Élve fogyasztotta el zsákmányát a Velociraptor

Hatalmas karmával nem széthasította, hanem a mai sasokhoz hasonlóan leszorította, majd élve fogyasztotta el prédáját a Velociraptor. A madarakkal rokon dinoszauruszok gyilkos karmának tanulmányozása a repülés evolúciójával kapcsolatos új elmélethez is vezetett.

A kisméretű ragadozókat magába foglaló dromaeosaurida dinoszauruszok legjellegzetesebb vonása a hátsó láb második lábujján található nagyméretű, sarló-alakú karom. Ebbe a csoportba tartozott a híres Velociraptor, valamint nagyobb termetű rokona a Deinonychus is. Korábbi publikációk szerint az állatok a karmokat a préda felhasítására vagy a leshelyre való felmászáshoz használhatták. A PLoS ONE folyóiratban most publikált kutatás viszont egy ettől gyökeresen eltérő lehetőséget vetett fel.

A dromaeosauridák közeli rokonságban állnak a madarakkal. A mai ölyveknek és sasoknak is hasonlóan nagy karma van a második lábujján, amelyet szinte horgonyként használnak: körbezárják vele az elkapott prédát, megakadályozva a szökését. A paleontológusok szerint hasonló funkciója lehetett a dromaeosauridák karmának is. A madaraknál a karmok használati lehetőségeit általában a préda mérete határozza meg. Igazából akkor van legjelentősebb szerepe, amikor a zsákmány a ragadozóval nagyjából azonos méretű, és így képes a harcra és a menekülésre. A kisebb termetű prédát rövid idő alatt halálra préselhetik a karmok, míg a nagyobb zsákmányt csak megfogni tudják a menekülés megakadályozása érdekében, és közben élve fogyasztják el őket. Mivel a dromaeosauridáknál nem ismertek a préda elintézésére szolgáló adaptációk, így minden bizonnyal a sasokhoz és az ölyvekhez hasonlóan szintén élve fogyasztották el a karmukkal lefogott táplálékukat.

A ragadozó madarak lábának vizsgálata további bizonyítékokat is szolgáltatott ősi rokonaik funkcionális anatómiájával kapcsolatban. A dromaeosauridák lábujjainak arányai alapján a csoport tagjainak lábai inkább a fogáshoz alkalmazkodtak, mint a futáshoz. A lábközépcsontok (a boka és a lábujjak közötti csontok) szintén inkább az erős felépítést segítették elő, nem pedig a sebességet. Az emberekkel ellentétben a dinoszauruszok és a madarak csak a lábujjaikon jártak. A hosszabb lábközépcsontok gyorsabb futást tesznek lehetővé, azonban a dromaeosauridáknál nagyon rövidek ezek a csontok. Az amerikai kutatók szerint ez arra utal, hogy a Velociraptor és rokonai más stratégiához alkalmazkodtak, mint hogy egyszerűen fussanak a préda után. A modern ragadozó madaraknál a viszonylag rövid lábközépcsontok hozzájárulnak a láb erősségéhez. A dromaeosauridák nagyon rövid lábközépcsontjai arra utalnak, hogy bár nagyon erős lábaik voltak, nem voltak nagyon gyors futók.

A Velociraptor hátsó lábain jól látható a nagyméretű karom

Ökológiai szempontból különösen érdekes, ha összehasonlítjuk a dromaeosauridákat a legközelebbi rokonaikkal, a troodontidákkal. Kezdetben a két csoport tagjai nagyon hasonlóak voltak, de mintegy 60 millió év leforgása alatt teljesen ellentétes irányokba fejlődtek, miközben különböző ökológiai fülkékhez alkalmazkodtak. A dromaeosauridák az erősebb, de lassabb lábaikkal a rejtett leshelyről támadó ragadozó stratégiájára szakosodtak, és viszonylag nagyméretű prédaállatokat tudtak elejteni. Ezzel szemben a troodontidáknál hosszabb lábközépcsontok fejlődtek ki, jelezve a gyorsabb ragadozókat, amelyek többnyire fürge, de kisebb méretű zsákmányra vadásztak.

A két csoport közeli rokonságban áll a madarakkal, és a részletes vizsgálatuk fontos lehet a madarak és a repülés evolúciója szempontjából is. A modern madarak kialakulása során fontos lépés volt a leszállásra alkalmas láb megjelenése. A PLoS ONE-ban megjelent tanulmány szerint a fogó láb a ragadozó életmód miatt alakult ki, és utólagosan vált alkalmassá a leszállásra (ez az úgynevezett exaptáció, amikor egy struktúra eredetileg egy adott célra fejlődik ki, de később alkalmassá válik más feladatok ellátására is).

Deinonychus

Amikor a mai ölyvek belemélyítik karmaikat a zsákmányba, a továbbiakban már nem tudják a lábaikat testük stabilizálására és pozicionálására használni. Ehelyett a szárnyaikkal csapkodva tartják magukat egyensúlyban, miközben a prédát a saját testsúlyukkal szorítják le. Ez a stabilitást szolgáló csapkodás jóval kevesebb energiát emészt fel, mint a repülés. A kiváló megtartású dromaeosaurida fosszíliáknál teljesen kifejlett szárnyak figyelhetők meg, amelyek a legtöbb kutató szerint alkalmatlanok voltak a repülésre, biomechanikai szempontból viszont megfelelőek a csapkodó mozgásra. A csapkodó szárnymozgás összhangban van a láb szokatlan alkalmazkodásaival is. Az amerikai kutatócsoport szerint tehát a csapkodó szárnymozgás a ragadozó dinoszauruszoknál jelenhetett meg annak érdekében, hogy a zsákmányt tartó állat egyensúlyozni tudjon az ágakon. Később azonban a közeli rokon madaraknál a szárnyak alkalmassá váltak a repülésre is.