Bikinis csajok 1912-ből - olimpiai divat a múlt században

Divathóbortnak tűnik egy-egy sportoló furcsa viselete, miközben kemény tizedmásodpercek múlhatnak azon, ha egy futónak sikerül csökkentenie a légellenállást, vagy egy úszó tökéletesíteni tudja a vízfelfekvését. Olimpiai divat a nyakkendős teniszezőnőktől az átlátszó vívósisakokig.

Nincsenek már lifegő gatyák atlétikában

Az atlétikában mára a testhez simuló dresszek kerültek előtérbe, mert a légellenállás csökkentése a cél. Az atlétáknál majdhogynem "egyenes vonalú egyenletes fejlődés" mutatkozik: 1896-ban, az első olimpián, Athénban még viszonylag hosszabb (de nem hosszú) nadrágban álltak neki a versenynek.

Még a négyszeres olimpiai bajnok, az afroamerikai Jesse Owens is viszonylag "lifegő", de már rövidebb nadrágban győzött 1936-ban Berlinben - Hitler náci vezér legnagyobb bánatára, amit a kamerák is megörökítettek.

Ma már az atléták a legsimulékonyabb és legrövidebb viseletben ugranak, futnak. Nem vált átütő divattá Cathy Freeman ausztrál atlétának a 2000-es sydneyi olimpián meghonosított egész alakos ruhája, ami talán az egyetlen törés az egyre áramvonalasabb atlétadivatban. Ma már van olyan egész alakos ruha, amely lyukacsos, és amely százméterenként 0,023 másodperces előnyt biztosít a futónak.

A kézre vagy karra húzott rövidebb-hosszabb (ujjas vagy ujjatlan) kesztyűk, karpántok az izzadás miatt hasznosak, vagy a kar izmainak melegen tartására szolgálnak - elsősorban a déli országokból érkező sportolók használnak ilyeneket a hűvösebb éghajlaton. A védőkesztyű a dobóatléták, különösen a kalapácsvetők számára valóban fontos.

Persze kezdetben nem volt érdemes a légellenállással számolni, hiszen a helyből magasugróknak és a helyből távolugróknak ilyesmi aligha okozhatott gondot az első olimpiákon. Nem kellett légellenállással küzdeniük a kötélhúzóknak sem. Ők hosszabb nadrágba öltöztek.

A gyorsaság, a rugalmasság javítása, a súrlódás csökkentése vagy éppen növelése miatt a cipő az egyik legfontosabb ruházati elem, amelyik hihetetlen fejlődésen ment keresztül az elmúlt több mint száz évben. Ugyanakkor atlétikában korlátozások vonatkoznak a cipőkre: nem szabad például olyan használni, ami tisztességtelen előnyhöz juttatja a sportolót.

Lazább nadrág bokszolóknál, átlátszó sisak vívóknál

Miközben az atlétákat az egyre szorosabb ruhák tartják össze, addig a bokszolók ma sokkal lengébben öltöznek - ha például a nadrágjukra nézünk -, mint 1956-ban. Egy akkori szovjet versenyző igencsak szoros ruházatban küzdött a ringben, s bár a magyar Papp Lacit láthattuk ekkortájt kevésbé szoros nadrágban is, a háromszoros olimpiai bajnok többnyire szintén szűkebb öltözetben bokszolt.

A biztonság fokozása a másik fontos szempont, ami miatt jelentősen módosult az ökölvívók felszerelése: a fejvédő viszonylag későn vált előírássá, sokáig a bokszolók enélkül küzdöttek egymással.

Nemcsak a bokszolók védik ma már a fejüket a sérülések ellen. A vívóknál ez teljesen természetes lehet mindenkinek. Pedig 1896-os és 1900-as felvételek arról tanúskodnak, hogy - bár a védősisakot már a XVIII. században feltalálták Franciaországban - az első két olimpián még fejvédő nélkül "váltottak pengét" a versenyzők. Az 1900-as képen, amely a párizsi olimpián készült, az olasz válogatott egyik tagja, Italo Santelli tűnik fel sisak nélkül (róla lásd keretes írásunkat).

A magyarok mestere

Italo Santelliről érdemes megemlékeznünk, mert a sokáig verhetetlen magyar kardvívás későbbi megalapozója lett. Santelli Párizsban, versenyzőként az új kardvívó technika első képviselője volt, azután ezt a módszert nálunk is meghonosította. Munkájának köszönhető, hogy évtizedeken keresztül a magyar kardvívás szinte minden aranyérmet begyűjtött az olimpiákon - 1908 és 1964 között minden olimpián legalább egy kard aranyat szereztünk, majd 1988-92-ben is így történt.

Italo Santelli (balra) az 1900-ban rendezett párizsi olimpián

Aztán következett egy hosszú szünet, de 2012-ben Londonban Szilágyi Áron újra magyar aranyat szerzett a kardozók között. Ezzel méltó utódja lett Fuchs Jenőnek, aki ugyanitt, Londonban 1908-ban nyert egyéni és csapataranyat. A feljegyzések szerint a magyar kardozó 104 éve a különös talajt is jól kihasználta: az 1908-as versenyt ugyanis a brit fővárosban salakon rendezték.

A vívók védőruhája is sokat fejlődött időközben. Egy súlyos, az 1982-es világbajnokságon bekövetkezett baleset után kevlar is került beléjük. A plasztron a vívók "kabátja", de a tőrözők és a kardozók egy fémszálakkal átszőtt mellényt, lamét is viselnek, a találatok jelzésére. A fejvédőről pedig egy "szakáll lóg le", ami a nyakat védi. A fejvédők ma már átlátszóbbak, mint régebben, elsősorban a vívás "tévébarát" átalakítása nyomán.

Londonban mindig magyar kardozó győz: Szilágyi Áron (jobbra) tévébarát fejvédője

Változó tornadresszek

Ahogyan a torna egyre akrobatikusabb lett, egyre jobban kellett vigyázni arra, hogy a túlzottan bő, lifegő ruhákat felváltsák az úszáshoz és az atlétikához hasonló testhez álló tornadresszek. Pedig 1928-ban még elég esetlen ruhákban léptek pályára a holland nőigimnasztika-csapat tagjai. A pályára lépés nem tévedés: a tornaversenyeket az első jó néhány olimpián még szabadtéren rendezték meg.

Ehhez képest a román csodatornász, Nadia Comaneci - akiről vitatott, hogy Kemenes Annaként született-e valójában - történelmi teljesítménye (az első 10.0 pontos gyakorlat fűződik a nevéhez, amit még ötször megismételt) már testhez simuló ruhában versenyzett, és persze egy zárt tornacsarnokban. Más kérdés, hogy az 1976-os montreali olimpián a kijelző alkalmatlan volt a 10-es pontszám bemutatására, hiszen korábban még sosem fordult elő olyan magas pontszám, hogy két számjegyre is szükség legyen a tizedespont előtt. Ezért eredményét először 1.00-ként írták ki.

A férfiak tornadresszében azonban nincs ekkora változás. Az első olimpiai bajnok tornász, Carl Schuhmann kissé lazább öltözete talán nem is különbözik annyira a mai férfi sportolókétól. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy a férfi torna már a kezdet kezdetén igen nehéz elemekből állt, amelyeket mondjuk zsakettban vagy frakkban nehéz lett volna bemutatni.

Carl Schuhmann, a torna első olimpiai bajnoka 1896-ban, Athénban

Hullámzó divat az úszásban

Ami az úszókat illeti, a közegellenállás csökkentése itt is mindig fontos cél volt, így az úszódresszek hullámzó divatját figyelhetjük meg egy bő évszázad során. Néhány éve visszajöttek a szinte az egész alakot beborító szuperdresszek vagy cáparuhák, amelyeket azonban végül betiltottak, mert olyan összetételük volt, ami már nagyon komolyan befolyásolta (javította) az eredményeket, márpedig az úszás nem technikai sportág. A szuperdressz nemcsak a közegellenállást, hanem többek között az úszók vízfelfekvését is javította, ezért korlátozták mára a felvehető dresszek méretét - a férfiaknál például nem léphet túl egy bizonyos hosszúságot az úszónadrág.

Ugyanakkor ma már hagyományos anyagokból, textilből is gyártanak szuperruhákat, amelyeknek sem a mérete, sem az anyaga nem sérti a szabályokat, mégis jelentős segítséget nyújtottak az úszóknak a 2012-es londoni olimpián. A brit csapat egy angol bulvárlap szerint akár 2 százalékkal is jobb teljesítményre lehetett képes az új ruhájában. Kérdés, hogy ezekkel a divatcikkekkel mit kezd majd a nemzetközi úszószövetség, illetve az olimpiai bizottság.

Bikini 1912-ben?

Egészen érdekes volt az 1912-es brit női úszócsapat ruhája. Éles szemmel megfigyelve a képet, a selyemszerű külső alatt már a későbbi bikinik alsó részének vonalvezetését is felfedezték a versenyzők ruházatán. A brit csapat 1912-es viselete azért is érdekes, mert a bikinit elvileg csak 1946-ban találták fel Franciaországban. Persze jobban utánanézve a dolgoknak, már a negyvenes évek amerikai filmsztárjai is hordtak hasonló kétrészes fürdőruhákat, az ókorban pedig a rómaiak - feltehetően a római kori örömlányok - is hasonló ruházatot öltöttek, gyakorlatilag a mai bikinire emlékeztető öltözetben kellették magukat.

"Bikinik" egy i. sz. 4. századi római villa (Casale, Szicília) mozaikján

Carl Jantzen 1913-ban már tényleg kétrészes női úszóruhát tervezett, éppen azon felbuzdulva, hogy az olimpiákon már a nők is úszhattak ekkoriban. Az egyrészes női úszóruhák pár évvel korábban még botrányt keltettek (addig ugyanis a nők pantallókat, nadrágokat vettek magukra úszáshoz). Egyrészes fürdőruhája miatt 1907-ben le is tartóztatták Annette Kellerman ausztrál úszónőt. Igaz, őt nem olimpián, hanem a bostoni strandon kapták el.

A lovaglók a legelegánsabbak

A lovaglók és öttusázók lovaglás közben kevesebbet árulnak el magukról. Kezdetben a katonák nem hivatalos egyenruhában lovagoltak az olimpiákon. Közben, az ötvenes évektől fogva kialakult az egységes civil lovaglóöltözet.

Ma már a lovaglók általában zakót, frakkot, cilindert hordanak a nemzetközi versenyeken. Viszont van, aki a komoly összegekbe kerülő, biztonsági megoldásokkal ellátott kobakot viseli a fején. Ezt többnyire fehér lovaglónadrág, kesztyű, fekete lovaglócsizma és sarkantyú egészíti ki. A katonák, rendőrök a nemzetközi lovasversenyeken ma már a civil lovasokkal megegyező öltözéket vagy az egyenruhájukat egyaránt viselhetik.

A teniszezőknél szintén rendkívül látványos a változás. Bár ma is viszonylag elegáns a ruházatuk, fennmaradt kép olyan teniszezőnőről, aki a múlt század elején nyakkendőben pózolt. (A képeken feltűnnek korabeli dán tornásznők és íjászok is, érdemes végigböngészni a felvételeket.) Viszont többnyire hosszú nadrágban játszottak a férfiak, és hosszú ruhát, kalapot-sapkát viseltek a nők. Ma már a gyorsaság és az időnkénti akrobatikus mozdulatok megkövetelik az egyszerűbb ruházatot.

Az 1924-es francia fociválogatott az olimpián

Fociban is testhez állóbb ma már a viselet, a hosszú, bő gatyák kora lejárt, a mezőnyjátékosok nem galléros mezben játszanak (mint például a franciák 1920-ban), és ma már a kapusok sem hordanak sapkát, ahogy például még az 1936-os olimpián tették.