok - a legtöbb más főemlőssel szemben - szívesen védik, sőt etetik egymás kölykeit. A csimpánzok ezzel szemben független utódgondozók, ritkán segítenek mások családjának, és a saját kölykeikkel szemben sem túl odaadók. A csimpánzanyák nem kényeztetik el kölykeiket, az ennivalóból is rendszerint megtartják maguknak a jobb falatokat.

Van Schaik és Burkart arra kezdett gyanakodni, hogy a kooperatív utódgondozás kifejlődése alapozta meg az általában nagyobb önzetlenséghez vezető utat. Hasonlóan gondolkodik Sarah Hrdy, a davisi Kaliforniai Egyetem antropológusa is, és a három kutató közösen jelentetett meg egy cikket az elméletről az Evolutionary Anthropology szakfolyóiratban 2009-ben.

Hogyan serkentheti a közös utódgondozás az altruizmus evolúcióját?

A kutatók szerint azokban a csoportokban, amelyek tagjai megosztják egymás közt az utódok gondozását, a kölyköknek jobban kell "olvasniuk" mások viselkedésében, hogy kivívják maguknak a felnőttek szeretetét, és felismerjék, amikor valaki ártani akar nekik. Azoknak a kölyköknek nagyobb a túlélési esélyük, amelyek jobbak ebben, mondja Hrdy. A természetes szelekció azokat a kölyköket részesíti előnyben, amelyek kicsit jobb "gondolatolvasók", és hajlamosabbak a másokkal való együttműködésre.

A selyemmajmoknál fejlett az önzetlenség

A kutatók azt is feltételezik, hogy a közös utódgondozás nagyobb altruizmusra készteti a felnőtt állatokat is. Például muszáj időben megetetniük a kölyköket, hogy azok ne hívjanak éhségükben segítséget, ami felkelthetné a ragadozók figyelmét. Ez a csimpánzoknál nem gond, mivel a kölyköt egy felnőtt - az anya - gondozza, amely állandóan kéznél van és kielégítheti a kölyök igényeit.

Néhány más, utódaikat közösen nevelő állat - például elefántok, afrikai vadkutyák - példája is megerősíti némileg az elméletet, de a legmeggyőzőbb bizonyítékok továbbra is a főemlősök közül kerülnek ki. Van Schaik és Burkart 2010 végén összehasonlította azokat az adatokat, amelyek három újvilági majomcsoport kognitív (gondolkodással kapcsolatos) képességeiről állt rendelkezésre.

További bizonyítékok

A vizsgálatba a karmosmajom-féléket (ahová a selyemmajmok tartoznak), a kapucinusmajmokat és a mókusmajmokat vonták be. Az első csoport tagjai közösen gondozzák az utódaikat, a kapucinusmajmok nem mindig, de néha megosztják a kölyöknevelés gondjait, a mókusmajmok azonban szinte sosem segítenek egymásnak az utódgondozásban.

Noha a karmosmajmok nem teljesítettek túl jól az általános kognitív feladatoknál, rendszeresen felülmúlták a többieket azokban a feladatokban, amelyekben szerepet játszott a társas életben való jártasság. Jobbak voltak az utánzásban, a társas tanulásban és a nézés értelmezésében. Azokban a feladatokban is kiemelkedtek, ahol fontos volt az együttműködés. Az altruizmust vizsgáló specifikus tesztekben is a karmosmajmok végeztek az élen.

A kutatók szerint az emberi önzetlenség kialakulását is a közös utódnevelés segítette. A korai emberek valószínűleg a rokonaikkal vagy legalábbis a párjukkal és annak rokonaival éltek, amikor az együttműködő utódnevelés és a szociális viselkedés alapjai kifejlődtek. Az altruisztikus tendenciákat tovább erősíthették a megbecsülésért és a kölcsönös barátságért folytatott erőfeszítések. Természetesen még sok kutatást kell elvégezni, hogy az elmélet megerősítést nyerjen. Van Schaik és Burkart most azt tervezik, hogy az eddiginél sokkal több főemlősfajnál megvizsgálják az altruizmus előfordulását.