Itt vannak a madarak!

A varjak intelligenciája egy pár éves gyerekével vetekszik

Volt, aki öngyilkossággal fenyegetőzött harkályok miatt, de a legtöbb városlakó örül az egyre több madárfaj felbukkanásának. Akkor vagyunk nagyon nagy bajban, ha valamiért elhallgatnak a madarak.

“Volt, aki öngyilkossággal fenyegetőzött, annyira elege volt már a harkályokból. A harkályok csendháborítása csak pár éve ismert jelenség. Az energiaárak emelkedésével, a panelprogramok beindulásával egyre több ház falára került habosított polisztirol, azaz hungarocell szigetelés, a harkályok pedig rárepültek a lehetőségre” – mondja Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. Nem tudni biztosan, miért imádják ennyire a puha műanyag lapokat, előfordulhat, hogy az alájuk szorult rovarok hangja vonzza őket, de az is lehet, hogy hangjelzésre használják házaink frissen szigetelt falfelületeit.

Jöttek, láttak, itt maradnak

Sokan csak az ilyen jelenségekből értesülnek arról, hogy a galambon és a verében kívül más madarak is velünk élnek, akár a nagyvárosok kellős közepén is. Van, aki az utóbbi években egyre nagyobb számban jelen levő szarkáktól félti a “kedves kis rigók” fészekaljait, sőt, olykor még az is előfordul, hogy egy középület bejáratát “vonják blokád alá” a járókelőkre is rátámadó varjak. A madár-ember konfliktusok alapja azonban az esetek túlnyomó többségében az ismerethiány.

Az emberre támadó madarak esetében mindig kiderül, hogy nem a hitchcocki apokalipszis kezdetéről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy egy fészekből kiesett fióka ott gubbaszt valahol a bokor alján, és a járókelők az aggodalmaskodó madárszülők véleménye szerint túlságosan közel haladnak el hozzá – úgy, hogy sok esetben fogalmuk sincs arról, milyen tiltott területre tévedtek.

Metrózó galambok, tetőlakó kacsák

“Sok iskolában azt a képet vázolják fel az állatokról, mintha egyszerű, genetikai programmal ellátott szerves robotok lennének” – mondja Orbán –, “pedig tudatosan használják a várost.” Ez olyannyira igaz, hogy Londonban megfigyelték, ahogy a galambok utaznak a metrón. A klasszikus londoni történet szerint egy kékcinege rájött, hogy miként szakíthatja át csőrével az ajtók elé reggelente letett tejesüvegek fedőfóliáját, hogy hozzájusson a tejszínhez (a példát az etológiakönyvek is hozzák). A módszert hamarosan más egyedek is eltanulták, míg végül pár gócpontból kiindulva robbanásszerűen terjedt ez a hasznos tudás a londoni cinegék, sőt a vörösbegyek körében is. Szigeteléspusztító harkályainkkal is ez lehet a helyzet, hiszen a tevékenységük messziről látható, a viselkedés pedig gyorsan terjed.

Ez a tőkésréce valamiért úgy gondolta, jó ötlet egy erkélyen fészket rakni Budapest belvárosában Forrás: MME/Orbán Zoltán

Kapott már a Madártani Egyesület mobiltelefonnal készített fotót kicsiny kerti tó partján ácsorgó szürke gémről, leggyakoribb kacsánk, a tőkés réce zseniális alkalmazkodóképességét pedig jól mutatja, hogy kis családjaival egyre gyakrabban találkozhatunk a legvalószerűtlenebb városi vízfoltokon, sőt, nem egyszer megesett az is, hogy tetőn vagy erkélyen találták meg fészkét, ahonnan végül madárbarát lakók dobozaiban jutottak el a pelyhes fiókák anyjuk társaságában a nyílt vízre.

Köréjük nőtt a város

“A városban élő állatok azért vannak itt, mert itt akarnak lenni” – mondja Orbán Zoltán, aki nem sok esélyt ad a madárriasztási kísérleteknek. “Mintha egy 70 ezres őrjöngő stadionban valaki egy kereplőt kezdene pörgetni” – foglalja össze röviden a véleményét. A városi madaraknak ugyanis már az első itt születő generációja megszokja a nyüzsgő közeg hangzavarát, gyors változásait – egyszerűen belenőnek ebbe a környezetbe, és megtanulnak alkalmazkodni hozzá. “A kanyarban a villamos kerekei még ultrahangot is kiadnak” – mondja a szakértő. Ez csak egy példa arra, hogy a város számtalan zaja eljut a madarak fülébe, így hát igencsak rafináltnak kell lennünk, ha távol akarjuk tartani például a parlagi galambokat (így nevezik hivatalosan a házi galamb nagyvárosokat ellepő, elvadult, sokak által csak “szárnyas patkánynak” tartott példányait).

Az ostorfák és más városi növények termése elegendő a galambok túléléséhez Forrás: MTI/Földi Imre

A galambok egyébként legkevésbé sem bevándorlók a városokban, hiszen a madárvilág talán leginkább helyhű fajáról van szó (ezért is használhatták őket üzenetek kézbesítésére, hiszen elképesztő távolságokról visszatalálnak otthonukhoz). Az első példányok minden bizonnyal vidékről jött galambászok padlásain kezdtek ismerkedni a városi élettel, amikor pedig már nem volt rájuk szükség és a galambleves is kiment a divatból, a rátermetebbek a város igazi királyai lettek, életben maradásukat pedig bőséggel biztosították a díszfák termései, a gyepek, no meg a rengeteg városi szemét. Felesleges hát haragunkat idős polgártársainkra zúdítanunk, akik a galambok etetésével némiképp kompenzálni próbálják azt a veszteséget, amit lelkes macskatartó társaik okoznak a városi madárfaunának.

A mókus is gyilkos, csak jó a píárja

A városba (feltehetően a külterületi üldöztetés miatt) egyre nagyobb számban érkező varjúfélék, különösen a szarkák valóban előszeretettel fosztják ki kisebb madarak fészkeit, azonban éktelen rikácsolásuk miatt túlságosan is a “rosszfiú” szerepébe kényszerülnek, holott meglepő módon a vitathatatlanul cuki mókusok is csaknem ennyi fészekaljjal végeznek, nem is beszélve a házimacskáról, amely a szakemberek körében kiérdemelte a “négy lábon járó biológiai fegyver” titulust.

Valóban cuki Forrás: MTI/Kovács Attila

Ha a mai ornitológust kérdezzük, hiába is várjuk, hogy a “madarak hasznáról és káráról” beszéljen, sokkal inkább azok a folyamatok érdeklik, melyek egyes fajok előretörésének és mások visszaszorulásának hátterében zajlanak. Persze őket sem hagyja hidegen, ha egy madárfaj populációja fogyatkozni kezd, azonban a természetes veszteségek ismeretében egészen máshogy gondolkoznak a madarak életkilátásairól és haláláról.

Ott állunk a rajtkövön

Közvetlen környezetünkben ma is számtalan állat él, azonban talán az agrártársadalom zsugorodása (egyre kevesebb az állattartó, mezőgazdaságból élő vidéki rokon), és az urbanizáció, a technikai kultúra előretörése miatt egyre kevésbé ismerjük és fogadjuk el a természet törvényeit. Mindez néha egészen meglepő következményekkel járhat – így történhetett meg, hogy le kellett állítani a kerecsensólyom fészekkamerájának nagy sikerű Facebook-oldalát, mert a hozzászólók a számukra megdöbbentő események kapcsán egyre hangosabban követelték, hogy a fenntartók avatkozzanak be.

A Madártani Egyesület munkatársai hiába magyarázták, hogy ami történik, az a természet rendje, mindez kevés volt azoknak, akik már nevet is adtak a felcseperedő fiókáknak. Az érdeklődés, a jó szándék persze sokaknál megvan, a helyzet Orbán Zoltán szerint nagyjából úgy írható le, hogy “az emberek ott állnak a rajtkövön, és nem tudják, merre induljanak”.

Egy vörösbegy szívverése

Meglepően kevés kell ahhoz, hogy rajtkövön toporgó felebarátaink belevessék magukat a madárvédelem mélyvizébe, amit jól mutat az MME madárbarát kert programjának népszerűsége, vagy az egyesület által szervezett programokra tízezrével jelentkező érdeklődők száma. Nem kellett mást tenni, csak leereszkedni a nagybetűs természetvédelem magaslatairól, és a fontos madárvédelmi projektek megtartása mellett nyitni a közönség felé – mondja Orbán.

A cinegének mindegy, miért teszi ki valaki az itatót vagy a faggyúgombócot – azért, hogy túlélje a nehéz időket, vagy azért, mert gyönyörködni akar benne. Az embereknek elenyésző hányada főállású természetvédő, akit napi szinten foglalkoztat, hogy hány feketególya-pár költ az országban, azonban ha valaki megmutatja nekik, hogy a környezetükben élő állatok érdekesek, szépek, szerethetőek, és nem kell sokat tenniük, hogy szinte karnyújtásnyi távolságból figyelhessék őket, mindjárt többen kezdenek el foglalkozni azzal, hogy mi van az ablakon túl.

Faggyúgolyó és egy kék cinege Forrás: MTI/Czimbal Gyula

“Éreztem, ahogy a nyolcvanéves néni arcán szétterül a mosoly, amikor a füléhez tettem egy vörösbegyet, hogy meghallja a szívverését” – emlékszik vissza Orbán Zoltán egy gyűrűzési bemutatóra. Ezek az alkalmak, vagy a még többek számára elérhető fülemülék éjszakája, a gólya és a balatoni hattyú road show és más, hasonló programok olyan élményeket adhatnak, melyek hatására nem egy odatévedő érdeklődőből lett lelkes madarász.

Évszázadnyi kutatás pár év alatt

A természetvédelem nyitási vágya szerencsésen (vagy talán szükségszerűen) egybeesett az internet elterjedésének korszakával, így ma már sokkal könnyebben el lehet juttatni az események hírét az érdeklődőkhöz, és olyan programokba is bevonhatók, melyek korábban csak szűk szakmai körök számára voltak elérhetőek.

Színes gyűrűs dankasirály – a gyűrűn szereplő rövid kód távcsővel is leolvasható Forrás: MME/Orbán Zoltán

A közönségkapcsolatok és a kutatási módszerek közös fejlődésének legjobb példája a színes gyűrűk bevezetése (az egyszerű, számmal ellátott alumíniumgyűrűk mellett), melyek révén immár egyszerűbb távcsővel, sőt, akár szabad szemmel is használható adatokat gyűjthetnek az amatőr madármegfigyelők. Egyes madárfajok esetében az utóbbi pár évben így annyi (a természetvédelem szempontjából is fontos) kutatási adat gyűlt össze, mint korábban egy évszázad alatt sem.

Kis nagykövetek

Városi madaraink élete még szabad szemmel is könnyedén követhető, és érdemes is odafigyelnünk rájuk, hiszen az ő problémáik egyben a mi gondjaink is. Amikor eltűnnek a fecskék, a verebek, ezt nem jószántukból teszik, hanem azért, mert valami megváltozott a környezetükben – a közös környezetünkben. Elképzelhető, hogy a fészkelőhelyeket szüntetjük meg modernebb épületeinkkel, de az is lehet, hogy a zajszint nőtt meg, vagy túl sok a kémiai szúnyogirtás – ez utóbbiak miatt már nekünk is van okunk aggódni.

A harkályok okozta gondokra előbb vagy utóbb megszületik a technológiai megoldás (az ő csőrük sem bír mindent), a galambürülékkel is kezdünk valamit, és ha félünk a fiókáját védő varjú támadásától, legfeljebb esernyőt viszünk, ha okmányirodába indulunk. De ha egy reggelen nem halljuk a fakopáncs kopogását, a szarkák rikácsolását, és a galambok sem burukkolnak a szembeszomszéd lomtárnak használt erkélyén – nos, akkor biztosak lehetünk benne, hogy állati nagy bajban vagyunk.

Madarászat a nappaliból

Ha kedvet kapott az otthoni madarászathoz, téli eleséget rakna ki, vagy madárbaráttá szeretné tenni kertjét, keresse fel az MME mindennapi madárvédelemmel foglalkozó oldalát.
A kertben megfigyelhető madarakról rengeteg felvételt találhatunk az Egyesület videocsatornáján - ezek jó része Orbán Zoltán saját kertjében, az ablakából filmezve készült.