Tíz kilométer, és az emberi civilizáció megsemmisül

Fantáziarajz arról, ahogy egy kisbolygó csapódik a Földbe

A napokban újabb két kozmikus test száguldott el a Föld mellett. A becsapódást, mint az esetek többségében, ezúttal is megúsztuk. A veszély nagyságát viszont érdemes mérlegelni, de más új fejlemények is vannak „kisbolygóügyben”.

A közelmúlt két esete annyiban hasonlított egymáshoz, hogy mindkét égitestet csak napokkal a földközelség előtt fedezték fel a csillagászok. Ijesztően hangzik. Igaz, ha hónapokkal vagy néhány évvel hamarabb fedezik fel a veszélyes közelségbe érkező kisbolygókat, a technika mai fejlettségi szintjén akkor sem tudtunk volna semmit tenni ellenük. Még akkor sem, ha pontosan a Föld felé tartottak volna, erről azonban most szó sem volt, az egyik a Hold távolságára, a másik közelebb jött, de a távolsága még így is több tízezer kilométer volt, vagyis a Föld átmérőjének többszöröse.

A tavalyi év mozgalmas volt az úgynevezett földközeli kisbolygók kutatásának területén, az egyik el is találta a Földet. Úgy tűnik, mintha a veszélyes testek egyre szaporodnának, hiszen tavaly már a tízezredik földközeli kisbolygó felfedezéséről adtunk hírt. Valójában csak egyre többet sikerül felfedezni a közelünkben elszáguldó égitestek közül, ami az ilyen potenciálisan veszélyes égitestek szervezett és célzott keresésének tudható be. A közelmúlt esetei bizonyítják, hogy ennek ellenére még az apróbb testek jó része ismeretlen, így érkezésük váratlan. Jó hír viszont, hogy az egy kilométernél nagyobb testek több mint 90%-ának már ismerjük a pályáját.

A március 6-án a Föld közelében elrepült, 8 méter átmérőjű kisbolygó pályája. Az égitest jóval közelebb jött a Földhöz, mint a Hold közepes távolsága (a fehér kör a Hold pályája, a kék vonal a kisbolygó útja, a számok a helyét mutatják világidőben) Forrás: NASA/JPL-Caltech

A felfedezett veszélyes égitestek száma mindenesetre attól is függ, milyen közelséget tekintünk veszélyesnek. Nos, a kutatók meglehetősen tágan húzták meg ezt a határt (0,3 csillagászati egység, azaz mintegy 50 millió kilométer!), arról tehát szó sincs, hogy ez a tízezer égitest folyamatos veszélyt jelentene a Földre. A tízezer között egyetlen olyan sincs, amelyik belátható időn belül (nem kozmikus, hanem emberi értelemben, tehát egy-két évtizeden belül) nagy valószínűséggel eltalálná a Földet. A szisztematikus keresés célja elsősorban éppen az, hogy a környezetünkben kóborló égitestek minél nagyobb hányadára tehessünk ilyen megnyugtató kijelentést.

Az előző napi (március 5.) látogató nagyobb volt (30 méter), de biztonságos távolságban, a Hold pályáján kívül repült el mellettünk Forrás: NASA/JPL-Caltech

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mostani két égitest az apróbbak közé tartozott, méretük alig múlta felül a tavalyi cseljabinszki meteorét. Kétségtelen, hogy a cseljabinszki meteorit olyan súlyos károkat okozott az emberi javakban, mint korábban még egyetlen kozmikus becsapódás sem. Anélkül, hogy a kár nagyságát lebecsülnénk, gondoljunk arra, mennyivel súlyosabb pusztítást okoznak a földi eredetű természeti katasztrófák, főként a földrengések és a trópusi viharok. Ráadásul utóbbiak rendszeresen pusztítanak, míg a kozmikus testek sok évszázad alatt összesen nem okoztak annyi kárt, mint az egyetlen cseljabinszki betolakodó. A különböző méretű testek becsapódásának várható gyakoriságát, illetve a becsült károkozást az ESA honlapján található első, összefoglaló prezentáció alapján a mellékelt táblázatban tüntetjük fel.

Forrás: Origo

Fenyegetettségünk tehát csekély, de a veszély mégis reális. A nemzetközi összefogás egyre szervezettebbé válik. Az ENSZ védnöksége alatt éppen idén januárban, illetve februárban alakult meg két, ezzel foglalkozó testület. A januárban Bostonban létrehozott nemzetközi kisbolygóriasztó hálózat (IAWN) célja az, hogy erősítse az információcserét azon intézmények – elsősorban csillagvizsgálók és űrügynökségek – között, amelyek az elmúlt évtizedben már érdemben foglalkoztak a földközeli égitestek keresésével. Az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti űrirányítási központjában (ESOC) februárban megalakult másik szervezet célja ugyancsak az információcsere, de a távolabbi jövőbe mutató kérdésben. A távolabbi jövőben a közvetlen veszély elhárításához tanácsokat adó testület (SMPAG) célja egy veszélyes égitest eltérítéséhez vagy szétrobbantásához űrküldetés tervezése, egyelőre azonban még csak ez a szervezet is az információcsere erősítésénél tart.

Az ENSZ Világűrbizottsága is napirendjén tartja a kérdést. A Bizottság Tudományos és Technikai Albizottságának februárban tartott ülésén több szakmai előadás is foglalkozott a földközeli égitestek kérdésével. A NASA szakértője arról számolt be, hogy idén már az év második napján egy néhány méteres kisbolygó találta el a Földet, szerencsére nagyobb részben elégett, kisebb darabjai az Atlanti-óceánba hullhattak.

Mindkettőnél kisebb (2–3 méter) volt az a test, amelyik január 2-án az Atlanti-óceánba hullott. A kék sáv a becsapódás várható helyét, a piros pont a legvalószínűbb helyét jelöli. A test a Föld felszínével nagy szöget bezáróan érkezett, a kék vonal azért ilyen hosszú, mert a becsapódás idejét nem lehetett elég pontosan megállapítani, így az a Föld forgása következtében a kék sáv mentén bárhol megtörténhetett volna. Érdemes megfigyelni, hogy a sáv nagyrészt az óceán, illetve Afrika gyéren lakott területei fölött húzódik Forrás: Steve Chesley - NASA/JPL

Az Orosz Űrügynökség szakértője a cseljabinszki meteor vizsgálatáról és a földközeli égitesteket kereső megfigyelőhálózatuk fejlesztéséről számolt be. Hangsúlyozta, hogy az Oroszországban folyó kutatásoknak jelentős lökést adott a cseljabinszki eset. Egy cseh tudós az éppen egy évvel korábban történt cseljabinszki eset tanulságait és a főbb tudományos eredményeket foglalta össze. Fontos megállapítása, hogy a károkat nem a meteorit lehulló darabjai okozták, hanem a test légkörben történt felrobbanása által keltett lökéshullám. A kozmikus becsapódásokra általánosságban is igaz, hogy a közvetett hatások sokkal pusztítóbbak, mint a közvetlen, mechanikus kár. A 65 millió évvel ezelőtt történt becsapódáskor sem maga a kisbolygó pusztította ki a földi élővilág jelentős részét, hanem a közvetett hatások, a lökéshullám, a cunami, a tüzek és a globális „nukleáris” tél. Azt viszont még a cseljabinszki légköri robbanás esetében is sikerült kimutatni, hogy a keletkező por és füst néhány nap alatt körbejárta a Földet.

Cseljabinszk tanulsága, hogy a 20 méteres testek hatását nem szabad alábecsülni. Ebben a mérettartományban talán még a feltételezettnél is több apró égitest keringhet a Naprendszerben a Föld közelében. Becsapódásuk, ha pusztítónak nem is nevezhető, de komoly károkat okozhat – szerencsére csak ritkán.