A japán tervezők, dacára az előző hétéves küldetés viszontagságainak, megmaradtak a jól bevált névnél, így Hayabusa-2-re keresztelték azt az űreszközt, mely az 1999 JU3 jelű, C-típusú, vagyis szénben gazdag aszteroida felé indul el még 2014-ben.
A Hayabusa-1 küldetéséhez az űrkutatás fontos mérföldkövei kapcsolódnak, hiszen korábban egyetlen űreszköz sem szállt le egy aszteroida felszínén (eredetileg a Hayabusát sem erre tervezték, csak a felület megérintésére - végül azonban 30 percet “ült” az űrporban), és elsőként a japán űrszonda visszatérőegységében érkezett a Földre idegen kisbolygó anyaga.
A korábban megközelített égitest (25143 Itokawa) azonban S-típusú volt, vagyis szilikátban gazdag, ráadásul a begyűjtött minta csak felszíni port tartalmazott, amit több millió éven át ért a kozmikus sugárzás. Az új célpont sokkal ígéretesebb, hiszen széntartalma miatt vizsgálata segíthet a földi élet eredetének feltárásában is - a kutatók abban reménykednek, hogy aminosavakat is találnak, melyek egy elmélet szerint ilyen becsapódó testekről kerülhettek bolygónkra történetének korai szakaszában. (A NASA Stardust szondája már talált glicint, vagyis a földi élethez szükséges legegyszerűbb aminosavat egy üstökös kómájában.)
Mivel az aszteroida felszínét a kozmikus sugárzás és a napszél már jó ideje bombázza, valódi válaszokat csak úgy kaphatnak, ha belső, a sugárzástól védettebb területekről vesznek mintát. Ezért a Hayabusa-2 előbb egy lövedéket repít majd az égitest felszíne felé, mely felrobbanva a tervek szerint egyméteres átmérőjű krátert hagy maga után (a szonda eközben "elbújik" az aszteroida túlsó oldalán), majd az így feltárt, sugárzástól kevéssé bolygatott területről vesz mintát.
A mintát tartalmazó kapszula, mely a remények szerint rengeteg izgalmas adattal szolgál majd a kutatók számára, a 2020-as tokiói olimpia idején tér vissza bolygónkra.