Ma, amikor a csillagászati hírek a legtávolabbi, több mint 12 milliárd fényévnyire lévő galaxisokról szólnak, hajlamosak vagyunk egy kis, zsúfolt helyként gondolni a körülbelül 1 fényév átmérőjű Naprendszerre, amelyben hemzsegnek a bolygók, holdak és üstökösök. Ráadásul a bolygórendszer csak kb. 12 fényóra átmérőjű.
Pedig az égitestek közötti távolságok itt is hatalmasak. Egy látványos alkalmazáson a Hold átmérője (azaz 3474,8 kilométer) 1 pixelnek felel meg. Ennek tudatában kell elkezdenünk vízszintesen görgetni, és rövidesen láthatjuk, milyen óriási a Nap (1,4 millió kilométeres átmérőjével). Még meglepőbb azonban, hogy egy lineáris skálán mennyit kell haladni ahhoz, hogy elérjük az első bolygót, a Merkúrt.
Még néhány gondolat: az alkalmazás tetejénél a bolygók jelére kattinthatunk, így nem kell keresgélni őket, hanem pl. 150 millió kilométeres naptávolság környékén megérkezünk a Földhöz, ahol újra láthatjuk 1 pixeles égi kísérőnket is.
Más: ahogy tudatosulnak bennünk a hatalmas távolságok, kezdjük jobban becsülni az „ósdi”, rakétákkal hajtott bolygókutató űrszondákat, amelyek néhány évnyi lineáris utazás után azért csak megérkeznek a Jupiterhez vagy a Szaturnuszhoz.
Az alkalmazás készítője egyébként ötéves kislányának szerette volna érzékeltetni a Naprendszerben lévő távolságokat, de a szokásos hasonlatok (ha a Nap egy narancs, akkor a Föld egy mákszem a focipálya túloldalán stb.) nem vezettek eredményre. Tény, hogy az ismeretterjesztő könyvek nem képesek visszaadni azt az alapvető tényt, hogy az anyag milyen ritkásan tölti ki a teret még a Naprendszerben is.