Hatalmas fogatlan őshüllő vitorlázott a felső kréta tengerek felett

Pteranodon

Sorozatunk kilencedik részében két újabb dinoszaurusszal ismerkedünk meg: a gyors mozgású ragadozó Troodonnal és a hihetetlenül keményfejű Pachycephalosaurussal. A mezozoikumban szintén nagyon változatos és jellemző repülő őshüllők képviselőjeként a fogatlan Pteranodont mutatjuk be.

Troodon

A karcsú termetű ragadozó Troodon jól alkalmazkodott a vadászathoz. Bár kistermetű állat volt (1,5-2 m hosszúság, 50 kg testtömeg), nagyon gyorsan utolérte a nagyobb termetű, lomha prédaállatokat. Egyes becslések szerint futás közben elérhette a 35 km/óra sebességet. A gyors mozgást elősegítette az áramvonalas test, valamint az üreges csontok és az izmos lábak.

A zsákmányszerzést a Velociraptorhoz hasonlóan nagymértékben elősegítette a fejlett értelmi képesség, a gyorsaság, valamint az éles fogak és karmok arzenálja. A testtömeghez viszonyított agymérete az egyik legnagyobb a dinoszauruszok között, és közel állt a mai madarakra jellemző értékekhez. Második lábujjain hatalmas visszahúzható sarló alakú karmok voltak. Nagyméretű szemei éjszakai életmódra utalnak.

A Troodon a madárszerű theropodák egyik jól ismert csoportjának, a troodontidáknak a képviselője volt. Nagyon hasonlítottak a dromaeosaurusokra, a két csoport közeli rokonságban állt egymással és a madarakkal. Azonban a dromaeosauridákkal ellentétben a troodontidák növényekkel is tudtak táplálkozni. Amikor éppen sikertelen volt a vadászat, hús hiányában leveleket és növényi szárakat fogyasztottak.

Első maradványa egy fog volt, ez alapján kapta a nevét 1856-ban. Habár azóta több maradványa előkerült, a Troodon még mindig a ritkább észak-amerikai dinoszauruszok közé tartozik. Északon egészen Alaszkáig, délen a mai Wyoming államig terjedtek el, de valószínűleg Texas és Új-Mexikó területén is előfordultak. Egyes adatok szerint jobban kedvelték a hűvösebb éghajlatot és emiatt az északabbi területeken voltak gyakoribbak.

Csontjainak vizsgálata alapján a Troodon átlagosan mindössze 3-5 évig élt. Montanában a fészkei is előkerültek, melyeknek átmérője 1 méter körül volt. A leletek szerint 16-24 tojást rakhatott bele az állat, amelyek mindig párosával helyezkedtek el. A felső kréta korszakban éltek Észak-Amerika területén, amikor egy hatalmas beltenger nyúlt a Sarkvidéktől a Mexikói-öbölig, és kettéosztotta a kontinenst.

Troodon Forrás: Greg Heartsfield

Pachycephalosaurus

A Pachycephalosaurus („keményfejű gyík”) a speciális megjelenésű koponyája alapján méltán lehetne bármelyik tudományos fantasztikus film főszereplője. Ez volt a legjellegzetesebb tagja az ornithischiák (madármedencéjű dinoszauruszok) egyik különleges alcsoportjának, a pachycephalosauriáknak.

Ezek a két lábon járó, nagyon gyorsan futó növényevők könnyen elkülöníthetők a többi fajtól a jellegzetes vastag koponyájuk alapján, amit oldalról tüskék, dudorok és csontos kinövések sorai díszítettek. Koponyájának felső, boltozatosan domborodó része rendkívül vastag és masszív volt, egyes példányoknál 25 centiméteres csontvastagságot mértek.

A fejtető kupolaszerűen lekerekített, és egy nagy bukósisakhoz hasonlóan el tudta nyelni a becsapódás erejét, amikor a rivális hímek fejjel előre egymásak rohantak. Más vélemények szerint elképzelhető, hogy a csontvastagodás csak díszként szolgált, nem pedig faltörő kosként. A koponya oldalán elhelyezkedő kis csontos kinövéseket vészhelyzetben az állat szintén használhatta védekezésre is, de egyébként csak párcsalogató díszítés lehetett.

A 4-5 méter hosszú, 250-300 kg testtömegű állat Észak-Amerika árterein kereste a növényi táplálékot. Maradványai az amerikai felső kréta kőzetekből kerültek elő (Alberta). Vastag koponyájának fosszíliái előfordulnak a híres Hell Creek Formációban, de teljes csontvázat eddig még nem találtak. Egyes koponya maradványok elérik a 60 centiméter hosszúságot.

A leletek alapján nem volt olyan gyakori, mint a kortárs növényevők közé tartozó Triceratops, vagy Edmontosaurus. A Pachycephalosaurus nem csak a családjának a legnagyobb tagja volt, hanem egyben a legutolsó ismert képviselőjük, mielőtt az összes többi dinoszaurusszal együtt kihaltak a kréta időszak végén.

Pachycephalosaurus Forrás: Ryan Steiskal

Pteranodon

A Pteranodon („fogatlan szárny”) repülő őshüllő volt, amely 6-7 méteres szárnyfesztávolságával háromszor akkora méretet ért el, mint egy hatalmas keselyű. Ez volt az egyik leghosszabb szárnyú ismert Pterosauria, amely valószínűleg vitorlázó repülésre specializálódott.

Rövid, farok nélküli teste a többi repülő hüllőhöz képest nehéz volt, a rekonstrukciók szerint elérhette a 18-20 kilogrammot. Ennek ellenére valószínűleg nagyon jó manőverező képessége volt a levegőben. A felemelkedő meleg légáramlatok segítségével szállt fel, amelyek fenntartották a magasban, miközben a tengerek fölött siklott. Üreges, levegővel teli csontok csökkentették a testtömeget és segítették elő a repülést. Testét szőr borította, bőrszárnyát egyetlen meghosszabbodott ujja feszítette ki.

A melegvérű állat agyának a látást, a mozgást és az egyensúlyozást irányító részei igen fejlettek voltak. A fej hátsó részén hatalmas taréj helyezkedett el, amely néha olyan hosszú lehetett, mint maga a fej. Ennek funkciója egyelőre tisztázatlan. Az egyik elmélet szerint a taréj a hosszú megnyúlt fejet ellensúlyozta aerodinamikai szempontból, egy másik elképzelés szerint a repülést segíthette elő és talán kormánylapátként használta az állat repülés közben. Az állkapcsa nagyon szokatlan volt a repülő őshüllők körében, mivel teljesen fogatlan. A Pteranodon úgy táplálkozhatott, mint a mai pelikánok, amelyek egészben nyelik le az elkapott halakat.

A Pteranodon a felső kréta korszakban élt, maradványai mind Európában (Anglia), mind Észak-Amerikában (Kansas, Alabama, Nebraska, Wyoming, Dél-Dakota) előkerültek. A sziklás partvidékeket kedvelte, ahonnan kiindulva a tenger fölött vitorlázva kereste a halakból álló táplálékát.

Pteranodon Forrás: Matt Martyniuk