Tovább őrzi titkait a torinói lepel

Az utolsó vacsora Jézus kereszthalála előtt

A katolikus egyház és a világ egyik legtitokzatosabb ereklyéje, a Krisztus halotti leplének tartott és a torinói Keresztelő Szent János dómban őrzött relikvia eredetével kapcsolatos kiélezett viták, mind a mai napig nem jutottak még nyugvópontra.

Az első nyomok

Jézus Krisztus halotti lepléről elsőként az evangélisták emlékeztek meg. János evangéliumában így írja le, hogy mit látott, amikor a feltámadás hírére a sziklasírhoz sietett: „A másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba.

Az utolsó vacsora Jézus kereszthalála előtt Forrás: Origo

Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt."(János, 20, 4-8) Máté szintén említést tesz a halotti gyolcsról: „József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte” (Máté 27,59) Márk evangéliuma ugyancsak szól a Megváltó holttestét befogadó gyolcslepelről; "Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, s a sír bejárata elé követ hengerített” (Márk, 15,46)

Hosszú vándorút Jeruzsálemtől Torinóig

A szentíráson kívüli első tudósítás Szent Cirilltől származik, aki Kr.u. 340 körül ír a lepelről, mint a feltámadás egyik Jeruzsálemben őrzött tanújáról. 544-ben feljegyezték, hogy a perzsák Edessza elleni támadásának kudarcát a helyiek hite szerint a városban őrzött lepel, azaz a „kép, amelyet nem emberkéz készített” csodás ereje okozta. 944 augusztusában a lepel a Bizánci Birodalom fővárosába, Konstantinnápolyba kerül, ahol mint szent ereklyét őrizték.

Bevonulás Jeruzsálembe. A halotti leplet a források szerint a 4. században még Jeruzsálemben őrizték Forrás: wikimedia.org

A 13. század elején ideiglenesen nyoma vész a becses relikviának, akkor, amikor 1204 április 13-án a Velence által finanszírozott Bizánc elleni bosszúhadjáratban a keresztesek kifosztják Konstantinnápolyt. I. Theódórosz császár így ír erről III. Ince pápának: „ A velenceiek szétosztották egymás közt a kincseket… ugyanezt tették a franciák az ereklyékkel és a szent lepellel, amelyben Urunk a feltámadás előtt feküdt.”

Templomosok; nem csak a Szent Grál

Több bizonyíték is arra utal, hogy a 13. században a középkor nagyhatalmú és titokzatos lovagrendje, a templomosok birtokába került az ereklye. 1287-ből származik az a feljegyzés, amelyben Arnaut Sabbatier megemlíti, hogy lovaggá ütési ceremóniáján Krisztus halotti leplére kellett letennie a lovagi esküt. Amikor IV. (Szép) Fülöp francia király 1308 október 13-án, péntek éjjel országszerte egyszerre lecsap a templomos rendházakra és lefogatja a lovagokat, a rend feloszlatásához és a templomos kincsek megszerzéséhez is ugyanezt használja fel ürügyként.

A 13. században a templomosok birtokában volt a lepel Forrás: wikimedia.org

Fülöp a templomosokat „bálványimádással” vádoltatta meg, mivel a lepelre tették le az esküt. A lepel 1453-tól egészen 1983-ig a Savoya-ház tulajdonában volt; 1983-ban II. Umbertó végakaratának megfelelően a római katolikus egyház tulajdonába került. A titokzatos ereklyét napjainkban a torinói Keresztelő Szent János dómban őrzik, utoljára 2010. április 10. és május 23. között állították ki nyilvános közszemlére, a dóm főhajójában.

Egyre jobban szaporodó kérdőjelek

A lepel a későbbi évszázadok folyamán a feledés homályba merült. 1898 május 25-én Secondo Pia olasz ügyvéd és amatőr fotográfus I. Umbertó engedélyével, felvételeket készít a lepelről, amelyen egy alak halvány kontúrjai látszanak. Az első döbbenetes felfedezés Pia felvételeihez fűződik; amikor előhívja a képeket, a negatívon egy térhatású szakállas férfialak jelenik meg, ilyen jelenség pedig nem ismert a hagyományos technikával készített képeknél.

Seconodo Pia 1898-ban készült híres felvétele a leplen látható alak képével Forrás: wikimedia.org

1931-ben Giuseppe Enrie már sokkal jobb technikával ismét lefotózza leplet, és ekkor újabb részletek válnak ismertté; az alak testén korbácsütések, a csuklókon valamint a bokáknál szög ütötte sérülések, a bal mellkas szívtájékán dárdától ütött seb, a homlokon és a fejbőrön pedig tövis okozta hámsérülések váltak azonosíthatóvá. A lepel 1978 után került igazán a figyelem középpontjában, amikor megjelent Ian Wilson magfizikus, „A torinói lepel” című könyve. Wilsont különösen a torinói lepel lenvászon szövetének felső rétegeibe „beégett” emberi kontúr keletkezési mechanizmusa érdekelte.

Rejtélyes sugárzás

Az oldószerrel is kitörölhetetlen lenyomatról egyértelműen kizárta, hogy azt emberkéz festhette volna rá a vászonra, mint ahogyan a leplet hamisítványnak tartók közül sokan azt vélelmezik. Wilson vizsgálatai szerint a test körvonalai egy olyan rendkívül nagy energiájú fizikai folyamat eredményeként égtek bele a lepel anyagába, amely legjobban az erős neutronkisüléshez hasonlítható. (A korábban ateista tudós azt is megvallotta, hogy a lepel vizsgálata után lett hívő.) Ugyanígy vélekedik Roberto Hedges, aki az Oxfordi Egyetem sugárlaboratóriumában vett részt a lepel radiokarbonos kormeghatározásában.

A fej közelről, Secondo Pia eredeti felvételén Forrás: wikimedia.org

Hedges határozott véleménye, hogy a leplet neutronkisülés érte. Marc Antoni és Arthur Lind „Részecskesugárzás a testből” című dolgozatukban arra a következtetésre jutottak, hogy az ismeretlen és nagy energiájú sugárzás a testből kiáradva érte a leplet.

Pollennyomok a Koponyák-hegyéről

Az 1970-es 80-as évektől számos tudományterület szakemberei a legmodernebb technikai eszközök segítségével komplex vizsgálatokat végeztek a lepel anyagával, és az azon látható alak vizuális, anatómiai és egyéb jellegzetességeivel kapcsolatosan. A lepel anyagából 49 növényi spórát sikerült kimutatni, ezek közül 14 csak Palesztinára jellemző, és ebből további 8 olyan halofita endemikus faj, amely kizárólag a Holt-tenger és Jeruzsálem környékén honos. Az 1999-ben St. Louis-ban megtartott 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson tovább árnyalták az addig megállapítottakat; két faj csak és kizárólag a Jeruzsálem-Hebron régióban él.

A töviskorona virága Forrás: wikimedia.org

A kutatók szerint az egyikből, a Gundelia tournefortii fajnevű tövises növényből készülhetett az a süvegszerűség, amely az alak homlokán és fejtetején kimutatott szúrt sérüléseket okozta. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágporokat. Megállapították, hogy ezek közül az egyik pollen gazdája napszakosan csak délután 3 és 4 óra között nyílik. ( Az evangélium szerint Krisztus délután három óra körül halt meg, és a közeledő ünnep miatt, a testét rögtön levették a keresztről, és a halotti gyolcsba csavarták.) A lepel vándorlásáról szóló történelmi forrásokat a pollenvizsgálatok is megerősítették; anatóliai és dél-francia területről származó növényi polleneket sikerült még kimutatni a Jeruzsálem környékiek mellett.

Újszövetség és anatómia

A Krisztus keresztre feszítését ábrázoló középkori-újkori festményeken kivétel nélkül a tenyerén és lábfején átütött szögekkel ábrázolják a Megváltót. A leplen viszont ettől eltérő a sérülések helye; a szögek nyomai a csuklókon és a bokáknál azonosíthatók.

Krisztus Pilátus előtt. A leplen lévő alak testén látható korbácsnyomok a római úgynevezett háromágú macskától származnak Forrás: Origo

Ez felel meg egyébként az ókorban alkalmazott kegyetlen kivégzési módnak, a tenyereken és lábfejen átütött szögek ugyanis nem tartották volna meg a test súlyát. Az úgynevezett Destot-nyílást az ókori hóhérok még ismerték, de a középkorra feledésbe merült ez a kivégzési mód, erre vezethető vissza a helytelen ábrázolásmód is.

A középkori festményeken nem valósághű a felfeszítés ábrázolása Forrás:wikimedia.org

Az 1980-as években komputertechnikával feljavított felvételek segítségével azt is sikerült megállapítani, hogy a testet összesen 120 korbácsnyom borítja, amelyeket a hírhedt római flagrummal, a „háromágú macskával” mértek az áldozatra. ( A római korbács ágai végén apró fémhorgok voltak, amelyek minden egyes ütésnél beleakadtak a bőrbe, tovább növelve az áldozat gyötrelmeit.) A bal arcféltekén, a járomcsont közelében zúzódásos sérülés nyomai láthatók,ami szintén összhangban áll az evangéliumban írtakkal: „Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”

Hamisítvány, vagy eredeti?

Jézus a Golgota felé menet, háromszor is elesett a kereszt kezeihez kötött vízszintes részének, a patibulumnak a súlya alatt. Emiatt kényszerítették cirénei Simont, hogy segítsen a halálraítélt Jézusnak a kereszt cipelésében. A leplen világosan látszik, hogy a jobb váll nem szimmetrikus a ballal, ami vállficamra utaló nyom. A szentírás szerint az egyik római legionárius kegyelemből dárdával átdöftel Jézus szívét, amelyből vér és víz folyt ki. A lepel frontális oldalán jól megfigyelhető a vérszivárgás nyoma. A vizsgálatok szerint a dárdadöfés átszúrta a tüdőt is, amelyből a vérrel együtt vizenyő folyt ki a sebből. A leplen látható vérnyomok részletes analízisét az 1978-as STRUP vizsgálattal kezdték meg. Walter McCrone szerint olyan vasoxid vegyületek mutathatók ki a leplen, amelyek festésnyomra utalnak. Ám a részletes és többször megismételt szerológiai analízis szerint a test kontúrját olyan vérnyom rajzolja ki a lepel szövetén, amely az AB vércsoportba tartozik. (Ez a vércsoport elsősorban a közel-keleti népekre jellemző.)

A torinói Keresztelő Szent János dóm, ahol a leplet őrzik Forrás: wikimedia.org

Dr. Giovanni Tamburelli a Torinói Egyetem kutatója számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált. Ennek alapján pedig kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.

Ami felbolygatta a kedélyeket, a radiokarbon vizsgálat

A lepel tulajdonosa, a római katolikus egyház 1988-ban hozzájárulását adta ahhoz, hogy három független sugárlaboratórium elvégezze a lepelből kivágott minták C14 szénizotópos radiokarbon kormeghatározást. Egyenként három, jelölés nélküli mintát küldtek el az oxfordi, a zürichi és egy arizonai laboratóriumnak. A kormeghatározást végzőknek arról sem lehetett tudomásuk, hogy mit vizsgálnak. Mindhárom laboratórium arra az eredményre jutott, hogy a lepel 1200 és 1304 között keletkezett.

Az alak kontúrját egy, a neutronkisüléshez hasonló nagy erejű sugárzás hozta létre Forrás: wikimedia.org

A lepel valódiságát megkérdőjelezők mind a mai napig ezt tekintik a döntő érvnek amellett, hogy a torinói lepel hamisítvány. Ezzel szemben az olasz ENEA országos sugárlaboratórium olyan eredményre jutott, mely szerint a leplen található képhez hasonlót a mai legmodernebb laboratóriumi technikákkal sem lehet előállítani, középkori módszerekkel pedig teljességgel lehetetlen.

A lepel Gaspard Baldouino 17. századi festményén Forrás: wikimedia.org

Mások az oxfordi, zürichi és arizonai mérések kétséget kizáró bizonyosságát azzal kérdőjelezik meg, hogy az 1532-ben keletkezett tűzben a lepel megpörkölődése eleve kizárja a pontos radiokarbon kormeghatározást. A lepel alapanyagát vizsgáló textilszakértők az anyagból és a szövési technikából pedig szinte kivétel nélkül a Kr. u. I. századra teszik a szövet előállítását megjegyezve, hogy a szövési stílus a korabeli Palesztinára volt jellemző. Gilberto Raes, a Genti Egyetem kutatója határozottan kizárta a szövetanyag középkori eredetét.

Pilátus és Jézus

Az egyik igen érdekes eredmény Francis Filas jezsuita történészprofesszor felfedezéséhez kapcsolódik. Filas-nak az 1978-ban készített 3D felvételek tanulmányozásánál feltűnt, hogy a fejlenyomaton szokatlanul nagyok az alak szemei. Számítógépes technikával feljavította és erősen kinagyította a szemeket megállapítva, hogy azokat két pénzérme takarja.

A lepel ábrázolása egy 1608-ból származó rézmetszeten Forrás:historytoday.com

További komputeres vizsgálatokkal sikerült a pénzérmék azonosítása is; az egyiken kivehető hajlított augur-bot (az augurok római madárjós papok voltak) valamint a rekonstruált görög nyelvű felirat (Tiberias kaiserios, azaz Tiberius császáré) alapján megállapították, hogy az úgynevezett provinciális érméket Kr. u. 26 és 31. között Júdea prokonzulja, Poncius Pilátus verette.

Poncius Pilátus helytartósága alatt vert pénzérme, amelynek lenyomata a leplen is látható Forrás: wikimedia.org

A lepel valódisága vagy hamisítvány jellege körüli szenvedélyes vita nem akar elülni. Legutóbb Charles Freeman brit történész állt elő azzal a teóriával, hogy a torinói lepel nem egyéb, mint a középkorban passiójátékokhoz használt kellék. A brit kutató ezt a hipotézisét számos, a halotti leplet ábrázoló középkori és újkori festmény illetve metszet képének az analíziséből vezette le,igaz, hogy ezek a természettudományos módszerekkel elvégzett vizsgálatok által felvetett illetve nyitva hagyott kérdésekre nem adják meg a választ. A római katolikus egyház felfogása szerint a hit nem a még oly jelentős ereklyék kérdése. 1989-ben II. János-Pál pápa a torinói leplet „valóságos relikviának” minősítette. Hogy kit és mi győz meg illetve miben hisz, az már a lepel eredetén túlmutató kérdés.