Vágólapra másolva!
A keddi sikertelen próbálkozás után vasárnap délután Felix Baumgartner ismét kísérletet tesz a rekordokat megdöntő ugrásra.
Vágólapra másolva!

17.35

Felszállt a ballon, a rekordugrás élőben itt követhető.

17.30

Megkezdődött az élő közvetítés, Baumgartner már a kapszulában, mindenki a startra vár.

17.20

Az időjárás jelenleg kedvezően alakul, ezért elképzelhető, hogy nem várják meg az előre kitűzött időpontot, hanem azonnal elindítják a ballont, ahogy végeztek a feltöltéssel.

16.55

Több kommentelő felvetette, hogy mi értelme az ugrásnak. A cél nemcsak a rekord megdöntése, hanem nagy tudományos jelentősége is van. Az eredmények segítséget nyújthatnak újfajta életmentő módszerek kidolgozásához pilóták, űrhajósok vagy űrturisták számára, valamint fontos információk nyerhetők az emberi szervezetről, hogy miként reagál a hangsebesség átlépésére.

16.46

Megkezdték a ballon feltöltését héliummal, a startra várhatóan magyar idő szerint 17.30 és 18.00 között kerül sor.

15.43

Baumgartner már a kapszulában ül, és oxigént lélegeztetnek vele, hogy minél kevesebb legyen a vérében az oldott nitrogén. Ez azért fontos, mert az ugrási magasságban olyan alacsony a nyomás, hogy Baumgartner vérében az oldott gázok (főleg a nitrogén) buborékokat képeznének, mint a búvárok körében ismert keszonbetegségnél.

15.00

Lassan befejezik Felix felkészítését, és nekiláttak a ballon előkészítésének.

14.00

A korábbiakhoz hasonlóan most is a kívánatosnál erősebb a szél a felszínhez közeli 200 méteres zónában, ezért magyar idő szerint legkorábban délután 4-kor indíthatják a ballont. Baumgartner már beöltözve várja a startot.

Korábbi információk

A többnapos rossz idő után vasárnap végre alkalmas lehet az időjárás arra, hogy a Red Bull Stratos osztrák pilótája egy hatalmas héliumballonnal felemelkedjen 36 kilométer magasra, és levesse magát a sztratoszféra pereméről. Az előrejelzések szerint az új-mexikói Roswellben a földfelszín közelében szélcsend lesz, így napkelte után, körülbelül fél 7-től 11-ig (közép-európai idő szerint 14.30 és 19.00 között) sor kerülhet a felszállásra, és 3 órával később a világrekorder szabadesésre.

Forrás: Jörg Mitter/Red Bull Content Pool
A pilóta egy héliumballonra erősített kapszulában utazik a sztratoszféráig

Kedden Baumgartner már az őt szállító kapszulában ült, amikor az utolsó pillanatban lefújták a startot, mert egy heves széllökés megcibálta a körülbelül 100 méter magas ballont. A mindössze 0,02 milliméter vastag anyagból készült ballon nagyon érzékeny a légmozgásokra, és ha egy hevesebb széllökés felszállás közben megdönti, akkor a kapszula könnyen a kifutópályának csapódhat, ezt pedig nem merték megkockáztatni.

Forrás: balazsgardi.com/Red Bull Content Pool
Október 9-én a ballont már majdnem teljesen felfújták, amikor egy heves széllökés rádöntötte a kifutópályára

A tervek szerint Baumgartner 36 576 méteres magasságból fog kiugrani a kapszulából egy nyomás- és hőálló szkafanderben. Nemcsak a magasságrekordot döntheti meg, de ő lehet az első, aki szabadesésben átlépi a hangsebességet (ez hőmérséklettől függ, de ahol ő ugrani fog, ott nagyjából 1100 kilométer/óra). Továbbá ez lesz a leghosszabb szabadesés (körülbelül 5 perc 35 másodperc) és a legmagasabb emberes ballonos repülés is.

Felix Baumgartner utolsó videoüzenete megtekinthető a Facebook-oldalán, a Red Bull Stratos programról szóló összes cikkünk pedig elérhető itt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!