Haynau megalázta a magyar főtiszteket

Az aradi vértanúkról, az oroszok szerepéről és az osztrákok ígéreteiről kérdeztük a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, Csorba Lászlót. Szerinte az oroszok késlekedtek a szabadságharc végén ejtett foglyaik átadásával, így a közben felerősödő nemzetközi tiltakozás sokak életét mentette meg. Ausztria viszont nem volt hálás a cárnak, 1853-ban, a krími háborúban nem állt az oroszok mellé.

- Hány aradi vértanúról tudunk ma? Többen is lehetnek, mint tizenhárom? Kiket szoktak még a mártírok közé sorolni?

- A hagyomány elsősorban a honvéd hadsereg 13 főtisztjét tartja számon, nyilván elsősorban azért, mert közel ugyanott és egy időben ölték meg őket - majd közös emlékezetüket fölerősítette a baljós szám sajátos "nyomatéka" is. A precíz történeti kutatás azonban azokat is aradi vértanúknak nevezi, akiket szintén itt végeztek ki, csak nem ugyanazon a napon. Így Ormai Norbert ezredest korábban, Kazinczy Lajos ezredest (a nyelvújító jeles irodalmár, Kazinczy Ferenc fiát) néhány nappal később, Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét pedig pár hónappal később ölték meg. De tágabb értelemben aradi vértanúnak tekintjük Lenkey Jánost is, a Galíciából egykor hazaszökött huszárok később tábornoki rangra emelkedő vezetőjét, aki a várbörtönben sajnos megőrült, és szomorú szenvedéseitől mintegy megváltotta a halál.

Nem aradi vértanú, de a szabadságharc október 6-ához kötődő mártírja Batthyány Lajos gróf miniszterelnök, mivel Julius Jakob von Haynau báró császári fővezér olyan fontosnak tartotta a második bécsi forradalom napjának, október 6-ának a meggyalázását, hogy erre időzíttette az ő pesti kivégzését is.

- Mennyire volt szokásos, hogy így végezzenek ki tábornokokat? Haynau tényleg rémtettnek minősíthető dolgokat követett el, nemzetközi összehasonlításban is?

- A kor büntetés-végrehajtási gyakorlatában a társadalmi rangnak még komoly szerepe volt. Az "úr" fogságban is "úr" volt, már csak azért is, mert a foglyokat a legtöbbször nem az államkincstár, hanem a családjuk élelmezte, tág teret nyitva az őrszemélyzet korrumpálásának. Ezért Haynau kegyetlenségében külön motívumnak tekinthetjük, hogy a halál adott módját az elkövetett "bűn" vélt súlyához igazította. Ezért kapott mintegy "kegyelemből" csupán "port és ólmot" (magyarán: agyonlőtték őket) az a négy főtiszt, aki nem állt harcoló alakulat élén, vagy az osztrákok előtt tette le a fegyvert. És ugyanígy a magyar katona "urak" szándékos megalázásaként ítélte Haynau a többi kilencet a kivégzés azon nemére, a felakasztásra, ami a társadalom legalján élőknek, a legsötétebb köztörvényes bűnözőknek járt. Maga az eljárás nem volt különleges: a büntetési és kivégzési nemek hasonlóak voltak akkoriban más országokban is, különösen tőlünk keletre, a cári Oroszországban. Az eljárás az elkövetett "bűnhöz" képest volt különösen méltánytalan és embertelen.

- Tényleg számított, hogy a magyarok, illetve Görgey az oroszoknak adták meg magukat, így kevesebb lett az áldozat, mert az oroszok lassan adták át a foglyokat az osztrákoknak?

- Igen, számított, sőt, kijelenthetjük: az október 6-i vérengzés keltette nemzetközi felháborodás következtében változtatták át a sok száz halálos ítéletet a sáncfogság különféle nemeire. Mivel pedig az oroszok késlekedése folytán sok magyar katonát csak ezután adtak át osztrák kézbe, így ennek révén valóban megmenekültek a haláltól.

- Haynaut Pest díszpolgárává választották, de Londonban megkergették, amikor felismerték. Mennyire volt népszerű ez az osztrák tábornok külföldön? Ő maga mintha meglepődött volna később, hogy még mindig nem szeretik Magyarországon.

- Nemhogy népszerű nem volt, de Európa-szerte általános közutálatnak örvendett. Amikor nyugdíjazása után utazni indult, számos inzultus érte emiatt. Így valóban, a londoni Barclay and Perkins sörgyár munkásai is - hangot adva a széles közvéleménynek - hóhérnak tekintették, és alaposan elpáholták. Brüsszelben pedig az ellene tüntetők vérrel locsolták a szálloda lépcsőjét, ahol megszállt. Idehaza persze bonyolultabb volt a helyzet, hiszen az önkényuralom idején nem lehetett nyíltan tiltakozni ellene. Ő azonban tényleg Magyarország megmentőjének hitte magát, és úgy vélte, akár magyar birtokos is lehet, és befogadja majd választott "hazája". Nem így történt - akit érdekelnek a részletek, elolvashatja Jókai Mór Az új földesúr című nagyszerű regényében.

- Végül az osztrákok a krími háborúban nem álltak az oroszok mellé 1853-56-ban. Mennyire volt méltó vagy méltatlan Ausztria viselkedése a szabadságharc után? Nem az történt, hogy Bécs mindenkit cserbenhagyott? A nemzetiségek semmilyen igényét nem teljesítették, szövetségesüket elárulták.

- A politikában elsősorban az érdek parancsol, nem a méltányosság vagy a hála. A bécsi udvar irányítói természetesen becsapták a nemzetiségeket, hiszen ha a magyar önállósulási törekvéseket az összbirodalomra nézve veszélyesnek tartották, akkor ugyanilyennek kellett ítélniük a többi népek és nemzetek hasonló mozgalmait is. A kérdés tehát elsősorban nem az, hogy Ausztria miért ígérgetett mindenfélét, amikor tudta, hogy nem fogja betartani, hanem az, hogy a testvérnépek miért "dőltek be" a bécsi cseleknek, és miért nem a forradalmi Magyarországgal való megegyezésben keresték a megoldást saját problémáikra.

Ami pedig Oroszországot illeti, Bécs igazi kutyaszorítóba került 1853-ban: ha a krími háborúban Szentpétervár mellé áll, akkor francia-angol jóváhagyással és segítséggel támadhatott volna ellene Észak-Itáliában az olasz egyesítést vezető Torino (Szárd-Piemonti Királyság), szoros szövetségben a "még egyszer azt üzenő" Kossuth-emigrációval. Megint előállt volna az 1848 tavaszáról ismerős helyzet: ha egy időben tör ki a forradalom Milánóban és Pesten, akkor Bécsnek "kaput". Ezért volt tehát "álnok" Ausztria, vagyis csupán jól felfogott önérdekét követte - még ha mindez persze erkölcsi értelemben nem is mentség a viselkedésére, hanem csupán magyarázat.

A cár viszont teljes joggal cserbenhagyásként értékelte Ferenc József hezitálását, és 1860 őszén vissza is adta a kölcsönt. A fiatal osztrák uralkodó hiába vetett véget az önkényuralomnak és adta ki a magyarok lecsendesítésére az Októberi diplomát, a cári jóváhagyás híján nem indíthatott revans-háborút Lombardia visszafoglalására.