A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Katonás, de kedves az első kínai űrhajósnő

Vágólapra másolva!
Első alkalommal küld női asztronautát a világűrbe Kína. A 34 éves vadászpilótának ugyanazoknak a feltételeknek kellett megfelelnie, mint a férfi űrhajósoknak.
Vágólapra másolva!

Június közepén három űrhajóssal, köztük egy nővel, Liu Janggal startol a kínai Sencsou-9 űrhajó. Ez az első alkalom, hogy Kína női asztronautát küld a világűrbe. A kiválasztás során a nőknek ugyanazoknak a feltételeknek kellett megfelelniük, mint a férfi űrhajósoknak. Liu Jang 34 éves, házas és gyermeke is van.

A tervek szerint tíz napig tartó úton a személyzet feladata a tavaly szeptember óta pályán lévő Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodul megközelítése, a hozzákapcsolódás, majd az átszállás lesz. A dokkolást kézzel hajtják végre, és az űrhajósok közül csak ketten lépnek a Tienkung-1 fedélzetére, harmadik társuk biztonsági okokból az űrhajóban marad.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!