Sok éjszakai állat szemében egy külön fényvisszaverő réteg (úgynevezett tapetum lucidum) segíti a kevés fényben való látást. A macskák szemében ez okozza a zöld felvillanást, ha sötétben rávilágítunk. Az aligátorok szemében ugyanez a réteg vörösen veri vissza a fényt.
A fotót készítő Larry Lynch (aki képével megnyerte a londoni Természettudományi Múzeum természetfotós versenyének fődíját 2012-ben) éppen a floridai Myakka Folyó Állami Parkban sétált a folyóparton, amikor egy csoport aligátorra (Alligator mississippiensis) bukkant. Száraz évszak volt, és az állatok azokban a pocsolyákban lévő halakból lakmároztak, amelyek visszamaradtak, ahogy a folyó visszahúzódott a medrébe.
Az egyik nagy aligátor kétségtelenül pukkadásig zabálta magát. „Sehova sem igyekezett elmenekülni” – nyilatkozta Larry. „Így hát felállítottam az állványomat, mintegy hét méterre az állattól, és a szemére fókuszáltam.”
A napnyugta utáni fényben Larry a legalacsonyabb megvilágítási fokozatra kapcsolta a vakuját, amely éppen annyi fényt adott, hogy lefényképezhesse az alligátor szemének felizzását.
Az éjszakai állatok szemének hátsó részében lévő tapetum lucidum visszaveri a szembe jutó fényt a fényérzékelő sejtekre, hogy az állat a lehető legtöbbet hozza ki a kevés fényből. Ha jó szögben nézzük az állatok szemét, akkor láthatjuk a tapetum lucidum felizzását. A szem „világítása” fajtól függő. Macskáknál például zöld, az aligátoroknál vörös. A szemnek ez a vörös izzása jó módszer az aligátorok megkeresésére éjszaka. Minél nagyobb a szemek közti távolság, annál nagyobb az állat. A lefotózott állat igen nagy volt.
Az aligátor szemének vörös parázslása nem tévesztendő össze az emberekről vakuval készült fotókon látható úgynevezett vörösszem-effektussal. Az emberi szemben nincs tapetum lucidum, de a vaku erős fényéből a recehártya is visszaver valamennyit, és ez hozza létre a fényképeken a „nyusziszemet”.