Gomba okozhatta a Föld legnagyobb erdőpusztulását

A Föld erdőségeinek mintegy 250 millió évvel ezelőtti pusztulását nagyban meggyorsíthatta egy agresszív természetű faölő gomba, amelynek térhódítását globális éghajlatváltozás idézte elő.

A kutatás a kaliforniai Berkeley Egyetem tudósainak vezényletével, a hollandiai Utrechti Egyetem paleobotanikai és palinológiai laboratóriumának munkatársai, illetve egy londoni, Földön kívüli (extraterresztrikus) anyagokkal foglalkozó kutatóintézet tudósainak bevonásával folyt.

A szóban forgó - nagyjából 250 millió évvel ezelőtt élt - Reduviasporonites nemzetség megkövült képviselői leginkább a ma élő Rhizoctonia solani moníliaszerű gombafonalaira emlékeztetnek.

A tudósok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a ma zajló éghajlatváltozás hasonló mértékű kórokozó baktériumok elszaporodásához vezethet a talajban, ami a melegedő éghajlat és a szennyezés miatt már amúgy is megviselt erdőket kiirthatja.

A főként a tűlevelű erdőket érintő erdőpusztulás a földtörténet legjelentősebb kihalási eseményének része volt. Mindez akkor történt, mikor a szárazföldeket még egyetlen egybefüggő "szuperkontinens", a Pangea egyesítette. Az úgynevezett perm-triász kihalási eseménynek nagy valószínűséggel a mai Szibéria területén zajló intenzív vulkáni tevékenység adta meg a kezdőlökést. Az ekkor a légkörbe kerülő hatalmas mennyiségű hamu és gáz globális klímaváltozáshoz vezetett, amiért végül a tengeri élőlények 95%-a, a szárazföldiek 70%-a kipusztult.
A perm korú kőzetekben gyakoriak azok a fonalszerű mikrofosszíliák, amik a tudósok szerint rokonságban állhatnak a Rhizoctonia nevű gombacsoporttal. E ma is élő nemzetség képviselői jól ismertek: jelentős pusztítást végeznek számos haszonnövényben, így többek között a burgonya, a rizs és egyes gabonafélék kártevői.

"A mai Rhizoctoniák között találjuk a legelvetemültebb növénykárokozókat, melyek számos növénynél okoznak gyökér-, szár- és levélbetegségeket" - magyarázza Cindy Looy, a kutatócsoport egyik biológusa. "Jelenkori erdőpusztulás-mintázatok alapján sejthető, hogy a gombabetegség jelentősen hozzájárult az erdők egyensúlyának 250 millió évvel ezelőtti felbomlásához, ami katalizátora lehetett a perm-triász krízis során bekövetkezett kiterjedt erdőpusztulásnak."

Az egykor a Pangea egyenlítői területeinek félsivatagos területeit uraló tűlevelű erdők helyét a pusztulást követően a mai kis növésű korpafüvek fatermetű rokonai - a Lycopodák -, illetve magvaspáfrányok vették át. A tűlevelűeket sújtó katasztrófa olyan mértékű volt, hogy 4-5 millió évig tartott, mire valamelyest regenerálódott az állomány.

A kutatók figyelmeztetnek: korunk változó éghajlata könnyen a kórokozó talajlakó mikrobák elszaporodásához vezethet. A fára ártalmas gombák minden erdei életközösségben megtalálhatók és fontos szerephez jutnak, ám - figyelembe véve, hogy a fák sok helyen már most is az éghajlatváltozás okozta környezetváltozás (magasabb átlaghőmérséklet, szárazság) terhe alatt nyögnek - könnyen az erdőpusztulás ütemének felgyorsulását okozhatják.

A korábbi vélekedés szerint a Reduviasporonites nemzetséget olyan gombák alkották, amik inkább "haszonélvezői" voltal az erdők pusztulásának. Mára kiderült, hogy maguk a gombák voltak ott az erdőpusztítás frontvonalában. Ez a következtetés főként azon a tényen alapul, hogy a Rhizoctonia nemzetség ma élő képviselőinél megfigyelték, hogy életciklusuk során bekövetkező inaktív állapotukban megszólalásig hasonlítanak a fosszilis Reduviasporoniteshez.

A gombák jellemzően fonalakkal terjeszkednek, amik jelentős föld alatti hálózatot, ún. micéliumot hoznak létre, főként az olyan erdőkben, ahol a gombák szimbiózisban élnek a fák gyökereivel. A megkövült Reduviasporonites stoschianus gombafonalai olyan tömeggé egyesültek, ami a ma élő Rhizoctonia gomba szkleróciumára (módosult gombafonalakból álló megkeményedett micéliumára) hasonlít. Amikor ezek a gombafonalak ágas-bogas, kusza hálózattá terebélyesednek, inaktív állapotba kerülnek - ezek a szkleróciumok. A jelenkori talajban élő gombák - amilyen a Rhizoctonia is - szkleróciuma nagyon hasonló a fosszilis Reduviasporonites-nél talált korong-alakú szerkezetekhez. A szklerócium szerepe a tápanyagraktározás, ez segíti a gombát a szélsőséges körülmények átvészelésében.

A kutatócsoport véleménye szerint a szerkezetek tengeri környezetben való fosszilizációja úgy eshetett meg, hogy a fapusztulást követő jelentős talajerózió során a szkleróciumok a hordalék részévé váltak, és eljutottak a tengerig. A szerzők nem vitatják, hogy a tűlevelű erdőket a vulkánosság okozta környezeti hatások is sanyargatták - a légkörbe jutó rengeteg szén-dioxid és metán alaposan helyben hagyhatta az ózonréteget - de kitartanak amellett, a szárazföldi életközösségek perm végi felbomlását kísérő világméretű erdőpusztulásban a talajban élő gombák meghatározó szerephez jutottak.