Ilyen volt a Monarchia hadserege az I. világháború kitörésekor

Osztrák—magyar 1907/12 M. 8 típusú Schwarzlose-géppuska a fronton

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje az első világháború előestéjén Európa legnagyobb hadseregei közé tartozott, ám irányításában, technikai felszereltségében több szempontból elmaradt azoktól. A háború elején ráadásul sajátos stratégiai dilemmával is szembe kellett néznie a Monarchia vezetésének.

Mekkora volt a Monarchia hadserege?

A Monarchia hadereje az 1868-ban elfogadott véderőtörvény alapján az általános hadkötelezettség elvére épült. A birodalom hadköteles férfi polgárai fegyvernemtől függően két vagy három évet szolgáltak, majd ezt követően tartalékosként kellett rendelkezésre állniuk. A birodalom területén összesen 112 hadkiegészítő kerületet alakítottak ki, ebből 47 esett Magyarországra.

A Monarchia haderejének békelétszáma 400 ezer fő körül volt, ami az 51 milliós lakosság 0,8 százalékát tette ki. Németországban például 600 ezer fő volt a békelétszám (a lakosság 1 százaléka), ugyanakkor kétmillió tartalékos állt rendelkezésre. Oroszországban kereken egymillió fő volt a hadsereg békelétszáma, Franciaországé pedig 600 ezer fő. Mozgósítás esetén a Monarchia hadereje elérhette a 2 millió főt, kiegészítő alakulataival pedig több mint 3 millió embert állíthatott hadrendbe.

A közös hadsereg

A Monarchia haderejének gerincét a Császári és Királyi Hadsereg, más néven "közös hadsereg" alkotta, amely a közös osztrák-magyar hadügyminiszter felügyelete alá tartozott. A Monarchia haderejének hétnyolcad részét a közös hadsereg tette ki, ahol a szolgálati nyelv a német volt, és ahová a birodalom minden részéről vonultak be újoncok. A közös hadseregbe folytak a hadsereg fejlesztésére szánt pénzek is, valamint ide tartozott az adriai tengerpart védelméért felelős, mintegy 20 ezer főt számláló flotta is.

A közös hadsereg tüzérei lőgyakorlaton a Tétényi fennsíkon Forrás: Fortepan

Ennek megfelelően a közös hadseregben a birodalom valamennyi népe képviseltette magát, ez arányaiban 1910-ben így oszlott meg: 25% osztrák, 23% magyar, 13% cseh, 8% lengyel, 8% rutén, 9% szerb-horvát, 7% román, 4% szlovák, 2% szlovén és 1% olasz. A tisztek között mintegy 70 százalékos többséget alkottak a németajkúak. A közös hadseregben ennek megfelelően egy-egy alakulatban vegyesen szolgáltak a különböző nemzetek fiai (olykor 4-5 különféle nemzetiség is szolgált egy helyen).

Magyar hozzájárulás a közös hadsereghez

A közös hadsereg jellegéből adódóan nehéz megmondani, hogy az első világháború egy-egy jelentős ütközetében pontosan milyen arányban vettek részt magyar nemzetiségű katonák, hiszen mint láttuk, rajtuk kívül más nemzetiségűek is szolgálhattak egy adott alakulatban. Feltehető, hogy a tisztán magyarlakta területekről mozgósított hadtestekben többségben voltak a magyar bakák. A lovasságnál és a vonatszolgálatnál arányaiban több magyar szolgált (30 százalék), míg a tábori vadászoknál és vártüzéreknél jóval kevesebben voltak.

A közös hadsereg egészét illetően 91 ezer fő utánpótlás érkezett évente Ausztriából, míg Magyarország évente 68 ezer újonccal járult hozzá a hadsereg fönntartásához. Az 1867. évi kiegyezés értelmében 70:30 arányban finanszírozta az osztrák és a magyar fél a közös hadsereget. A kiegyezés során abban is megállapodtak, hogy a költségek megoszlását tízévente fölülvizsgálják. A heves viták eredményeként a magyar fél hozzájárulása jelentősen emelkedett a századforduló éveiben.

A magyar honvédség

A közös hadsereg mellett a Monarchia idejében létezett önálló magyar és osztrák haderő is. A kiegyezés megkötésekor nagy jelentősége volt annak, hogy valamilyen formában jöjjön létre önálló magyar haderő, így 1868-ban megalakult a magyar vezényleti nyelvű, a magyar honvédelmi miniszter irányítása alatt álló magyar honvédség és ennek osztrák megfelelője, az osztrák honvédelmi miniszter felügyelete alatt álló Landwehr. Háború esetén a létszám és felszerelés területén is sokkal jobban ellátott közös hadseregre hárult volna a terhek nagyobb része, a Landwehr és a Honvédség csupán kiegészítő szerepet kapott volna.

A Monarchia két országának önálló hadereje így csak alárendelt szerepet játszott a teljes haderőben. A honvédség békelétszáma például 1912-ig mindössze 25 ezer fő volt, az 1912-ben megkezdett haderőreform értelmében ez 50 ezer főre emelkedett. Kezdetben a honvédség csupán gyalogsággal és lovassággal rendelkezett, és csak az első világháborút megelőző években kezdték el megfelelő géppuskás osztagokkal ellátni a honvédséget, 1913-ban pedig megkezdődött a tüzérség fölállítása is.

Korszerűtlen fölszerelés

Mint láttuk, a lakosság arányához mért létszámában nem maradt el más országoktól a Monarchia hadereje. Más európai hadseregekhez képest ugyanakkor problémát jelentett a hadsereg harci tapasztalatának hiánya: 1882 és 1914 között nagyon kevés éles bevetésen vett részt a Monarchia hadserege. Más európai nagyhatalmak hadseregei főként gyarmati háborúkban tudtak komolyabb tapasztalatokra szert tenni, noha a felkészületlenség az újfajta hadviselésre más országokat is sújtott az első világháború harcainak kezdetekor.

Osztrák-magyar 1907/12 M. 8 típusú Schwarzlose-géppuska Forrás: Fortepan

A hadsereg technikai fejlesztése is elmaradt más európai hadseregekétől, ennek oka főként a pénz hiánya volt. A különbségeket jól jelzi, hogy míg Németország 9400, Oroszország 6800 löveggel rendelkezett, a Monarchiának csak 2800 lövege volt, ráadásul ezek között is kisebbségben voltak a korszerű fegyverek. Hasonló elmaradás volt az ismétlőfegyverek területén, a rendelkezésre álló puskák kétharmada még egylövetű volt. Nem voltak megfelelőek az infrastruktúra fontos eszközei sem, kevés mozgókonyhával és motoros szállítási eszközzel rendelkeztek. A flotta a háború során az adriai partok védelmét tudta ellátni, a háború kezdetén pedig mindössze 80 repülővel rendelkeztek, szemben például az oroszok 500 gépével.

Az SMS Radetzky, az Osztrák-Magyar Monarchia csatahajója Forrás: Fortepan

Balla Tibor hadtörténész véleménye szerint a Monarchia hadseregében problémát jelentett a harcászati elvek korszerűtlensége is. A győzelem kivívásában a gyalogsági rohamnak adták a főszerepet, ami frontális támadással ér el sikert. Kiképzése során csupán természetes akadályok mögötti rövid ideig tartó védekezésre készítették föl a gyalogságot, tartós árokvédelemre egyáltalán nem. A lovasság gyalogos harcra szinte egyáltalán nem kapott kiképzést. A hadtörténésznek a BBC History első világháborúról szóló különszámában olvasható tanulmánya szerint a Monarchia hadereje így csak részben felelt meg az új háború követelményeinek, ami az egyik fő oka volt a háború elején elszenvedett kudarcoknak. A sikerek elmaradása mellett több százezres nagyságrendű volt az elesettek, sebesültek és a fogságba esettek száma a háború első hónapjaiban.

Szerb-osztrák-magyar erőviszonyok

A háború kitörésekor, 1914. július 28-án az első hadüzenetet Szerbia kapta meg. Szerbia hadereje összlétszámában, fölszereltségében jóval kisebb erőt képviselt a Monarchia haderejénél: teljes mozgósítás esetén mintegy 400 ezer főt állíthattak hadrendbe. A háborút megelőző diplomáciai válságban Szerbia július 25-én kezdte meg a mozgósítást, ami augusztus 8-ára vált teljessé. Becslések szerint mintegy 250 ezer katona volt elérhető a szerb hadseregben az augusztusi és a szeptemberi harcok idején és hadszínterein.

A szerb hadsereg – noha embertartalékai szűkösek voltak – nem kis erőt képviselt. Egyrészt azért, mert az első világháború előtti években a Balkán-háborúkban jelentős harci tapasztalatokra és számos győzelemre tettek szert, legjobb egységeik pedig korszerű fegyverzettel rendelkeztek. A szerbek mellett szólt az is, hogy védekező félként ők ismerték jobban katonai szempontból nehezen járható országukat. Hosszú távon viszont Szerbia ellen szólt a szerb gazdaság gyengesége, és az ország viszonylag kis lélekszáma, ami nem tudott elegendő utánpótlást nyújtani a hadseregnek egy elhúzódó háborúban. A hadsereg egésze sem volt korszerű fegyverekkel ellátva, hiszen az oroszoktól megrendelt 130 ezer puska még nem érkezett meg a háború kitöréséig.

Stratégiai problémák a háború kezdetén

Az osztrák-magyar hadvezetés nem vett tudomást a szerb hadsereg harci erényeiről, és gyors győzelemre számított. A Monarchia vezetésének azonban nem állt módjában bevetnie teljes haderejét Szerbia ellen – ami kétségkívül eldöntötte volna ezt a háborút –, mert számolnia kellett északkeleten az esetlegesen meginduló orosz hadműveletekkel is. Conrad von Hötzendorf, a közös hadsereg vezérkari főnöke komoly dilemmával nézett szembe erőinek megosztásakor. Ha Oroszország nem mozgósít, akkor haderejének legnagyobb részével a Monarchia lecsaphatna Szerbiára. A legrosszabb forgatókönyv azonban az volt, hogy Oroszország akkor indítja meg hadműveleteit, amikor az osztrák-magyar hadsereg legnagyobb része már fölvonult Szerbia ellen.

A vezérkari főnök ezért azt javasolta, hogy osszák három részre a mozgósításkor fölálló hadsereget: nagyobb része északkeleten állomásozna, egy kisebb része délen Szerbia ellen készülődne, míg egy rész tartalék lenne, amit szükség esetén bármelyik hadszíntéren be lehet vetni. A vezérkari főnök kétfrontos háborúra készült, mivel nem tudhatta, hogy Oroszország részese lesz-e az új háborúnak, és ha igen, milyen gyorsan mozgósít.

IV. Károly magyar király a fronton (balról a második) Forrás: Fortepan

Támadás meglepő irányból

A mozgósítás július végi elrendelésekor Conrad úgy vélekedett, hogy Oroszország katonai szándékai nem egyértelműek, így a tartalékot nyugodtan Szerbia ellen lehet mozgósítani, ami meg is történt. Augusztus 1-jén azonban Németország hadat üzent Oroszországnak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a háború nem csupán Szerbia és a Monarchia konfliktusa lesz. Be kellett tehát rendezkedni Galícia védelmére is, ami nem csupán a Monarchia érdeke volt, hanem Németországé is, hiszen a német tervek szerint először Franciaországot győzik le, és csak aztán fordulnak Oroszország ellen.

A vezérkari főnök végül is engedélyezte, hogy Szerbia ellen vonuljanak föl a tartalék alakulatok, és részt vegyenek a Szerbia elleni hadjáratban, később pedig vasúti szállítási okokból késlekedett az érintett alakulatok átszállítása Galíciába a váratlanul gyorsan mozgósító oroszok ellen.

A Monarchia tehát összességében elegendő haderővel rendelkezett Szerbia ellen, ráadásul a szerb haderőt némileg meglepve nem Magyarország déli részéről, hanem Bosznia északi részéből indították meg a hadműveleteket Szerbia ellen. A hadművelet során azonban kiütköztek a Monarchia haderejének gyengeségei, ráadásul tovább nehezítették helyzetet az oroszok ellen, északkeleten vívott harcok is. Szerbia így összességében sokkal nehezebben legyőzhető ellenfélnek bizonyult, mint bárki gondolta volna.

A Szerbia és Oroszország elleni hadjáratokról következő cikkünkben számolunk be.