Félmillió embert vesztett 1812-ben Napóleon

A 200 évvel ezelőtti borogyinói csata a napóleoni háborúk egyik legvéresebb ütközete volt. A küzdelem után Napóleon elfoglalta Moszkvát, de az orosz cár válaszra sem méltatta békeajánlatát, mert tudta: Kutuzov seregének rendezett borogyinói visszavonulása többet ért, mint Napóleon rendezetlen, rablóhadjárattá fajult vállalkozása. 

Napóleon "olyan lángész volt, aki képtelen meglátni, hol húzódnak a lehetőségei" - kortársa és beosztottja, Molé gróf ítélte meg így a császárt. Az 1812-es Oroszország elleni támadáshoz ugyanis akkora hadseregre volt szüksége Napóleonnak, hogy az adott technikai körülmények eleve kudarcra ítélték a vállalkozást - olvasható a Georges Duby szerkesztette Franciaország történetében. (A hadjárat diplomáciai, gazdasági és katonai előzményeiről sorozatunk első részében írtunk.)

Az oroszországi kudarc fő oka a rossz időzítés volt Dubyék szerint. Túl későn, június végén támadott Napóleon, ráadásul sokáig elhúzódott az oroszok üldözése a saját területükön. Persze amíg Moszkváig eljutott, még több hibát követett el: nem vette például figyelembe, hogy az oroszok már felkészültek a támadásra. Owen Connelly, a French Revolution című könyvében írja, hogy Sándor cár északon és délen biztosította magát Svédországgal és Törökországgal szemben, így 80 ezer embert tudott kivonni e hadszínterekről. Ám az oroszok így is csak legfeljebb 420 ezer ember tudtak összeszedni Napóleon ellen.

Napóleonnak sikerült a hatszázezres sereg felállítása

Mindeközben Napóleon szinte sosem látott méretű sereget állított fel: 611 ezer embert verbuvált össze. Ám köztük 200 ezer német, 90 ezer lengyel, illetve litván és sok tízezer olasz volt. A 300 ezer franciaországi katonából is csak 200 ezer volt francia nemzetiségű. A 611 ezres seregből Connelly szerint 130 ezer tartalékban volt vagy kiszolgáló szerepet töltött be. Gerald Suster hadtörténész 435 ezer bevethető katonáról és 165 ezres tartalékról ír.

A franciák 1812 júniusában átkeltek a Nyeman folyón, de innentől kezdve semmi sem alakult úgy, ahogyan Napóleon tervezte. Az oroszok folyamatosan hátráltak, a felperzselt föld taktikáját alkalmazva vonultak visszafelé. A hadjárat kezdetén Napóleon erői a cár csapatait 3:1 arányban múlták felül, hiszen Connelly szerint Napóleonnak 611 ezer embere volt, a cárnak pedig 210 ezer. Napóleon taktikája nem volt túl bonyolult: a lehető legközelebb akart kerülni az ellenséghez, és szétverni azt. Ha az első napokban sikerül az orosz hadvezér, Barclay de Tolly 120 ezer emberét vagy Bagratyion 50 ezres csapatát elkapniuk, a franciák biztos győzelmet arattak volna, véli Connelly.

Vaszilij Vasziljevics Verescsagin: Napóleon Borogyinó közelében

Ravasz oroszok

Ám az oroszok ennél sokkal élelmesebbek voltak. Kerülték az összeütközést, és egyre beljebb csalogatták a franciákat. Sikerült kicsúszniuk Napóleon "ölelő karjaiból", és előbb Barclay és Bagratyion egyesült Szmolenszknél, majd összevonták a többi erőt is az oroszok. Mindezért Napóleon saját testvérének, Jérome-nak az ügyetlenségét okolta, és visszaküldte öccsét Vesztfáliába (ahol Jérome már nem sokáig örülhetett a királyi címnek).

A franciák ereje közben egyre fogyott: utánpótlási vonalaik elnyúltak, a csapatok morálja egyre rosszabb lett, megnőtt a szökések száma, betegségek pusztítottak, miközben egyre kevesebb élelem állt rendelkezésre. Kovnóban, Vilnában és hat másik városban maradtak francia katonák, de Lengyelországot is ellenőrizniük kellett a támadóknak - így tovább fogyott a bevethető hadsereg.

Borogyino előtt

Mire Szmolenszknél Napóleon augusztus 17-én egyesítette seregeit, már 500 mérföldre járt bent Oroszországban. Ekkor már csak 156 ezer bevethető embere volt. (Mások 170 ezerre becsülik hadait.) Az állományt azonban tovább apasztotta az első nagyobb ütközet Szmolenszknél Bagratyionnal és Barclay-val, akik gyorsan visszavonultak.

A visszavonuló vezéreket augusztus közepén Kutuzov váltotta fel az orosz sereg élén. Ezután egy ideig folytatódott még a visszavonulásuk, de szeptember elején változtattak addigi taktikájukon az oroszok. Így került sor a borogyinói csatára. Ekkorra Kutuzov erői már azonos nagyságrendűek voltak Napóleonéval. (Egyesek szerint az irreguláris csapatok révén akár még többen is lehettek.) A franciáknak ugyanis csupán 130 ezer bevethető emberük volt, az oroszok létszámát pedig 120-160 ezer közöttire becsülik a különböző források.

Kutuzov célja a franciák kivéreztetése volt, bár Connelly szerint bizalmas körben megvallotta: nem bízik abban, hogy megveri Napóleont. 1812. szeptember 7-én Napóleon vonalba felsorakozva látta meg az oroszokat a Borogyino környéki dombokon. Hat kilométer hosszan álltak fel Kutuzov csapatai. Északon egy hevenyészett erődítménnyel, földsánccal megtámogatva állásaikat.

Anton Pavlovics Sepeljuk: Kutuzov a borogyinói csatában

Kezdődik a csata

Napóleon ekkor hibát követett el: nem eszelt ki semmiféle különösebb fondorlatot, egyszerűen frontális támadást indított Borogyinónál. A lengyel Poniatowski herceget indította meg az oroszok déli szárnya ellen, és Murat-t bízta meg az akció támogatásával.

Borogyino és a hevenyészett orosz erődítmény ellen Eugene de Beauharnais, Napóleon fogadott fia és Grouchy marsall indította meg a francia támadást. Ney és Davout (Junot háttértámogatásával) a közép ellen vonult. Napóleon hatszáz ágyút irányított az ellenségre.

Poniatowski nem ért célt, de Eugene sokszori roham után - miután többször gazdát cserélt a földsánc - végleg bevette az orosz védelmi állást. A csata végén a francia centrum végül teret nyert. Az oroszok vonala azonban nem tört meg, nem szakadt szét, nem kerítették be őket, mindössze egy kilométerrel hátrébb, egy kicsivel szűkebb vonalon álltak a dombokon Kutuzov csapatai.

Ki nyerte a csatát?

Napóleon a csata vége felé tanácskozásra hívta össze a marsalljait, ami szokatlan lépés volt tőle. Végül nem vetették be a császári gárdát, inkább a tüzérséget összpontosították az orosz vonalakra. Estére azonban Kutuzov visszavonta erőit. Ma már tudjuk, ha Napóleon győztesnek is tekintette magát közvetlenül az ütközet után, a győzelem pürrhoszi volt: az egész háborút ugyanis elvesztette.

Louis Lejeune: A borogyinói csata

A veszteség Connelly szerint a francia oldalon 30, az oroszon 45 ezer ember volt, a sebesülteket és halottakat is beszámítva. Gerald Suster 28 és 40 ezerre teszi a két oldal veszteségeit. Csak a franciáknál tíz tábornok esett el, de 39 további súlyosan megsebesült.

Kutuzov azonban szintén valamiféle győzelmet vindikálhatott magának: Napóleon támadóerejét egynegyedével csökkentette, miközben az orosz hadvezérnek még hatalmas tartalékai voltak a hátországban. Ráadásul az oroszok könnyen ellátták magukat, a franciák nem, bár az utóbbiaknak is maradt némi tartalékuk - írja Connelly.

Sír a cár

Kutuzov beteg volt és öreg, még lóra se tudott szállni, de Borogyino után felülbírálta tábornokait, és hagyta, hogy Moszkva csata nélkül hulljon Napóleon ölébe. Így Kutuzov megőrizte a seregét, amelyet a következő hetekben még fel is frissített. A cár állítólag sírt, amikor Moszkva, a régi főváros elesett, de Kutuzovot hagyta meg főparancsnokként.

Napóleonnak már százezer embere sem volt, amikor szeptember 14-én benyomult Moszkvába. Ekkor tűz ütött ki - ismeretlen okból -, és öt napig égett az oroszok által nagyrészt kiürített város.

A borogyinói csatatéren részlet Bozserjanov: A Nagy Honvédő Háború sorozatából

Szeptember 20-án Napóleon békeajánlatot írt a cárnak. Sándor azonban nem válaszolt, Napóleon ekkor újabb értékes heteket vesztett a válaszra várva. A modern Oroszország felemelkedéséről szóló könyvében Sergei Pushkarev hangsúlyozza: Napóleon azt hitte, hogy elfoglalva Moszkvát, megnyerte a háborút. Miután minden tartalékot felemésztett a tűz és folyamatosak voltak a rablások, fosztogatások, a franciák kénytelen voltak a környéken rablóhadjáratokat indítani.

Nem a hideg győzte le a franciákat

Napóleon csak október 17-én adta ki a parancsot Moszkva elhagyására. (Más források szerint a kivonulás október 19-én kezdődött.) Ekkor végre rájött Napóleon, hogy csapdába esett. Pushkarev szerint ekkor ismerte el tulajdonképpen a vereséget a franciák császára.

Tévedés lenne, ha azt hinnénk, hogy a hideg győzte le a franciákat. (Ez a téves hiedelem nem mástól, mint Napóleontól származott, aki 29. Hadijelentésében, az oroszországi hadjárat teljes kudarca után próbálta a felelősséget elhárítani.) A szeptember ugyanis még meleg volt: Pushkarev szerint az ősz 1812-ben Oroszországban melegebb volt, mint Franciaországban. Éppen ez lett a bajuk a franciáknak: a jó időt elvesztegették Moszkvában, majd esőben, hóban, latyakban, később hóban és jeges utakon kellett volna visszavonulniuk, miközben nem rendeltek például speciális patkókat a jeges utakra...

A Moszkvából október 17-étől kivonuló franciákat a Nara folyónál már október 18-án megtámadták az oroszok. Murat is alig tudott kimenekülni az orosz gyűrűből. Az oroszok október 19-én megakadályozták, hogy a franciák Kaluga felé térjenek vissza, amerre még nem pusztították végig az út menti élelemforrásokat. Az ekkor zajló, Tarutyino és Malojaroszlavec környéki csaták kapcsán Pushkarev hangsúlyozza: itt sem a tél győzte le a franciákat, hiszen októberben még nem volt rossz az időjárás. De még a Szmolenszkig tartó visszavonulás idején sem csapott le a tél a támadókra.

Beüt a tél

És aztán tényleg beütött a rossz idő: november 4-én esett le az első hó. A franciák mozgását lelassította a jeges altalaj. Connelly szerint ezután értek a Berezina folyóhoz a franciák. Itt is több tízezer embert vesztettek (bár Napóleon egyik utolsó zseniális húzásával megmentette csapatai egy részét). Ráadásul, akik lekéstek az átkelésről (körülbelül harmincezren), azok orosz fogságba estek.

A borogyinói csata emlékműve

A Berezinánál is azért történt tragédia, mert nem fagyott be a folyó még novemberben sem - véli Pushkarev. Így nem tudtak rajta könnyen áthaladni a menekülő franciák. Napóleon ekkor még mindig harcra késznek tartotta a csapatait Connelly szerint (számukat ő egyébként Berezina után is még százezerre tette).

Ám mindez irreális volt politikailag, hiszen Párizsban már szervezkedtek ellene (Malet tábornok halottnak nyilvánította Bonapartét, és megpróbálta megbuktatni a kormányt). Napóleonnak az európai szárazföldi hatalmakat is sakkban kellett tartania, hogy ne lázadjanak fel ellene, ezért hagyta magára végül a tél beálltával oroszországi csapatait.

Tragikus francia mérleg

Alan Schom a Bonaparte Napóleon című könyvében így fogalmaz a hadjáratot összegezve: "hatszáztizenkétezer francia és szövetséges frontharcosból négyszázezer meghalt és százezer orosz hadifogságba került. Hivatalos jelentések szerint, az oroszok a Grande Armée 243 612 katonáját égették vagy temették el. 1813 első napján az orosz hadsereg, amely még mindig üldözte a franciákat, átkelt a Nyeman folyón, s a Rajna felé vette az irányt".

Napóleon ezután még 1814-ig háborúzott ellenfeleivel, de ezzel csak Európa szenvedéseit hosszabbította meg: az orosz csapatok élén végül Sándor cár vonult be Franciaországba 1814-ben. Kutuzov, a borogyinói győztes ekkor már halott volt: 1813-ban, Poroszországban hunyt el.