Magas fejdíszével csábított a Dilophosaurus

Dilophosaurus wetherilli illusztrációja

A Dilophosaurus jellegzetes fejdísszel rendelkezett, a Scelidosaurust tekintik a páncélos dinoszauruszok ősének, a kacsacsőrű dinoszauruszok a Hadrosaurusról kapták a nevüket. Dinoszaurusz-sorozat, hatodik rész.

Dilophosaurus

A legkorábbi Theropoda dinoszauruszok közé tartozó Dilophosaurus a kevésbé félelmetes dínók közé tartozott. Kisebb testű ragadozóként sokkal könnyebb testfelépítése volt, mint a későbbi, vastag csontozatú és lassabb mozgású theropodáknak. Ugyanakkor a saját ökoszisztémájában még így is a legnagyobb húsevő lehetett (5-6 méter hosszúság, 1,5-2 méter magasság, 500 kg testtömeg), és minden bizonnyal a gyorsaságával és éles fegyvereivel pótolta a kisebb erejét. Erős és erőszakos ragadozóként bármilyen prédaállatot le tudott győzni, csak az elrejtőzés vagy a futás jelentett menekülési lehetőséget a veszélyeztetett állatoknak. Az összes többi húsevő dinoszauruszhoz hasonlóan ez is két lábon járt, hátsó lábai karcsúak és erősek voltak. Mozgékonyságát valószínűleg elősegítette az erőteljes izomzata és az áramvonalas teste.

A Dilophosaurus a dinoszauruszok nagyon változatos csoportján belül az egyik legfurcsább húsevő nemzetség volt. Jellegzetes fejdísze alapján szinte összetéveszthetetlen más csoportokkal. A szemei fölött található taréj az udvarlás során játszhatott szerepet: a nőstények nagyobb eséllyel választották párnak azt a hímet, aki nagyobb fejdísszel rendelkezett. Ezt az elképzelést támasztja alá, hogy nem minden fosszílián találták meg a fejdíszt, hanem csak a hím példányok maradványain. A tarajok oldalnézetben kiemelkedőek, de túl vékonyak voltak ahhoz, hogy az állat fegyverként használhatta volna őket.

Dilophosaurus wetherilli illusztrációja Heather Kyoht Luterman

A Dilophosaurus maradványai viszonylag ritkák. Néhány töredékes példány Észak-Arizonában került elő, a Navajo indiánok rezervátumában. Kínában is csak egy csontvázat találtak, viszont itt nagyon sok olyan lábnyom fordul elő, amiket ennek az állatnak tulajdonítanak. A Dilophosaurus körülbelül 195 millió évvel ezelőtt, a kora-jurában élt. Még csak ekkor kezdődött Pangea szuperkontinensének feldarabolódása, így a szabadon tudott vándorolni a kontinensek között, miközben a zsákmányát kereste.

Scelidosaurus

A Scelidosaurus a korai madármedencéjű dinoszauruszok (Ornithischia) közé tartozott. A madármedencéjű dinoszauruszok között két lábon járók és négy lábon járók is akadtak. A Scelidosaurusok alapvetően négy lábon járó dinók volt, de az első lábaik vékonyabbak a hátsóknál, így valószínűleg képesek voltak időnként fölemelkedni és két hátsó lábukon járni. A Scelidosaurus még a dinoszauruszok között is igazán ősi fajnak számít, a jura időszak elején bukkant fel mintegy 208 millió évvel ezelőtt, és 10-15 millió évig volt jelen az ősmaradvány anyagban. A paleontológusok szerint ez a növényevő dinoszaurusz lehetett a 100 millió évvel későbbi ankylosaurusok és stegosaurusok közös őse.

Scelidosaurus illusztráció Forrás: Arthur Weasley

A legfontosabb és legszembetűnőbb bélyeg, ami összeköti a Scelidosaurust a később élt Ankylosaurus rokonokkal, az a hát nagy részét befedő, csontos páncélzat. A lemezszerű, vastag pikkelyek egymással párhuzamosan futó sorokban borították az állat hátát. Az oldalait egy-egy sor lemez védte, míg a farkát négy sor pikkely zárta körbe. A növényevők általában a nagy méretük segítségével védekeztek a ragadozók ellen, a Scelidosaurus azonban a vastag és csontos páncélja révén még nagyobb biztonságban tudhatta magát.

Minden bizonnyal ártalmatlan jószág volt, ha békén hagyták, de nem volt ajánlatos felbosszantani. Olyankor ugyanis a 3-4 méter hosszú, 300 kilogrammos állat erősen odacsaphatott a masszív, enyhén tüskés farkával. A Scelidosaurus volt az egyik legelső dinoszaurusz, amit tudományos alapossággal leírtak. Az 1850-es években került elő az angliai alsó-jura üledékes kőzetekből.

Hadrosaurus

A Hadrosaurus számára megkülönböztetett figyelmet biztosít a közvélemény szemében, hogy ez volt az első dinoszaurusz, amelyet felfedeztek Észak-Amerikában. Egy New Jersey-i kőbányában találták meg az első leleteket, amelyeket aztán évtizedekkel később azonosított és nevezett el Joseph Leidy, a Pennsylvania Egyetem professzora. A jól képzett anatómusként dolgozó Leidy a hiányos maradvány alapján is felismerte, hogy az állat fel tudott emelkedni a két hátsó lábára. Ez a fosszília volt a névadója az egyik legérdekesebb dinoszaurusz családnak, a hadrosaurusoknak, vagyis a kacsacsőrű dinoszauruszoknak.

Hadrosaurus csontváz Forrás: Lucas, Frederic Augustus

A Hadrosaurusnak egy nagy, tömör csontból álló púp volt az orrán, amelyet vastag, kemény bőr borított. Csőre az állkapcsok elülső részén nem tartalmazott fogakat, ugyanakkor az állkapcsok hátsó részén több száz fog figyelhető meg. A fogak folyamatosan cserélődtek, mivel állandóan új fogak cserélték le a régebbieket, amelyek erősen lekoptak az állat sok rágással járó vegetáriánus étrendje miatt.

Alsó és felső állkapcsait függőleges és vízszintes irányban is tudta mozgatni egymással szemben, ami erős rágást eredményezett, és így teljesen szétmorzsolta a növényi táplálékot a lenyelés előtt. A Hadrosaurus volt az első dinoszaurusz, amelynek a megkövült gyomortartalmát megvizsgálták 1922-ben. A 9 méter hosszú állat a késő-krétában élt, maradványait Észak-Amerikából ismerjük (Montana, New Yersey, Új-Mexikó, Dél-Dakota területéről).